Lehetséges kijutni a diktatúrák szabadulószobájából? Kiből lehet hős, ki képes ezt megtenni? A Magyar Hősök – Szabadulószínház című darabjának díszbemutatóján jártunk, ahol szokatlan formában találkozhattunk Olofsson Placid atya vagy éppen az „’56-os Petőfi”, Gérecz Attila történetével.
„Ez csak játék” – hangzik el megannyiszor a Magyar Hősök – Szabadulószínház című darabjának díszbemutatóján. Az előadás alapjául a hasonló című kötet szolgál, amely hatvan, olvasmányos stílusban írott életrajzon keresztül mutatja be azoknak a magyaroknak az életét, akik szembeszegültek a múlt század közepének totalitárius diktatúráival.
A vaskos kötet a Mandiner, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) közös gondozásában jelent meg, korábban több cikkünkben (például ebben és ebben) foglalkoztunk vele; engem az a szerencse is ért, hogy a kávéházak éjszakáján személyesen lehetőségem volt egy beszélgetést moderálni a könyv egyik szerkesztőjeként is dolgozó Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke, és az akkor még formálódó darab írója, Szabó Borbála részvételével, ahol a producer, Serfőző Krisztina elmondta, mindenképpen a fiatalok felé szerették volna kinyitni ezeket a történeteket – ha nem is mind a hatvanat, de legalább hatot. Vagyis külön izgalmas volt látni, mivé érett az elhatározás a Millenáris parkban, a Nemzeti Táncszínházban rendezett díszbemutatón.
Az író és a rendező, Seres Tamás úgy döntöttek, kicsit kimozgatják a lexikon kereteiből a történeteket, hogy az iskolai és közéleti ünnepségeken megszokott hőspátosz helyett az emberire irányuljon a figyelem: az alaptörténet szerint egy huszadik századi témájú szabadulószoba keretében ölti magára egy-egy hős szerepét egy középiskolai történelemtanár – Csuja Imre (aki Gérecz Attila költő-forradalmár bőrébe bújik) – és öt diákja: Böröndi Bence (Kiss Sándor „bibliás” politikus szerepében), Kopek Janka (Brusznyai Árpádné Honti Ilona forradalmár mártír-feleség), Márfi Márk (Richter Gedeon feltaláló, gyógyszergyáros), Sütő András (Oloffson Placid atya) és Trill Beatrix (Salkaház Sára mártír szerzetes). Azt is megtudjuk, kit hogyan ért a vég: börtönben, akasztófán, a Duna jegében.
A szabadulószobás játék célja nagyon is komoly: „kiszabadulni a huszadik századból” – tudatják velünk Kamarás Iván dörgő hangján; a karakterek kiválasztása pedig leginkább a videojátékok világát idézi, izgalmas kontrasztban a hetven-nyolcvanéves díszletekkel. A színészek szinte lubickolnak a szerepekben és a remekül megírt dialógusokban: a szöveg értelemszerűen referál a huszadik század közepére, mégis elvileg középiskolások játsszák a szerepben a szerepet, s e téren sikerült elkerülni a csapdát, amibe oly sokszor beleesnek, amikor negyvenesek ötletei alapján harmincasok próbálnak a huszonévesek lejárt argóját használva megformálni tinédzsereket. S ez tényleg roppant fontos, mert a célkorosztályt egy pillanat alatt el lehet veszíteni egyetlen rosszul használt szlengkifejezéssel.
„Ez csak játék” – a mondattal a szereplők magukat nyugtatgatják, amikor a Zimbardo-féle (mint utóbb kiderült: kamu) börtönkísérlet egyfajta inverzeként magukra veszik az egyes hősök szerepeit, és szembesülnek a rájuk várakozó kihívásokkal – amelyek természetszerűleg megrémisztik őket, a puha huszonegyedik század gyermekeit. Mégis egyre inkább azonosulnak szerepükkel, ha úgy tetszik, hozzánemesednek azáltal, hogy felismerik a hősök döntésének mozgatórugóit, és magukévá teszik azt a korszellemmel teljesen ellentétes, furcsa logikát, hogy az ember saját önző keretei közül kilépve másokért vállal felelősséget.
