(…)
A nyugati politika ma rosszabb, mint amilyen 40 éve volt. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia Ukrajnával kapcsolatban jól tudnak együttműködni, de Joe Biden korántsem Ronald Reagan. Ami Boris Johnsont illeti, Ukrajna megsegítésével bizonyított, emiatt ott széles körben tisztelik, de a belpolitikai helyzete annyira ingatag, hogy lehet mire ezt a mondatot leírom, már máshogy hívják a brit miniszterelnököt. Reagan beszédében Westminster grandiózus termeiről beszélt, ahonnan most a brit konzervatívok veszekedése hallatszik ki.
Az 1980-as évekhez hasonlóan – de sokkal eredménytelenebbül – Franciaország és Németország két pólus között mozog, miközben lassan felőrlik magukat. Franciaországot a hiú ábránd, Németországot pedig a bűntudat hajtja, amikor kompromisszumos megoldásról beszélnek. A putyini követelések egy részének teljesítésével a konfliktus egészen addig nem folytatódna, amíg az orosz vezető új erője nem kap. Az 1940-es évek óta ő az első olyan vezető, aki erőszakkal rendezné újra Európa határait. Ezt nem szabad hagyni, és ez nem is fog bekövetkezni, ha a Nyugat támogatja Ukrajnát.
Ugyanakkor a Nyugatnak be kell ismernie, hogy Oroszországnak jogos biztonsági érdekei vannak a térségben. Macronnak – miközben Nobel-békedíjra pályázik – és Scholz kancellárnak – aki szankcionálni akarja Oroszországot, miközben továbbra orosz gázt vásárol – szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy Putyin megszegett minden, a béke fenntartása érdekében hozott jogszabályt. Nem szabad hagyni, hogy innen győzelemre vigye.”