Totális háború: állnák-e a sarat a visegrádiak az oroszokkal szemben?

2022. augusztus 3. 20:00
Szakértő segítségével modelleztük, hogy a visegrádi négyek meg tudnák-e állítani az oroszok feltételezett előrenyomulását. Stop Putyin, tovarisi konyec, kicsit másképp.

Veczán Zoltán és Nagy Gábor írása

Fontos leszögeznünk: ez egyáltalán nem egy professzionális elemzés, csupán egy gondolatjáték, igaz, szakértővel. A lehetséges forgatókönyvek felvázolásában segítségünkre volt Bakodi Péter politológus, biztonságpolitikai szakértő, aki néhány évvel ezelőtt még az Azonnali.hu hasábjain hasonló gondolatkísérlet keretében értekezett arról, mely szomszédos állam támadása esetén milyen esélyekkel szállna szembe a Magyar Honvédség.

Számos egyszerűsítést alkalmaztunk. A legfontosabb, hogy úgy vizsgáltuk a kérdést, mintha a visegrádi négyek – Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország – egy védelmi szövetségbe tömörült volna; a NATO nem létezne, vagy nem vállalna konfliktust az agresszorral szemben; Ukrajna pedig februárban Moszkva kezei közé hullott volna, veszélyes közelségbe hozva az orosz hadsereget a visegrádiakhoz. Emellett számos más egyszerűsítést is használtunk, ezek részletezését lásd írásunk végén.

Oroszország ante portas, lássuk hát, mekkora esélye lenne Visegrádiának a rusz medvével szemben!

Hogy állunk a számokkal?

Népesség itt és ott (Forrás: The Military Balance 2022, Mandiner-gyűjtés)

Ha a számokat nézzük, az erőviszonyok eléggé egyértelműek. Ami a méreteket illeti, Oroszország 17 millió négyzetkilométeren terül el, 144 millió lakossal; míg Visegrádország (Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország) alig több, mint félmillió négyzetkilométernyi területtel bír, lakossága nem egészen 64 millió fő; vagyis előbbi szám töredéke, utóbbi jóval kevesebb mint fele az orosz adatnak. Védelmi költségvetésben talán kicsit jobb az arány, Moszkva 45 milliárd dollárjával szemben a „visegrácok” 22 milliárd dollárt költenek évente a haderőre.

Védelmi büdzsék itt és ott (Forrás: The Military Balance, Mandiner-gyűjtés)

Ugyanakkor a hadseregek aktív és passzív létszáma már bőven az oroszok javára billent minden mérleget, várakozást: a 32 ezres magyar, 27 ezres cseh, 18 ezres szlovák és a 114 ezres lengyel haderő összesen nem tesz ki 200 ezer katonát; míg az oroszok (békeidőben) 900 ezer fővel számolhatnak, ehhez jön még 2 millió tartalékos is – mondjuk bevetésük egy külföldi offenzívában igencsak macerás lehet, így velük nem számoltunk.

Katonák száma itt és ott (Forrás: Mandiner-gyűjtés)

Földön, vízen, levegőben

Milyen kategóriákban hasonlítható össze a két haderő? Páncélozott harcjárművek, azon belül is elsősorban a harckocsik (main battle tank, MBT), páncélozott gyalogsági harcjármű (infantry fighting vehicle, IFV), páncélozott szállító harcjárművek (armoured personnel carrier, APC), és a különböző tüzérségi eszközök. E téren a visegrádiakkal szemben jókora orosz fölény mutatkozik: tankok esetében egy a négyhez az arány Moszkva javára; még a legkevésbé ütőképes a gyalogsági harckocsik terén, Visegrádiának 2214 darab eszköze van, harmadannyi, mint az oroszoknak, akiknek 6570 áll harcra készen; a csapatszállítóknál azonban már tíz az egyhez az arány, a tüzérségnél pedig hat az egyhez az orosz fölény.

Szárazföldi harcieszközök (Forrás: The Military Balance 2022, Mandiner-gyűjtés)

Apropó, tüzérség: a Honvédség még nem heverte ki azt a csapást, amelyet a 2002-2010 közötti balliberális kormányok okoztak a tüzérség tulajdonképpeni megszüntetésével, így lehet az, hogy Magyarországnak a kivont 144 Gvoznyika helyett nincs önjáró tarackja, csak 2024-ben érkeznek az új (egyébként tényleg hipermodern) eszközök.