S közben bizony mind a tanár, mind a diákok generációja kap egy apró fricskát, csipkelődésük és a szerepkabát próbálgatása a darab elejébe csempész komikus pillanatokat – míg a végefelé Olofsson Placid atya legendás derűje, s egyik kedves története arról, amikor a gulágon a szovjet parancsnok két, leplombált német tankból származó vécédeszkát hozott neki, hogy azzal keretezze be Lenin és Sztálin fényképét. No, nem lázadásból, hanem mert sem a parancsnoknak, sem a környezetének fogalma sem volt arról, mire való a furcsa, csillogó tárgy – szintén Placid atyára jellemző, hogy miután kiderülték magukat rabtársaival, „megkönyörült” fogva tartóján, és elmondta, miért nem jó ötlet az egyébként méltó díszhely a két kommunista vezérnek, különösen akkor nem, ha valami felsőbb vezér esetleg látogatóba érkezne a táborba.
A megrázó pillanatok annál sűrűbbek voltak: a drámák nem csak az egykori magyar hősök drámái, hanem az őket megszemélyesítő diákokéi is, akik ekkor szembesülnek azzal, milyen az, ha valaki milliárdos feltaláló gyógyszerész, s mégis csak egy „büdös zsidó”; hogy mi vezet a vehemens szociális érzékenységből odáig, hogy valaki a cigarettát és férfiakat hátrahagyva szerzetesnek áll, s meghal az üldözöttekért; hogyan lehet képes valaki még kínzójáért is imádkozni a nyilasok majd a kommunisták börtönében; vagy milyen üldözött, megvetett asszonyként tartani a lelket a férjben, anyaként a gyermekben, és az ember hitvesét végigkísérni a siralomházig.
Divatos kifejezéssel élve: kilépni a komfortzónánkból és megtapasztalni, hogyan és hányféleképpen bántott minket a huszadik század, sokszor mi egymást, és milyen szerencsések vagyunk, hogy voltak, akiknek volt mersze a megfelelő helyzetben a jó döntéseket hozni, s ezzel hőssé, példaképpé válni. S ha a darab alkotói azt szerették volna üzenni ezzel, hogy bárkiből lehet hős, aki a sorsdöntő pillanatokban az erkölcsileg helyes döntést hozza, akkor bizony célba ért az üzenet.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
A két művész barátsága több mint hat évtizedre nyúlt vissza.
Pintér Béla nem a magyar társadalmat ismeri jól, csupán azt tudja üzembiztosan, hogy a saját közössége mire indul be. Vizvári Soma írása.
Megint kiderült, mint korábban Novák Katalin és Varga Judit esetében: a jobboldali sikeres nők nem példát, hanem problémát jelentenek a baloldali feminizmus számára. Szilvay Gergely írása.
A Nemzeti Színház igazgatója nem kímélte a rendezőt.
Pataki Andrást, az Előadó-művészetek Kollégiumának elnökét többek között arról kérdeztük, hogy az NKA vissza nem térítendő támogatásai miként segítik a magyar kultúrát és a színházi világot.
Darvas Iván Gálffi László alakjában beszél hozzánk azért, hogy Gálffi az ő szavain keresztül beszélhessen mindannyiunkhoz. Az Örkényben bemutatott A Darvas szerelmes levél nőkhöz, színházhoz, élethez.
Nem megy el a rivális.
A négyéves Medárd napok alatt belopta magát egy ország szívébe. Hőstettét és helytállását jó ideig nem fogjuk feledni. De egyre több helyen felmerül a kérdés, hogy is írjuk helyesen az életet mentő köszönését. Utánajártunk!
