Amerikának olyan vezetőre van szüksége, mint Orbán Viktor – Patrick Deneen a Mandinernek

Szilvay Gergely interjúja a Mandiner hetilapban.

Pénteken találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel, és azt mondta, jó lenne, ha Amerika kölcsönvehetné. Mire gondolt?
Arra utaltam ezzel, hogy jó volna, ha olyan politikai vezetőnk lenne, mint Orbán Viktor. Pártoktól függetlenül igaz, hogy Amerikában ma elég gyenge a politikusi réteg. A néhány évvel ezelőtti első találkozásunkkor és most is lenyűgözött, hogy milyen tisztán gondolkodik a magyar miniszterelnök, történelmi perspektívában látja a dolgokat, és ennek tükrében elemez, világosan érti hazája helyét, úgyszintén Európáét, illetve az Egyesült Államokhoz, Oroszországhoz, Kínához fűződő kapcsolatát. Sok más politikussal ellentétben nem pusztán beszédírók által megírt szövegeket olvas fel, hanem a saját gondolatait önti szóba. Jó volna, ha az USA-ban is lenne olyan politikus, aki úgy érti a történelmet, a politikai körülményeket és az egyéb dolgokat, mint Orbán.

Részt vett Csák János könyvének, Az amerikai géniusznak a bemutatóján. Hogy tetszett a könyv?
Kár, hogy a beszélgetésünknek egy óra után véget kellett vetni. Az amerikai politikai, gazdasági, kulturális hagyományokat vizsgáló kötet rövid, de tartalmas. Csák János tanult ember, ráadásul nem pedáns, így nagyon szimpatikus. Olyan tudása van, amilyennel az akadémikusoknak kellene rendelkezniük. Az Egyesült Államokról szóló könyvét az amerikaiaknak is el kellene olvasniuk; akárcsak Tocqueville, ő is taníthat nekik valamit a saját hagyományukról. Ráadásul megkapóan, élvezetesen tud írni. Nemcsak olvas, de meg is emészti, amit elolvas. Az akadémikusok gyakran nem emésztik meg az olvasmányaikat, a közérthető szerzők pedig sokszor nem elég olvasottak. Csák János egyik hibába sem esik bele. Az egész magyar politikai osztály, legalábbis azon tagjai, akikkel eddig találkoztam, mély benyomást tettek rám. Követem a Twitteren Novák Katalin köztársasági elnököt, ő is kifejezetten rokonszenves.

Ron DeSantis floridai kormányzó sem tartozik a tehetséges, színvonalas politikusok közé?
Szerintem DeSantis okos, remek politikai érzéke van, és jó stábja is. Azt még nem látom, hogy pontosan mit gondol. A republikánus politikusok eddig nagyon húzódoztak attól, hogy nagyvállalatokkal konfrontálódjanak. Csakhogy ezek ma jellemzően baloldali ügyekkel, például a progresszív gender­állásponttal azonosulnak. A republikánus politikusok eddig gyávák voltak, és talán úgy is érezték, hogy a történelem rossz oldalán állnak. A második világháború vége óta a republikánusok az üzleti érdekkörök szövetségesei voltak, csak közben nem vették észre, hogy ez a világ többé nem az ő politikai oldalukon áll. Ron DeSantis viszont elvette a Disney floridai privilégiumait, amiért az nyilvánosan szembement az év elején elfogadott szülőjogi törvénnyel, amely megtiltotta, hogy az alsós diákokkal az iskolában a genderideológiáról beszélgessenek. Lakóhelyemen, Indianában 2014-ben Mike Pence kormányzó meghátrált egy hasonló konfrontációtól, mert tartott a gazdasági következményektől. Most viszont itt van Ron DeSantis példája: egy kormányzó szembemegy egy nagyvállalattal, és nyer! Az ügy konzervatív körökben növelte DeSantis népszerűségét. Az összes politikusnál jobban érti az idő jeleit, és kifejezetten bátor.

A floridai szülőjogi törvény hasonlít a fél évvel korábban elfogadott magyar gyermekvédelmi törvényhez.
Csák Jánosnak is említettem, gyümölcsöző kapcsolat kezd kiépülni a magyar és az amerikai konzervatívok között, amelynek eredményeként mindkét fél tanulhat a másiktól.