A moszkvai légifölény ennél is nyomasztóbb: a 134 visegrác vadászgéppel szemben az oroszok 1170 darab harcképes gépe a II. világháború végnapjainak arányait idézi. A harci, közepes hatótávolságú helikopterek (ATK, azaz támadó és MRH, azaz többcélú) terén viszont már nem tűnik a mi szempontunkból ennyire rossznak a helyzet, a V4-ek körülbelül a fele kapacitással bírnak az oroszhoz képest. Csapatszállító-kapacitás terén Moszkva repülőgépekkel hat és fél, helikopterekkel két és félszeres fölényben van. Az oroszoknak emellett vannak stratégiai bombázói, míg a visegrádiaknak egyáltalán nincs ilyenje. A légvédelem is elég gyenge lábakon áll, legalábbis nyugodtan kijelenthetjük ezt a föld-levegő rakétákat (SAM) illetően; egy a kilenchez aránylik az oroszokéhoz. Légvédelmi ágyúk terén (amelyek csapatlégvédelemre helikopterekkel együtt alkalmasak) viszont már jobb a helyzet, a visegrádiak az orosz eszközállomány harmadával rendelkeznek.

Légierő, légvédelem itt és ott (Forrás: The Military Balance, Mandiner-gyűjtés)

Végül vegyük a haditengerészetet, elvégre Lengyelország és Kalinyingrád környéke forró pont lehet: ilyenje értelemszerűen csupán a lengyeleknek van, elsődleges csatahajóból kettő, őrnaszádból öt – az oroszoknál viszont 32, illetve 129 ez a két szám, ráadásul van csaknem 50 tengeralattjárójuk is (igaz ezek zöme nem a Balti-tengeren, hanem onnan pillanatnyilag jó messze).

Tengerészet itt és ott (Forrás: The Military Balance, Mandiner-gyűjtés)

Ezek lennének tehát a nyers számok, természetesen a cikkünk végén részletezett erős megszorításokkal; ugyanakkor mint arra a biztonságpolitikai szakértő is felhívja a figyelmünket, míg a védekező fél kisebb-nagyobb megszorításokkal támaszkodhat a teljes haderejére,

a támadó fél csak annak egy részét tudja nélkülözni, szintén elnagyoltan számolva körülbelül a harmadát.

Összehasonlításképpen: az orosz-ukrán háborúban az oroszok 150 ezres létszámmal vesznek részt.

Ha ezt összevetjük azzal az ökölszabállyal, amely szerint az agresszor háromszoros fölénnyel tud relatíve akadálymentesen és kimondottan jó esélyekkel eredményeket elérni, és hozzávesszük a terep adottságait, ez valamelyest képes lehet kiegyenlíteni Visegrádország számára a nyomasztó moszkvai fölényt. Lássuk, hogyan!

Itt lennének a frontvonalak

Bakodi szerint a földrajzi adottságok miatt alapvetően három irányból lenne várható az orosz támadás: a kalinyingrádi orosz enklávé területéről, amely eleve kvázi erődként van felszerelve, rengeteg hadianyaggal, katonával, és közepes hatótávolságú Iszkander-rakétákkal. Ugyanakkor a régiótól délre fekvő területen sok a tó meg a mocsár, ami nehézkessé tenné a nagy haderőmozgásokat, különös tekintettel a nehéz harcjárművekre, így ez felvonulás terén másodlagos hadszíntér lenne. Fontos hadicél lehet a tengertől elvágni Visegrádiát, így Gdansk és Gdynia lengyel haditengerészeti bázisaira próbálnának csapásokat mérni. A fő szárazföldi felvonulási terep azonban Lengyelország alföldes keleti határai mentén várható (feltételezve, hogy Ukrajna szintén oroszbarát rezsimmel bír, különben, ugye, nem engednék át a határon az orosz hadsereget, hadianyagot).

És persze hazánk sem maradna ki.

