„Több százezer ember. Ennyien kaptak egy három-négyszeres adóemelést a nyakukba a Fidesztől egyik hónapról a másikra. Előkészítés nélkül, a nyár és egy kezdődő megélhetési válság közepén. Úgy, hogy az államnak érdemi pluszbevétele alig lesz ebből.
A Fidesz kivégzi a szellemi szabadfoglalkozást Magyarországon. Kisadózók voltak a grafikusok, színészek és zenészek, villanyszerelők, mű- és szakfordítók, és még rengetegen, akiknek nem kellett állami vagy céges segítség ahhoz, hogy a piacról megéljenek. A tudásukat, a szakmájukat, a tehetségüket adták el – és ennek a lehetőségét veszi el most a Fidesz tőlük.