Változott az utóbbi időben az amerikai jobboldal fókusza? Áthelyezték a hangsúlyt a gazdaságról a kultúrára?
Az amerikai jobboldalon belül harc zajlik. A tét, hogy mennyire lesz populista a következő választáson a Republikánus Párt. Donald Trump megmutatta, hogy a választói bázisban hatalmas populista energiák szunnyadnak, amit eddig a pártok nem vettek észre, mivel túlságosan Washingtonra koncentráltak. És nemcsak a baloldal akarja visszaszorítani ezt a populizmust, hanem a jobboldal egy része is. Zajlik a küzdelem, hogy ki legyen a következő elnökjelölt, ami a republikánusok programját és annak hangsúlyait is meghatározza.

Mik a várakozásai a novemberi félidős választással kapcsolatban? A legfelsőbb bíróság azon döntése, hogy felülírta a Roe kontra Wade-ügyben hozott 1973-as döntést, és visszautalta az abortusz szabályozását tagállami szintre, elvihet választókat a republikánusoktól?
Masszív jobboldali győzelmet várok. A képviselőházat bizonyosan visszaveszik a republikánusok, és a szenátusra is van esély. Azért mondom ezt viszonylagos nyugalommal, mert a félidős választásokon általában veszít az elnök pártja, és ha még gazdasági recesszió is van, még nagyobb vereséget szenved az elnököt adó tömörülés. Ez egyrészt jó hír azoknak, akik a konzervatív győzelemért drukkolnak, másrészt viszont rossz, mert két évre, az elnökválasztásig megbénul a politikai döntéshozatal. Sok helyezkedés lesz, a szimbolikus politizálás fog dominálni, semmi lényeges nem fog történni. És ne felejtsük el, ha az elnök nem tudja keresztül­vinni az akaratát Washingtonban, elkezd intenzívebben foglalkozni a tengerentúli külpolitikával. A Demokrata Párt rossz helyzete részint elhibázott külpolitikai pozícióiból fakad. Ilyen például, hogy teljes mértékben ukránpárti álláspontot képvisel a háború kapcsán. Emiatt a stratégiai és a diplomáciai gondolkodás is beszűkült, nem tudják reálisan kezelni a helyzetet.

A következő budapesti nagykövet David Pressman lesz, aki lmbtq-aktivista, és a szenátusi meghallgatásán máris kritikus véleményt mondott Magyar­országról. Mit várhatunk tőle ön szerint, konfrontatív nagykövet lesz?
Sok szimbolikus erényfitogtatást várhatunk a demokrata párti amerikai diplomácia részéről. Mindez főleg azokra a területekre fog koncentrálódni, amelyekre valódi ráhatása lehet az elnöknek. Ezek azok a dolgok, amelyeket rendelettel lehet szabályozni – hogyan kell például törvényeket értelmezni. Mindez a külpolitikában is érvényesülni fog. Szóval arra kell számítani, hogy Magyarországot igen agresszív progresszív nyomás alá helyezik.

A liberalizmus kudarca című kötete nem ásta alá tudósi megbecsültségét?
Ha érdekelne, biztos rosszul érintene, de nem érdekel. Az érdekel, hogy gondolkozhassak, és azokról a dolgokról beszélhessek, amiket igaznak tartok, illetve hogy taníthassak, és a diákjaim ismerhessék mindazt, amit emberként, amerikaiként és nyugatiként ismerniük kell. Örülök, ha olyan közönségnek beszélhetek, amelyet érdekel, hogy miről írok és gondolkodom. Ebben az értelemben kifejezetten jót is tett a könyvem, sőt ez az egyik legjobb dolog, amit a megjelenése óta tapasztalok. A liberalizmus kudarca ajtókat nyitott meg előttem, például elhívnak olyan helyekre, mint Magyarországon az MCC Feszt. Nagy a kereslet a könyvem iránt, újabb és újabb kiadásai jelennek meg immár négy éve, ami azt mutatja, az embereket érdekli a kérdés, hogy fenntartható-e a politikai rendszerünk. Még azok is kénytelenek ezen elgondolkodni, akik nem akarnak, hiszen mindenhol ott hevernek körülöttünk 
a bizonyítékok.

Mi lesz a következő könyve?
A munkacíme Regime Change (rezsimváltás), és arról fog szólni, hogy vajon a nép meg tudja-e reformálni az elitet, és hogy milyen elitre lenne szükségünk. Arra teszek majd kísérletet, hogy leírjam, jobb kapcsolatra van szükségünk a „populista” népréteg és az elit között. Mind a kettő meg akar szabadulni a másiktól, de ez lehetetlen, a kettőnek együtt kell élnie.

*** 

***

Nyitókép: Ficsor Márton