Patrice Lumumba gyermekei megkapták 1961-ben meggyilkolt édesapjuk egyetlen földi maradványát, egy aranyfogat. A fogat a brüsszeli Egmont palotában egy világoskék dobozban adták át a leszármazottaknak – írta a 444.hu a The Guardian értesüléseire hivatkozva.
Lumumba a kolonializmus elleni küzdelem meghatározó alakja, a most Kongói Demokratikus Köztársaságnak nevezett Kongói Köztársaság első miniszterelnöke volt. 1961-ben szeparatista harcosok és belga zsoldosok gyilkolták meg. A merénylők a holttestet savban feloldották, de néhány fogát emlékként megtartották – ismertették.
A most átadott aranytöméses fogról úgy vélik, hogy az egykori kongói vezető egyetlen földi maradvány lehet. Fia, Roland Lumumba a múlt héten úgy fogalmazott a gesztus kapcsán, hogy
„így már lezárhatják gyászukat”.
.Belgium el kezdett szembesülni kolonialista múltjával