Orbán Viktor és a hét törpe

Vučićizálódik Magyarország, mondhatnánk, a tegnap szintén választást tartó Szerbiára pillantva. Ahogy ott, úgy itthon is egy politikai erő és vezére maradt talpon a vidéken – és erősödött vissza még a fővárosban is –, ami és aki mellett a többieknek csak a morzsák jutnak. Támogatottságban, szervezettségben és felkészültségben egyaránt.

Az új parlamentben minden korábbinál brutálisabb fölényben lesz a Fidesz a riválisaihoz képest –

Orbán Viktor és a Fidesz behúzta negyedik folytatólagos győzelmét – és negyedik folytatólagos kétharmados többségét. Mondhatnánk, hogy ez objektíve korszakalkotó teljesítmény, de az új korszak a már lassan a távolabbi múlt ködébe vesző 2009 és 2010 választásain kezdődött meg, ezen új politikai kor alapjait már az akkori ciklusban lerakták, és a magyar választók azóta – sokszor talán még az elkötelezett fideszesek, sőt az óvatosabb Fidesz-politikusok meglepetésére is – háromszor nyomták rá nagy többséggel, izomból a jóváhagyás pecsétjét.

Eközben vasárnap voltak helyek, ahol a hatpárti ellenzék jelöltjei kevesebb szavazatot tudtak szerezni, mint négy évvel korábban, amikor csak egy párt jelöltjei voltak – ami politikatörténeti kuriózumként is felfogható jelenség.

Az új ciklus végén Orbán 16 éve lehet majd folyamatosan hatalmon – ennyi jutott Kohlnak és Merkelnek, ennyi tesz ki pont egy fél Kádár-korszakot vagy egy kétharmad Horthy-korszakot. Az ország és fundamentumai 2010 óta alapjaiban változtak meg, s e változások és az ország politikai folyamatai legnagyobb részben egy személyhez, Orbán Viktorhoz kötődnek.

Jöjjön hét megállapítás a vasárnapi választás tanulságaiból:

1) Fideszország 2010-ben született meg, de a politikában a hétköznapinál sokkal gyorsabban pörgő időt figyelembe véve ma már azt mondhatjuk, hogy felnőtt: dolgozik, robotol, építi életművét, nagyon is hosszú távra tervez. Ehhez van stratégiája és taktikája is, ahogy van családja és közössége is, miközben már nem akar feltétlenül mindenki jó barátja se lenni. Megvan a maga útja, felépítette és berendezkedett a saját világában, a saját érdekeit követi. Vannak még érzelmei, vállalt eszméi is, de a naivitást már rég maga mögött hagyta. Összességében immár 33 év munkája van a Fidesz vezetésének, Orbán Viktornak abban, amit most látunk. Akinek ez nagyon nem tetszik és tenne ellene, előtte a lehetőség, hogy egész életpályáját erre téve elkezdjen felépíteni egy ezt kihívó politikai erőt – a Fideszt alapító fiatalok sem a hatalom és befolyás csúcsain kezdték pályafutásukat.

2) Szociország széthullt és már soha nem áll össze. A baloldal 2010 óta romokban van, egy jó évtized történéssorozata, nyílt és hátbaszúrós politikai csatározásai csak annyit hoztak magukkal, hogy Gyurcsány Ferenc visszajött a politikai halálból. És ahogy azt már gyakorlatilag évek óta látni lehetett,

Ez politikai teljesítmény a Gyurcsány–Dobrev-hálózat részéről. De a kormányzás esélyétől újabb ciklusra elestek, és Gyurcsány négy év múlva pont eléri a nyugdíjkorhatárt, amikor már át kell gondolni, megéri-e az ellenzéki politizálással elvacakolni az életet. És az MSZP? Szóra sem érdemes: Tóth Bertalan pártelnök a választás estéjén annyit bírt kiírni a Facebookra, hogy „Köszönöm mindenkinek, aki elment ma szavazni! Külön köszönöm, ha a kormányváltást támogatták!”, és ennyi. Talán már a következő ciklusban várható jövedelmét számolgatja a többi, még bejutni képes elvtársával.

3) A Márki-Zay Péter-jelenségnek vége. Lázár János a választás előtt azt nyilatkozta: vasárnap este tízre MZP politikai hulla lesz. Lázárnak igaza lett: MZP politikai hulla lett. A hétgyerekes családapának minden jóérzésű ember azt mondhatja, hogy tényleg menjen haza, tényleg pihenje ki magát és forduljon azokhoz és létezzen azok körében, akikben tényleg megbízhat.

Jakab Péter, majd Gyurcsány Ferenc is belé döfték és jól megforgatták a kést, bármilyen önkritika nélkül MZP-re kenték a felelősséget, és mint tudjuk, nem is álltak oda a bukott kormányfőjelölt mögé a választás estéjén. És akkor gondoljunk bele abba, hogy valójában vasárnap este 19 óráig mégis csak az volt a választás tétje, hogy képes-e hatalomra jutni az MZP „vezette” hatpárti koalíció. Ha többséget szereztek volna, vajon eljutottak-e volna egyáltalán a kormányalakításig, és MZP lett-e volna a megválasztandó kormányfőjelöltjük? S ha kormányt tudtak volna alakítani, mégis hová kormányozták volna ilyen belső viszonyok, ilyen politikai szervezettségi és intellektuális szint mellett Magyarország hajóját ezekben a viharos időkben? Kínzó kérdések ezek, amikre viszont a magyar választók döntése nyomán nem kapunk már válaszokat.