A szakértő kiemeli, fontos lenne hipotetikusan meghatározni az oroszok hadicéljait. Kiindulva abból, hogy Ukrajna elfoglalása kapcsán milyen nehézségekbe ütköztek – jóllehet, ott még nem zajlik totális háború – reális cél lehet egyfajta biztonsági övezet kiszélesítése szárazföldi megszállás által, a tengeri kijárat elvágása és a politikai központok – Budapest, Prága, Pozsony, Varsó – bombázásával a regnáló kormányok térdre kényszerítése. Ezért, amint kialakítják a légifölényt, az oroszok bevetnék a stratégiai bombázóikat.

Csehország (amely hipotetikus államunk fejlett hadiiparát és némi utánpótlást is adna) szerencséje, hogy messze van, és bármilyen alulfejlett is Visegrádia légvédelme, nehézkes lenne idáig eljuttatni a bombázókat, ahogy Pozsony is megúszhatná azzal, hogy túl közel van Bécshez, hiszen Moszkvának nem érdeke bevonni még egy országot a konfliktusba.

Varsó és Budapest viszont mindenképpen kapna. A támadás első felében az oroszok kiiktatnák a légvédelemhez, illetve a légierő irányításához elengedhetetlen lokátorokat – idehaza több ilyen is található –, akár az Iszkander-rakétákkal, akár légicsapásokkal; egyébként inkább utóbbiakkal, lévén, az előbbiek rendkívül drágák.

Feltételes orosz támadási irányok (Forrás: Mandiner)

A katonai repülőterek és laktanyák ugyancsak elsődleges célpontok lennének, így a kecskeméti bázis vagy a debreceni laktanya, amely szintén közel fekszik a határhoz. Ezért hiába telepítenék át (amúgy ez is hetekbe telne) a szlovák Sz-300-as légvédelmi rendszert Magyarországra, mert a szlovákokat is megszórnák rendesen Eperjesnél, ahol a helikoptereik, Szilácson, ahol a vadászgépeik vannak, de kapna a zólyomi légierő-parancsnokság és a radarzászlóalj és a nyitrai SZ-300-asok is. A lengyel fő frontvonalon nehezebb helyzetben találnák magukat az oroszok az amerikai gyártmányú Patriot rakéták miatt, A visegrác légierő ezzel egy darabig feltarthatná az oroszt, de a tűrőképesség véges ekkora erőfölénnyel szemben. Így a légifölény feltételezhetően hamar meglenne egész Visegrádia felett – számol a szakértő, bár megjegyzi, hogy Ukrajnában sem ment ez egykönnyen.

Kész a csatára a sereg

A lengyel fronton a fő cél természetesen Varsó lenne. Másodlagos célpont Krakkó, mely egy szlovák vagy cseh irányba induló offenzíva kezdőpontja lehet. Így az orosz csapatok elsődleges célja lenne a Siedlce-Lublin-Rzeszów-vonalon túljutni (nem mellesleg, mint a szakértő megjegyzi: Varsóban is sejtik ezt, nem véletlenül állomásozik itt a lengyelek 18. gépesített hadosztálya). Noha az ukrajnai háború tapasztalatai is megerősítik, hogy a hagyományos hadseregek, így az orosz is, csak jelentős véráldozatok mellett képesek eredményeket elérni városi környezetben, míg a védők sokszoros túlerő ellenére is ki tudnak tartani. A Felvidék ugyanis hegyes-völgyes terepei miatt első körben megúszná az offenzívát, hiszen nehéz ott csapatokat mozgatni, noha a kassai bázisok a levegőből már kaptak.

A magyar Alföld viszont a lengyelhez hasonlóan nyitott egészen a Dunáig

– s az Alföld irányából az Északi-középhegységen át már könnyedén tudna az orosz hadsereg felfelé, Kassa irányába is törni, csakúgy, mint a Kisalföldön át Pozsony irányába, elvégre a Kárpátok káváin belülre kerülve a terep tekintetében már nem lenne nehéz dolga. Budapest felé haladva Szolnok és a kecskeméti repülőtér ugyancsak kiüthető, ahogy egy Debrecen méretű város sem okoz majd pár napnál hosszabb elfoglaltságot, ha lendületben tud maradni az orosz hadsereg.

