Nyitóképen: Edvard Beneš

„A németek és magyarok túlnyomó részének el kell tőlünk mennie. Ez végérvényes elhatározásunk… Népünk már nem élhet németekkel és magyarokkal közös hazában.” Edvard Beneš csehszlovák elnök a győzelem napján, 1945. május 9-én elmondott szavait tett követte: a május 14. és október 27. között hozott 143 elnöki rendeletből 13 rögzítette a németek és magyarok kollektív bűnösségét. Vagyis hogy az egynapos csecsemőtől az aggastyánig minden német és magyar felelős a második világháború borzalmaiért.

Ennek nyomán teljes vagyon- és jogfosztás várt az ekkor mintegy háromnegyedmillió felvidéki magyarra, a csehszlovák hatóságok által elkövetett tömeggyilkosságok, deportálások és egyéb jogfosztások mellett ez a végül kialkudott „lakosságcsere” keretein belül mintegy

A tragédia után nemhogy bocsánatkérés nem történt sem Csehország, sem Szlovákia részéről, de a kollektív bűnösséget kimondó dekrétumok a szlovák jogrend részét képezték, továbbá 2007-ben meg is erősítették annak hatályát, körülbelül olyan helyzetet idézve elő, mintha mondjuk az 1945 előtti zsidótörvények érvényben tartása mellett kardoskodna valaki.

Ennek ellenére az Európai Unióhoz való csatlakozáskor és utána sem merült fel az uniós szervekben, hogy egy származási alapon kirekesztő törvény problémás lehet.

Azonban északi szomszédunk ennél is tovább ment – noha érvelésének alapja sokáig az volt, hogy bár a Beneš-dekrétumok a jogrend részét képezik, azokat nem alkalmazzák. A valóság azonban ennek éppen az ellenkezőjét mutatja.

Mintha a zsidótörvények idején élnénk

A Szlovák Földalap (SPF) többek között a Pozsony környéki autópálya-építések kapcsán,

Olyan becslések is vannak, amelyek szerint a rendszerváltás óta akár 50 ezer hektárnyi vagy még több földet is elvehettek – olyanokat, amiket „elfelejtettek” elkobozni 1945-46-ban, utólag pótolták.

Ezek közül csak ritkán mentek perre a tulajdonosok, örökösök: az egyik legemlékezetesebb ügy a Bártfa melletti erdőterületet megöröklő Bosits Miklós, aki ellen annak megszerzéséért a Beneš-dekrétumok alapján indított pert az állami erdészet 2009-ben, a szlovák főügyész az erre való furcsa jogosítványával élve – miután első- és másodfokon is vesztett az erdészet – gyorsan eldöntötte, hogy a területet el kell venni Bositstól. Méghozzá „a jogbiztonság és az állam tekintélyének megőrzése érdekében” úgy kell tenni, mintha 1945-ben már elvették volna.

Bosits a szlovák alkotmánybírósághoz fordult, innen lepattant, végül az Emberi Jogok Európai Bírósága úgy ítélte meg – elsősorban a főügyészi jogosítványon fennakadva – hogy „jogbiztonságot fenyegető hiba” történt. Ugyanakkor a fontos precedensértékű ítélet kimondta: igenis érvényben vannak a dekrétumok, és a 21. században is magyarokat fosztanak meg tulajdonuktól azon az alapon, hogy magyarok.

Csáky Pál akkori felvidéki EP-képviselő, az EP petíciós albizottságában 2011-ben még Szlovákia kizárását követelte, 2015-re annak finomított verziójával próbált nyomást gyakorolni, azonban napirendre nem merte tűzni a kérdést a bizottságban, látva annak szlovák irányba való befolyásoltságát (erről lapunknak is beszélt).

Magánszemélyként 2012-ben Hahn-Seidl Alida és Juhász Imre nyújtottak be petíciót az Európai Parlamenthez, őket röpke kilenc évvel később meg is hallgatták, érdemi eredmény nélkül.

Tavaly pedig öt európai parlamenti képviselő írt levelet az Európai Bizottságnak, kérdezve, tervezi-e az ilyen gyakorlatok és jogsértések vizsgálatát Szlovákiában, amelyek sértik az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkében foglalt emberi jogokat és a tulajdonhoz való jogot.

Vincze Loránt RMDSZ-es európai parlamenti képviselő – aki lényegében a magyar kisebbségi jogvédelmében ügyködik Brüsszelben, olyan kezdeményezések élén, mint például Minority SafePack – folyamatos nyomás alatt tartja a kisebbségi ügyekben kétkulacsos uniós testületeket a Beneš-dekrétumok ügyében.

Nemrég éppen Didier Reynders uniós biztostól kapta meg a fiókból a sablonválaszt, miszerint „a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának 104/1945. sz. Határozata (...)a nemzeti hatóságok által az Európai Unióhoz való csatlakozást megelőzően hozott történelmi jogi aktus.”

Noha a választ Reynders kézjegyével látta el, és kétségbeejtően magyarellenesnek tűnhet az álláspontja, Vincze Loránt szerint nem feltétlenül erről van szó.