4) Jobbik: teljes meghasonlás, végső arcvesztés, hirtelen halál. Még most, a választás másnapján is ott sárgállik a Jobbik alapító nyilatkozata a Villányi úti irodán: „A Jobbik Magyarországért Mozgalom előtt álló elsődleges feladat a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok eltávolítása a politikai hatalomból”. Persze ha úgy vesszük, a Jobbik segített a jobboldalnak a posztkommunisták és liberálisok hatalomtól való távol tartásában, hiszen a Jobbik-faktor, az ellenzéki szavazók egy nagyobb részének távolságtartása a Jobbikkal szemben valószínűleg erősen hozzájárult az ellenzéki nagykoalíció brutális vereségéhez. De ez nem feledteti a tényt, hogy

hogy odaállhassanak Gyurcsányék mellé, s végül most ők (is) politikai hullaként maradjanak ott 2022 tavaszának választási csataterén. Jakab Péter parizeres mutatványai végeztével a Jobbik az eddigi 26 képviselő helyett mindössze kilencet küldhet majd az új Országgyűlésbe. És ráadásként nap mint nap fognak velük szembejönni a marginális helyzetükből is önerőből parlamentbe jutó Mi Hazánk-os exkollégák (majdnem annyian, mint a jobbikosok), amik a Jobbik ős-árulására fogják emlékeztetni a baloldali-liberális tömbhöz csatlakozott, meghasonlott, mostantól értelmezhető politikai jövőkép nélküli jobbikosokat. Purgatórium lesz ez a javából, ha nem egyenesen a politikai pokol.

5) Nem lett más a politika. Valahol különös, hogy a saját eszmei fundamentumait – magát a pártnév jelentését és jelentőségét –, valamint korábban sem acélos szervezettségét rég elveszítő LMP is bejutott és frakciót alakíthat az új parlamentben. Mindent elmond, hogy e sorok írójának a választás másnapján utána kellett néznie, hogy hívják a párt elnökeit, mert kiment a fejéből (Kanász-Nagy Máté és Schmuck Erzsébet, ha valakit még érdekelne.) Ennél még különösebb, hogy a magát önállóan soha meg nem mérető, LMP-ből kiszakadt, előbb az Együttel, aztán az MSZP-vel, idén pedig az ellenzéki össz-összefogással önmagát átmentő Párbeszéd is így tesz majd. Pedig Karácsony, Jávor, Szabó Tímea és a többiek a politikai parazitizmus mintapéldányai, akik – talán a kellően erős nemzetközi beágyazottság és hátszél segítségével is – mindig találtak egy hasznos és ostoba gazdatestet, aminek segítségével valós társadalmi támogatottság hiányában túlélhettek. És itt lesznek velünk a következő négy évben is.

6) Budapest liberális – de nem annyira. A mai kor jellegzetessége, hogy a jobboldali, konzervatív erők kiszorulnak a nyugati világ nagyvárosaiból. Az igaz, hogy a magyar jobboldal is kisebbségben van az ország egyetlen metropoliszában, de még így is több mint negyven százalékos támogatottsága van fővárosban. Ezt egyrészt bármely nyugati jobboldali erő megirigyelhetné (a republikánusok gyakorlatilag megszűntek létezni a legtöbb amerikai nagyvárosban), másrészt pedig a vasárnapi eredmények alapján

Senkinek nem kell tehát elfeledkeznie a főváros jobboldali szavazórétegeiről, pláne nem a Fidesznek. A kormánypárt egyik fő prioritása lehetne az új ciklusban, hogy a nem is gyenge alapokról újfajta politizálással, megfelelő üzenetekkel, az urbánus, polgári választók újbóli megszólításával erős kihívója legyen a baloldali-liberális erőknek a következő választásokon a fővárosban. A hazai politikai közbeszéd minőségének javulására amúgy is szükség van, mert a mostani szinthez képest csak felfelé vezethet az út.

7) A választás lezárult, a választók döntöttek, jön az ötödik Orbán-kormány. A régi-új kormányzatnak óriási kihívásokkal kell szembenéznie. Gyurcsány Ferenctől rég tudjuk, hogy a világgazdaság pénzbősége utáni válság és a politikai trükkök százai milyen eredményekkel járhatnak – ez az az út, ami semmiképp nem járható. A kormánynak ráadásul most egy olyan mély válságkomplexum megoldásának kell nekigyürkőznie, ami a 2008-as krízis súlyosságát is meghaladja. Nem holmi bankválságról van szó. Brutális háború dúl a szomszéd országban, ami a legmélyebben érinti a magyar stratégiai érdekeket. Nemzetközi szövetségek feszülnek egymásnak, mely során Magyarországnak is meg kell határoznia a saját pozícióit a mozgástere megőrzésének érdekében. Az Európát körülvevő migrációs, demográfiai folyamatok és a klímahelyzet sem változnak meg a magyar választási eredmény hatására. A háború okozta válságon túl a globális ellátási láncok világjárvány miatti akadozása, a fel-fellépő áruhiány, sőt immár a fenyegető élelmiszerhiány miatt aggódhatunk – nem beszélve az energiaválság létezésünk alapjait megrendítő kérdéseiről.

A negatív folyamatok inflációhoz vezettek, magas a hiány, visszaemelkedett az államadósság, ugrál a forintárfolyam. A fenntartható pálya, a még teljesíthető jóléti intézkedések, a gazdasági és pénzügyi egyensúly, a nyugodt, stabil gyarapodó időszak újrateremtése érdekében a régi-új kormánynak meg kell találnia azokat a politikákat, amik mind a társadalom, mind az állami alrendszerek, mind a gazdaság szereplői számára megfelelők és támogathatók.

– tapasztalt kormányos legyen a talpán, aki a zátonyok és örvények, Szküllák és Kharübdiszek között megtalálja a helyes utat.

A kormányos neve Orbán Viktor lesz ezután is, ezt már tudjuk. Innen indul újabb négy évünk.

Nyitókép: OV Facebook