Viszont maradnak a folyók mint természetes akadályok – a Tisza nem jelent kihívást, ráadásul Szlovákia felé ki is lehet kerülni, a Duna és a Visztula azonban már más tészta – és nagyvárosok. Valószínűleg Budapesten és Varsóban a második világháborúhoz hasonló brutális jelenetek követnék egymást – a légifölény birtokában folyamatos bombázásokkal felpuhítva – majd jöhet a tüzérség és a harckocsik. Az oroszok 3000 harckocsija természetesen jókora létszámbeli fölényt jelent, ugyanakkor, hívja fel a figyelmet Bakodi, a harckocsikkal szemben, s erre az ukrajnai háború újból rávilágított, nem csak egy másik harckocsival lehet eredményesen küzdeni. Elvégre az ukránok is igen sikeresek az orosz harckocsik ellen az amerikai Javelinekkel, ilyenjei a lengyeleknek és a cseheknek is vannak, nekünk, ha megérkeztek, svéd Carl Gustaff M4-eseink lesznek a régi szovjet technika mellett, illetve a szlovákokkal együtt rendeltünk izraeli Spike-okat is.

Eközben az orosz harckocsik jelentős része inkább a T-72-es család fiatalabb vagy felújított tagja, mondja a szakértő, ezek ellen hatásosak az említett eszközök, és különösebben hosszadalmas kiképzés sem kell a használatukhoz.

Itt már nem várhatóak nagy tankcsaták, mint a világháborúban, inkább a nagyvárosoknál lesznek jelentősebb ütközetek”

– mutat rá Bakodi, jelezve, ott lesznek nagyobb csaták, ahol egyébként is belassulna az orosz offenzíva, tehát a nagyvárosok brutális ostromainál, ahol nem mellesleg ott lesznek a szárazföldi támadások támogatására kifejlesztett harci helikopterek is.

Visszacsapni is esélytelen

A szakértő szerint az erőviszonyok alapján igen valószínűtlen, hogy Visegrádia ellentámadásba tudna átmenni, még ha a lengyel fronton ki is tudnak tartani, és adott esetben Kalinyingrádig – az eredeti határon túl szinte teljesen esélytelen, hiszen Kalinyingrád egy valóságos erőd –, délen a Kárpátokig vissza tudják szorítani közben az oroszokat, egy ekkora frontszakasz megtartása a visegrác haderővel szinte lehetetlen.

Éppolyan nehézkes lenne, mint a teljesen ellenséges, hatvanmilliós lakosságú Visegrádia pacifikálása úgy, hogy a lakosság nulla egész nulla százaléka szimpatizál az oroszokkal – ellentétben például Kelet-Ukrajnával, ahol legalább valamiféle bázisuk volt a lakosságban – mutat rá Bakodi, emlékeztetve arra, hogy Afganisztánba is beletört a jóval élesebb szovjet bicska és az amerikai Bowie-kés is, de nyugodtan idesorolhatjuk még Irakot, vagy éppen Vietnámot. A tömeges deportálások kora – hál’ Istennek – lejárt, csak tovább vadítaná a lakosságot, miközben az egész háború e nélkül is roppant költséges – sorolja Bakodi.

Egyszóval vélhetően egy borzasztó, az ukránhoz hasonló patthelyzet állna elő úgy, hogy Visegrádország egyharmada orosz megszállás alatt állna, mialatt mindkét fél erejét felmorzsolná a háború.

Bakodi szerint valamiféle politikai megoldás vethetne véget a konfliktusnak: például kisebb területek Kalinyingrádhoz csatolása, az orosz-ukrán határhoz közel fekvő 200-300 kilométeres sáv demilitarizálása, illetve néhány orosz bázis létrehozása ennek ellenőrzésére; esetleg a cseh hadiipar leállítása.

Mivel a maximális orosz nyereség ez, a veszteség viszont az ukrajnai offenzívánál tapasztaltnál is súlyosabb lehet, már csak ezért is kizárható lenne egy orosz agresszió

– teszi hozzá.

***

Mint látható, a modellezés során számos egyszerűsítést alkalmaztunk. Az első és legfontosabb kitétel: nem számoltunk a NATO segítő kezével, pedig kollektív biztonságunk fő alapja éppen ez az elrettentés. Érdemes talán hozzátenni, hogy – mint arra Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa lapunknak nyilatkozva felhívta a figyelmet –, a megtámadott tagállam először saját katonai képességeire támaszkodhat a védekezése során, ezért fontos a nemzeti katonai erő fejlesztése, modernizálása.

