A levélre szeptember végén jött válasz, benne a korábbi EB-állásponttal: a Beneš-dekrétumok szlovák nemzeti hatáskörbe tartoznak – azaz a kezdeményezés lepattant a brüsszeli testületről. Mellékszál: az ügyről az a Krivánszky Miklós adott hírt az Erdélyi Naplóban, aki a Dálesz elnöke. Krivánszky Miklós odaszúrt Csáky Pálnak, mert szerinte a 2014 és 2019 között európai parlamenti képviselőként dolgozó politikus az EP petíciós bizottságának alelnökeként akadályozta a Beneš-dekrétumokra vonatkozó petíciók napirendre tűzését.
Az ügy apropóján megkerestük Csáky Pált, valamint Fiala-Butora Jánost, aki másodmagával képviselte a szlovák állami erdővállalat által erdőbirtokából 2009 óta kiforgatni próbált Bosits Miklós ügyét az Emberi Jogok Európai Bíróságán. Célunk volt tisztán látni, mi egy ilyen bizottságnak címzett levél súlya, hogyan állnak a petíciók, s általánosságban véve milyenek az esélyek „Európa utolsó zsidótörvényének” hatálytalanítására.