Az eltörléskultúra most orosz művészeknek megy neki, miközben Magyarország józanul reagál.
Apró mellékszála volt az ukrajnai háborúnak, pontosabban az arra adott külső reakcióknak, hogy az orosz macskákat kitiltották a nemzetközi macskaversenyekről. Óhatatlanul felvillantott bennem Bulgakov halhatatlan regénye, A Mester és Margarita, amelyben a gonosz egyik arcaként Behemót, a hatalmas kandúr kínozta a derék moszkvai polgárokat. A történet szerint Behemót távozásával az emberek minden háziállatban a sátánt keresték, bosszúálló buzgalmukban sorra fogták el és csonkították meg a fekete macskákat.
Valami hasonló a progresszív értelmiség válasza is az ukrán-orosz háborúra: pótcselekvés és értelmetlen kultúrharc. Az orosz macskák kitiltásán túl az orosz sportolók szankcionálása, zeneszerzők és regények elleni hadjárat, az orosz kultúra kiirtására tett kísérlet zajlik. A vélelmezett transzfóbok és a történelmi rasszizmus után végre új célpontot talált a progresszió:
Természetes, hogy a háború alapvető irracionalitására nehéz észszerű válaszokat adni. A virológusból katonai szakértőkké önátképzett fotelkommentelőkön túl szeriőz elemzők sora keresi a racionalitást a hadműveletek mögött. Ukrajna katonai erősödése, az ukrán nemzettudat egyre gyorsabb térnyerése, az orosz narratíva állítása szerinti donyecki atrocitások, a nyugati közeledés jelentette fenyegetés, a hidegháború után felborult status quo helyreállítása és megannyi magyarázat próbálja értelmezni a putyini inváziót.
A nyugati értelmiség reakciója azonban nem a motivációk keresésére irányul, hanem az általános oroszellenesség kritikátlan csúcsra járatására. Az eltörléskultúra elvakultsága ugyanúgy tetten érhető ma, mint amikor történelmi kontextust figyelmen kívül hagyva torkollott szobordöntögetésbe a BLM-mozgalom európai hullámverése. Mint amikor százéves irodalmi műveken vagy régi filmeken kérték számon a politikai korrektséget. Ugyanolyan fanatikus, árnyalatokat és körülményeket ignoráló lendület söpör végig most nyugaton.
Komoly erőfeszítéseket tett a menekültek befogadására, ellátására, külpolitikailag pedig a józanság talaján állva reagált. Elismertük Ukrajna területi integritásához való jogát, csatlakoztunk az unió közös álláspontjához, sőt, azon túlmenően a fegyverszállítmányok hazai áthaladását is megtiltottuk.
Magyarország válasza világos az orosz-ukrán kérdésre: nem támogatjuk az agressziót, a humánum oldalán állunk, ugyanakkor szükségtelen kockázatnak sem tesszük ki hazánkat. Képesek vagyunk szétszálazni Magyarország biztonsági érdekeit, gazdasági kapcsolatait és a kárpátaljai magyarság védelmét a háborús agresszió egyértelmű elítélésétől.
Hasonló racionalitást egyelőre nem tapasztalhatunk azoktól, akik kék-sárga zászlóra cserélt profilképektől várják a háború befejezését, miközben hazánk geopolitikai érdekeire vakon fegyverekkel támogatnák az ukrán erőket.
a határon érkező menekültek fogadására, támogatására, elszállásolására továbbra is szükség mutatkozik. Hőzöngés helyett csak ez lehet a humánum válasza.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
A brit pénzügyminisztérium be is jelentette, hogy a tárca megadta a szükséges engedélyt a pénz feloldásához.
Beruházások, béke és világrend kérdése az amerikai tárgyalásokon.
Az európai politikusoknak is odapirított az orosz elnök.
A kormányfő szerint egy ilyen lépés már a háborús részvétel kategóriája.
Menczer Tamás kiemelte, hogy Orbán Viktor azért küzd most Brüsszelben, hogy Magyarország mindebből kimaradjon.
Az olasz miniszterelnök elmondta, hogy nem akarják „sorsára hagyni Ukrajnát az utóbbi évek legnehezebb szakaszában”, ugyanakkor a rendkívül összetett tárgyalási folyamat nem vonatkoztathat el Oroszország akaratától.
Nem megy el a rivális.
A négyéves Medárd napok alatt belopta magát egy ország szívébe. Hőstettét és helytállását jó ideig nem fogjuk feledni. De egyre több helyen felmerül a kérdés, hogy is írjuk helyesen az életet mentő köszönését. Utánajártunk!