Mi történne, ha Putyin megtámadná Magyarországot?

„Ha mi feladjuk, az oroszok nem állnak meg, és Magyarország lesz a következő" - fogalmazott Ljubov Nepop távozó budapesti nagykövet, akit nem sokkal korábban, július 9-én rendelt vissza Volodomir Zelenszkij ukrán elnök. Mindezek ellenére az ukrajnai orosz invázió egyáltalán nem biztos, hogy eléri Magyarország (és így a NATO) határát. Sőt.

Az agresszió áldozata – eseteinkben hazánk, „Visegrádia” (és utóbb Nagy-Magyarország, majd az Osztrák-Magyar Monarchia) – a NATO alapító szerződésének negyedik (konzultációról szóló) és ötödik (a kollektív védelemről szóló) cikkeire hivatkozva kérhet támogatást a szövetségesektől. Amit amúgy nem kap meg automatikusan, hanem konzultációt követően dönt az Észak-atlanti Tanács (politikai lépés) a katonai segítségnyújtásról (katonai lépés) a kollektív védelem keretében. Amennyiben ez a közös döntés megszületik (akár néhány órán belül, de rossz esetben talán csak napok alatt), a NATO teljes védelmi eszköztára rendelkezésre áll.

Mi viszont abból indultunk ki, hogy egyrészt a NATO nem létezik, nem vállal konfliktust, az oroszok pedig már a spájzban vannak. Másrészt a jelentős hadipotenciállal bíró államok semleges álláspontot képviselnek, vagyis nem segítenek, de területükön nem engednek át oroszokat sem.

Így marad saját erőnk, és ezen írásban taglalt „Visegrádország” többi három államának ereje, amelyeknél egyébként nem is kellett akkorát egyszerűsíteni, amikor feltételeztük a hézagmentes együttműködés képességét, hiszen NATO-tagokként sűrűek voltak a közös hadgyakorlatok. Ezért pusztán összeadtuk az egyes számokat: ennyi és ennyi harckocsi, annyi vadászgép, és így tovább; típusok között egyszerűen lehetetlen volt különbséget tenni. De nem vontuk le a korábbi offenzívában elszenvedett veszteségeket, sem az Ukrajnának átadott haditechnikai rendszereket (a szlovák légvédelem például pont ilyen).

Gyurcsányék nem akartak több katonát látni Magyarországon

Brutális pusztítást végeztek a szocialista, liberális kormányok a Magyar Honvédségben; az egyetlen szerencsénk az volt, hogy éppen akkor nem volt háború a térségben. Megszüntették a tüzérséget, eladtak, elkótyavetyéltek hulladékvas áron még bőven használható haditechnikákat; egyszóval: volt honnan (vissza)építeni a Honvédséget.

Egyébként a társadalmi, gazdasági helyzetet, országok közötti történelmi ellentéteket sem vettük figyelembe. Mint ahogy a szikár számok mögé a hadi morált sem lehetett beapplikálni. Úgy kalkuláltunk, hogy a hadviselő felek nem spórolnak az eszközökkel, egyszerre próbálják bevetni erőiket. Kivettük a karbantartásra, hibaelhárításra vonatkozó eszközöket. Továbbá nem számoltunk logisztikai és helyreállító járművekkel, egészségüggyel, kutatómentéssel, katonai háttér-infrastruktúrával és a nukleáris elrettentő eszközöket, rakétasilókat, katonai műholdak, páncéltörő képességeket sem vettük lajstromba részletesen.

Maradt a számháború, amely, mondhatni, klinikai (külső tényezők zavarása nélkül) körülmények között zajlik.

Kiemelnénk: az adatbázisok nem egységesek. Más adatok szerepelnek a közkedvelt Globalfirepower.com portálon, mint a The military Balance – The Annual Assessment of Global Military Capabilities and Defence Economics című kiadványban. Mi utóbbit vettük alapul.

Képek és illusztrációk: Mandiner.hu

Összesen 262 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Most kínból spekulálgatni kell, amikor 1941-ben meg volt az esély a probléma rendezésére.

Még szerencse, hogy az orosz terjeszkedés vsz a cári birodalom határaiig lehet tervezve.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés