Untatnak a kortárs írók tákolt, suta mondatai

2022. május 27. 8:54

Szentesi Zöldi László
Facebook
Ha az ember a klasszikus magyar prózát olvassa, óriások magasságából szemléli a törpéket.

Rájöttem, miért untat vagy harminc éve, amikor valamelyik könyvesboltban a kortárs írók tákolt, suta mondatait nézegetem, látom, ahogyan trágársággal és céltalan szóbravúrokkal leplezik, hogy az írás művészetéről azt sem tudják, eszik-e vagy isszák, és ahogyan másokról elemelt cselekményvázlataikra húzott félmagyar szövegeik ott görnyedeznek a papíroson.

Hát, azért, mert ha az ember a klasszikus magyar prózát olvassa, óriások magasságából szemléli a törpéket.

Tegnap éjjel - vagy hatodszorra - a Kivilágos kivirradtigot olvastam Móricztól, és váltig állítom, hogy abban a lenge százhatvan oldalon sok hasonló idézetet találtunk. Tessék figyelni a képalkotást, a metaforikus szemléletet, a nyelvi biztonság, a belülről építkezés könnyedségét, mindazt, amiről a 21. századi író-olvasónak már emlékei sincsenek, mert sem írni, sem olvasni nem tudunk. Nyilván idézhetnék

Krúdy, Mikszáth, Kosztolányi, Ottlik, Kodolányi

és sok-sok jó írónk bármelyik művéből, de maradjunk most csak ennél a néhány példánál (és akkor magáról a regényről, a pontos társadalomképről, a magyarság természetrajzáról, a próza szerkesztettségéről még egy szót sem szóltunk...)

»Lajos bácsi lankadt öleléssel tartotta az asszonyt; mintha ráfagyott volna az arcára az örök mosoly, ami hatvan esztendős korában olyan vidáman és otthonosan tanyázott borvirágos, dombos ábrázatán, most olyan volt, mint az őszi mező, letarolva, a távolban fehér fellegek ködlenek rajta, már kékes rétek látszanak, a hullafoltok jelzik a közeli telet.«

»A nagy, dupla tetejű földszintes ház úgy feküdt a rengeteg udvar sarkában, mint egy nagy bolhászkodó komondor. Fényes tél volt, a tágas mezőket, a szalmakazlakat s a kútgémet is hó borította, de a nap csillogva fénylett a kora délutánon, mint valami tiszta fény, amelynek semmi melege nincs,

egyetlen hópihe meg nem olvadt, csak szikrázott puhán, mint a pehely.«

»Az urak mindnyájan kalap és bunda után kapkodtak vagy csak úgy tódultak ki a tornácra, és belenéztek a csillagos éjszakába. Az ég egészen borítva volt fényes, apró csillaggal, mint tavasszal a szántás búzaszemekkel, mintha egy rossz magvető szórta volna be az eget ide sűrűbben, oda ritkábban potyogtatva a fénymagvakat, de a föld felszínén különös vékony köd volt, amely óriási távolságba tolta el a cselédházakat, a magtárakat és a havas fákat.«”

(Fotó: A Móricz Zsigmond körtéren Gombaként ismert épület déli része előtt áll Móricz Zsigmond életnagyságú bronzszobra, mely Varga Imre szobrászművész alkotása. A szobor erre a talapzatra 2013-ban került. 2008-tól 2013 ig a Budapest Galériában Varga Imre gyűjteményében volt elhelyezve.MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán)

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 44 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hát, Ugron Zsolna nagyon nem. Ne keverjük a világot amiről ír, azzal, ahogy ír. Két regényét olvastam eddig, mindkettő olyan volt, mint egy regény vázlata. Nekem nagy csalódás.

Téves borzongás:-))))

Én viszont találkoztam a testvérével egy póni lovaglás alkalmából és nagyon közvetlen, kedves ember benyomását keltette.
Az olvasmány elmenyeddel egyetértek. Megpróbáltam.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés