Fogy vagy növekszik?

Németországból az egyházat fontosnak tartók számára idén nyáron újabb riasztó hírek érkeztek. A két nagy történelmi egyházból, a római katolikusból és a protestánsból még soha nem léptek ki annyian az utóbbi harminc évben, mint 2021-ben. Összesen 640 ezren (360 ezer katolikus, 280 ezer protestáns) jelentkeztek ki hivatalosan az egyházi nyilvántartásból. Ez 200 ezerrel több, mint az előző évben. Mielőtt a kárörvendés bűnébe esnénk, meg kell jegyezni, hogy Európában (Magyarországon is) az elmúlt évtizedekben mindenütt csökkent nemcsak az egyházhoz tartozók, hanem az egyház kazuá­lis szolgálatát (keresztelő, esküvő, gyászszertartás) igénybe vevők száma is, még ha nem is olyan drámai mértékben, mint Németországban. Figyelemre méltó kivétel, hogy Magyarországon 2013 és 2017 között a keresztelők és az esküvők száma – 1990 óta először – emelkedett, ám azóta újra csökken. Fontos az is, hogy ma körülbelül kétszer annyian ajánlják fel adójuk egy százalékát az egyházaknak, mint tizenhárom évvel ezelőtt, s a hittanra beíratott gyermekek száma is magasabb, mint az elmúlt évtizedekben bármikor.

Különböző elemzések és magyarázatok igyekeznek megvilágítani, hogyan és miért változik az egyházak társadalmi szerepe és súlya szerte a világon. Az Euró­pán kívüli jelentős növekedést többen a demográfiai robbanásnak tulajdonítják, mások azt hangsúlyozzák, hogy a kereszténység súlypontja már régen áttevődött Európából az úgynevezett harmadik világba, Afrikába, Dél-Amerikába és Ázsiába, ahol a Krisztus-hit megélése olyan hitelesen történik, hogy vonzerőt jelent egyre több más valláshoz tartozónak is. Végül is ez számít: a hitelesség, mely szoros kapcsolatban van az egyház lényege, Jézus Krisztus iránti hűséggel.

A németországi felmérések az egyházból kilépőket kérdezik, s igen eltérő válaszokat kapnak távozásuk okáról. Több mint egyharmaduk szerint az egyház túlságosan megfelel a korszellemnek, míg a többség éppen a progresszivitást, a modern időknek megfelelést hiányolja. Így az egyház egyfajta szorítóba kerül, mert mind a reformpártiak, mind a reformokat ellenzők elégedetlenek vele. A bizalomvesztés oka mégis leginkább az utóbbi időben feltárt visszaélésekre és azok mediális tálalására adott válasz. A kérdőívekből az is kiderül, hogy most olyan hívek is távoznak, akik korábban a gyülekezet oszlopos tagjai közé tartoztak (Welt online, Exodus aus den Kirchen, 2022. 07. 12.).

Magyarországon ősszel népszámlálás lesz, ami arra is lehetőséget ad, hogy a szabad döntéssel válaszoljunk a vallási hovatartozásunk iránt érdeklődő fakultatív kérdésre. A hit megvallása ilyen módon egy fontos próbatétel és lehetőség lesz az egyházi közösségek számára. A 2011-ben tartott utolsó népszámlálás jelentős csökkenést állapított meg a vallásos emberek számában a 2001-es adatokhoz képest. De majdnem minden harmadik megkérdezett nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy „mely vallási közösséghez, felekezethez tartozónak érzi magát?” (2001-ben csupán 10 százalék nem válaszolt). Vajon miért?

Még a hitüket komolyan vevők között is vannak olyanok, akik vonzónak találják a szlogent, miszerint „a vallás magánügy”. Az a természetes jogunk és igényünk, hogy a hitünkről akkor és úgy beszélhessünk vagy hallgathassunk, ahogyan mi magunk azt jónak tartjuk. De ez nem jelenti azt, hogy a hitünket ne vállalhatnánk nyilvánosan is. Ennek „belső” oka, hogy a keresztény hit lényegéhez tartozik annak megvallása, ami a tanúságtevőre magára is erősítőleg hat vissza. „Külső” értelme pedig, hogy együtt, közösségben jobban, lényegibben élhetjük meg.