„Az az érzésem, hogy nem tudnak róla, főleg arról, hogy ezeknek máig tartó joghatásuk van. Amikor elmondjuk, előbb arra gondolnak a partnerek, hogy ez valamiféle érzelmi kötődés a felvidéki magyarok részéről az ügyhöz, de amikor elmondjuk, hogy a máig tartó joghatás azt jelenti, hogy konkrétan földeket koboznak el, illetve korábban elkobzott, de be nem jegyzett földterületeket most írnak át az állam nevére, nagyon meglepődnek a partnerek.

– fejti ki lapunknak az EP-képviselő.

Jogi értelemben is felfoghatatlan

Az RMDSZ politikusa elmondja: az elmúlt hónapokban próbálja feltárni a konkrét ügyeket, eseteket Washingtontól Brüsszelig, „rámutatva, hogy maga a szlovák állami hatóságok, elsősorban a Földalap is elismeri azt, hogy az elkobzások megtörténtek, a kormányban erről beszélnek, és tisztában is vannak azzal, hogy ez egy problémás ügy, de Szlovákiában még nem sikerült normatív módon rendezni”.

Példaként hozza fel: ez olyan mintha egy országban valakit halálra ítélnek, aztán közben változik a jogrendszer és eltörlik a halálbüntetést,

Ez „jogi értelemben is abszolút felfoghatatlan” – fogalmaz.

Egyébként Vincze a minap találkozott Didier Reynders uniós biztossal, akivel részletesen beszéltek erről az ügyről, Vincze átadott neki egy összefoglaló anyagot is. „Nagyon meglepődött – ami érdekes, hiszen két alkalommal is kérdést intéztem hozzá a Beneš-dekrétumok kapcsán, amire hivatalosan ő válaszolt, noha el tudom képzelni, hogy el se jutott hozzá mindebből semmi, és valójában csak a nevét adta az asszisztensei válaszához –, nem tudott róla, hogy tényleg Szlovákiában ma is alkalmazzák a Beneš-dekrétum magyarokat és németeket érintő rendeletét” – mutat rá Vincze.

Két esetet is elmondott neki, amikor ténylegesen van uniós joghatás: a pozsonyi körgyűrű építése kapcsán, amelyhez uniós pénzalapokat is felhasználnak, miközben a nyomvonalon kisajátított területek között van olyan, amelyeket a 104/1945-ös számú Beneš-dekrétumra hivatkozva koboztak el az elmúlt években a polgároktól; a másik pedig, hogy

amikor Ausztriában és Magyarországon élő emberek tulajdonát a szlovák állam ilyen módon kisajátítja.

„Szóval, ha az alkalmazhatóságot tartaná a szeme előtt, volna mibe belekapaszkodnia az EU-nak, különösen, hogy azt látjuk, hogy sokszor egy-egy témában még akkor is szokása megtalálni a bátorságot, ha egyértelműen nemzeti hatáskörbe tartozó ügyről van szó” – fejti ki Vincze Loránt.

A politikus bízik abban, hogy ennek lesz foganatja: „Azt mondta a biztos, hogy az átadott anyagok függvényében alaposan tanulmányozni kell, az igazságügyi főigazgatóság illetékeseinek a szlovák hatóságokkal is kapcsolatba kell lépniük – hiszen ez egy nem túl egyszerű, jogtechnikai folyamat”.

A petíció kapcsán megjegyzi, noha erős a politikai szándék a lezárására, miszerint régi ügy, engedjük el, de bízik benne, hogy nyitva marad. Szerinte

akár a petíciós bizottság részéről Szlovákiában úgy, hogy a hatóságokat és az elkobzásokban érintetteket is meghallgatják.

Elszántság és közös cselekvés kell

Vincze a kisebb eredményeket is eredménynek tartja. „Brüsszelben a kisebbségi jogsérelmeket magától ritkán veszi elő bárki, akkor kerülnek felszínre, ha elővesszük, ha gyakran hivatkoznak rájuk, szóval rajtunk múlik. Fejleménynek számít, hogy az ET Kisebbségi Keretegyezményének Szlovákiáról szóló ötödik országjelentése megállapítja, hogy a Benes-dekrétumok alkalmazása diszkriminatív és jogi bizonytalanságot okoz, valamint felszólítja a szlovák hatóságokat, hogy kezdjenek párbeszédet a magyar közösséggel a megoldásáról.”

„Én azt láttam, hogy nagyon erős jogi vetülete van a dekrétumoknak, eddig Strasbourgban az emberi jogi bíróságon zajlottak a perek – ez technikai, nem kapott elég nyilvánosságot és így politikai nyomást se éreztek az érintettek; ezért javasoltam a felvidéki Szövetség pártnak, legyenek hangosabbakak, gyűjtsék össze az eseteket és az megkárosított polgárokat adjanak hangot, így válna láthatóvá Brüsszelben és az uniós intézmények felé is” – biztatja a felvidéki magyar pártot.

A siker nem jön magától; mint Vincze Loránt fogalmaz: „Ehhez elszántság kell és közös cselekvés”.