A küzdés maga

2022. június 16. 6:07

Szentesi Zöldi László
Magyar Nemzet
A csürhe kedden leckét kapott abból, hogy aki hülyén alázatos, még nem győztes.

„Aludtunk egyet a meccsre, de a láz nem múlik. Hogy 4-0-ra összezúztuk Angliát a saját hazájában, ráadásul olyan játékkal, amelyhez foghatót ötvenegy éves koromig nemigen láttam piros-fehér-zöld mezes játékosoktól, önmagában csodás érzés. Ahogyan az is, amint négy forduló után, két győzelemmel, egy döntetlennel vezetjük a csoportunkat.

Halljuk, hogy a sztárjaink még ennél is nagyobbra hivatottak, Sallai nevét megismerte Európa, Nagy Zsolt voltaképpen erőgép, Orbán pedig beférne a német válogatottba is.Nem, nem az az Orbán… Akire »másik« Orbánként gondolni tetszik, sehova nem fér be, mert a mi miniszterelnökünk. 

Tegnap mellesleg ő is minden eddiginél káprázatosabb győzelmet aratott. Neki lett ugyanis igaza. Hogy a normális stadionok, az akadémiai képzés, valamint élklubjaink szórványos sikerei nyomán egyszer végre valami igazán komolyat dob nekünk Fortuna. Most letaroltuk Angliát, a világon százmilliók kapták fel a fejüket a magyar győzelem hírére, ráadásul – és ez a legfontosabb – óriási erkölcsi diadalt is arattunk a támadóink felett.

Már hallom balról, hogy nincs itt semmiféle politika, csak a futball csordogált békésen a képernyőn. Igen, valamikor mi is hittünk ebben. Amíg nem lett a meleglobbi felvonulási terepe a világ labdarúgása, amíg nem hirdettek megszégyenítési hadjáratot azok ellen, akik állva, nem térdelve gondoltak a saját jövőjükre. Amíg nem sütögettek bélyeget orosz sportolókra és edzőkre, amíg nem rasszistáztak bennünket a sajtóban, a Himnuszunk alatt. 

Kedd este aztán pályára lépett válogatottunkban néhány magyar és nem magyar srác, és csodálatos módon egy csapásra kiderült, hogy magyarként tudnak küzdeni, győzni együtt, a nemkülönben magyarrá lett olasz vezető irányításával. Magyarország nem pusztán győzött, hanem hadjáratot fejezett be. Elég olvasgatni a kommentárokat, mindenki rólunk beszél, ájuldozik, csodál, és nem én, hanem angol emberek írják le, de jó, hogy győztek a magyarok, mert megérdemelték.

A csürhe hallgat. A csürhe hazasomfordált. A csürhe most azon nyilván nem gondolkodik, mit tehetne a saját rasszizmusa ellen. Gondolom, az nem olyan vicces, amikor négy-nullra elkenik a szájukat otthoni környezetben. 

A csürhe kedden leckét kapott abból, hogy aki hülyén alázatos, még nem győztes. Azt is megtanulhatták, hogy a futball a lefújásig tart, és hogy az erő, a hit és a tudás akkor is felülkerekedik olykor, ha az ellenfél mondjuk tizenketted részét éri a futballbörzéken a csodás sztároknak, akik négyszer is felálltak középkezdéshez a szükségesen túl.

Mi a tanulság? Talán Gazdag Dániel gól utáni spontán mozdulata, ahogyan a szíve feletti magyar címert csókolgatta. Talán tényleg csak ennyi a lényeg. Tenni a dolgunkat a legjobb tudásunk szerint, nemes módon visszavágni a hazugságokért, élvezni, hogy együtt vagyunk, hogy magyarnak születtünk, hogy összetartozunk. Akkor is, ha győzünk, akkor is, ha veszítünk. És hogy ezt a mostani csodálatos kis csapatunkat akkor is ugyanilyen érzelmekkel szeretjük, ha becsúszik majd egy-két rosszabb eredmény.

Reméljük, hogy ősszel Németországban is összeszedünk egy vagy több pontot, hogy ne kelljen sokat számolgatni. Hogy a németek térdelnek vagy sem? Most őszintén: kit érdekel? Felőlem vakond módjára titkos járatot is áshatnak, ha közben Szalai lő két, Sallai pediglen három gólt. Zéró a jelentősége a színészi motivációnak, a kóros önszeretetnek. 

Mi valójában senkitől nem félünk sem a futballpályán, sem a közéletben. Jó ezt leírni – de maradjunk is hűek ehhez a kulcsmondathoz.”

Nyitókép: MTI/MTI/Koszticsák Szilárd

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 16 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés