Más is utánozta Kádárt, Hofi is, én is

„Áll Marx Károlyra maszkírozva a Thália Színház színpadán, kezében egy Rubik-kocka, és A tőkéből ad elő részleteket Kádár János hangján. Ehhez hasonlókat rémálmaiban él át az ember. Vagy a nyolcvanas években, Magyarországon. A könyve tanúsága szerint mindez valóban megtörtént önnel.
Ez számomra is rémálom volt. A jelenet a rendező, Kazimir Károly ötlete volt, egy álomkép, a darab pedig Mezei András Magyar kocka című darabja, amiben én voltam Rubik Ernő. Hiába javasoltam a főpróbán megjelent párttitkárnak, hogy Fix elvtárs – a nevére már nem emlékszem –, könyörgöm, hagyjuk ezt el, ezt nem lehet Kádár elvtárssal megtenni, hiába, Fix elvtársnak tetszett a jelenet. Amikor már régóta ment a darab, Marx Károly más-más hangokon is megszólalt, Kádár helyet például Kibédi Ervin hangján, amit a kedves kollégáim rendeltek.

A közönség számára nyilvánvaló volt, hogy Marx Károly Kádár hangján beszél?
Persze. Jó parodista voltam. Más is utánozta Kádárt, Hofi is, én is, mások is. Árkus József Szuperbola című műsorában volt egy sakkozós jelenetem, felvettük szeptemberben, vágták decemberig, és ebben én voltam a sakkozó Kádár elvtárs. Maszk nélkül, de az ő hangján.

A könyvében említi, hogy a Mikroszkóp Színpadon fellépett úgy, egy szilveszteri műsorban, hogy Kádár és Aczél György is a közönség soraiban ültek. Spannolta színészként, hogy az ország urai nézik?
Vannak kollégák, akiket ez feldob, van, akiket megrémít. Psota Irén például nem szerette tudni, ha nagy emberek ülnek a nézőtéren. Ha kolléga jön, akkor aznap este általában valami nem sikerül. Kiss Manyi egyszer azzal kopogtatott be Psotához előadás előtt, hogy Irénke, itt van az egész magyar kormány. És akkor Irénke elájult. 

Engem ezek ennyire nem viseltek meg. Kádárral egyébként egyszer találkoztam, véletlenül. Jutka, a feleségem a Báthory utcában, a Cirkusz Vállalatnál dolgozott, és ugyanebben az épületben tartották péntekente azokat a hírhedt, zártkörű vetítéseket az elvtársak számára. Már messziről lehetett tudni, hogy vetítés van, mert feltűnően sok orkánkabátos alak tűnt fel a Báthory utcában. Vigyáztak a megjelent nagy emberekre. Egy ilyen pénteken mentem be Eszter lányommal a feleségemhez. Odaértünk, nyílik az ajtó és valaki nagyon ismerős hangon megszólal: »Parancsoljon, hölgyem!« És már nyitotta is az ajtót nekünk. Annyira jellegzetes hang volt, hogy hátra kellett néznem: Kádár állt ott kordbársony zakóban, nadrágban. Ahogy mentünk fel az emeletre, mondtam is Eszternek, hogy ő volt a Kádár János. Annak, hogy itt nézett filmet a pártelit, volt egy nagy előnye az épületben dolgozók számára: volt egy plusz vécé az alsó szinten, amit a hét többi napján mindenki más is használhatott.”

Nyitókép: MTVA / Hagyaték: Keleti Éva