Ujhelyi Istvánnak és a baloldalnak mintha kiesett volna tíz év.
Nekikeseredett, dühös levél szakadt ki Ujhelyi Istvánból. Ebben a Márki-Zay Péter erdélyi látogatása és az egyesült ellenzék politikája ellen tiltakozó RMDSZ-vezetőket kéri számon. Idézem: „Hogy voltatok képesek aláírni egy ilyen hazug, nyilvánvalóan a Fidesz pártközpontjából megrendelt levelet? Zsarolnak benneteket vagy odáig süllyedtetek, hogy magatokévá tettétek a Fidesz gátlástalan, illiberális tempóját?”
Az MSZP örökifjú politikusa megemlíti a jó baráti kapcsolatokat és a 2004-es közös emlékeket: „Évekig együtt szerveztük nemcsak a magyar-magyar sítáborokat, de az MSZP és az RMDSZ ifjúsági szervezetei által működtetett, rendkívül népszerű EU-tábort is öt éven keresztül közösen vittük. Emlékeztek, hogy 2004-ben még a két ország miniszterelnöke is eljött és ott tartotta meg csúcstalálkozóját?”
hogy miért is nem csatlakoznak Orbánhoz hasonlóan a Néppártból kilépett „fasisztoid, nacionalista, nemzeti kisebbségellenes politikai kalandorok csoportjához”.
Az egész kiáltványt átható, kissé mesterként indulat miatt és a saját, kisebbség iránt elkötelezettségének bizonygatása okán tekinthetnénk az egészet egy kétségbeesett kampányakciónak. Vagy egy önérzetében érezhetően sértett szocialista személyeskedő vagdalkozásának. Viszont – nem vitatva Ujhelyi Erdély-barát érzelmeit – mégis érdemes szót ejteni róla, ugyanis szerzője látványos idő- és szereptévesztésben van.
És utána ott is ragadt volna.
Mintha nála még mindig a felejthetetlen emlékű Göncz Kinga alakítaná a magyar külpolitikát. Pedig azóta szerencsére elsuhant pár év, és alapvetően változott meg Budapest és Erdély, sőt, Budapest és Bukarest viszonya. És e viszonyrendszert már nem egyoldalúan Bukarestben felügyelik. Már nem a meghunyászkodás politikája jellemzi a magyar vezetést a nemzetiségi jogok konfliktuszónájában, hanem a cselekvőképes, érdekérvényesítő diplomácia.
A régi szép időkre emlékezik Ujhelyi, miközben minden rezdülésében, mind a gesztusok, mind a tettek szintjén semmibe vette az erdélyi magyarság érdekeit az MSZP-SZDSZ-rezsim. Előbbire példa, amikor Medgyessy Péter 2002 decemberében pezsgővel koccintott román kollégájával, Adrian Năstaséval. Utóbbira, a tettekre, illetve azok hiányára fájdalmas precedens 2004. december 5-e, a kettős állampolgárságról szóló dicstelen népszavazás. Mindezek azért jóval többet nyomnak a latba az összmagyar érdekek szempontjából, mint egy sítábor vagy egy csíkszeredai koncert megszervezése, amikre Ujhelyi önérzetesen hivatkozik.
Régi adósságként a magyar állampolgárság visszaadása, az erdélyi magyar kulturális intézményrendszer támogatása, a szórványkollégiumok és a magyar felsőoktatás megerősítése, a műemlék megóvása, a magyar iskolák fejlesztése. Ezek határozzák meg az erdélyi mindennapokat és hosszabb távon a magyar megmaradást.
Márki-Zay Péter pedig hiába alkot újszerű programot, hiába nyitna az erdélyi magyarság felé, amíg csomagjában ott lapul – mit lapul, a mostani ellenzéki szövetség legnagyobb pártját igazgató – Gyurcsány Ferenc és az ő baljós emlékű kormányzásának minden terhe.
Magyar Péter a korábbi baloldali elit által használt kommunikációs stílusra állt át, vélhetően azt remélve, hogy ez majd kihúzza a pártot a gödörből. Ez azonban egy kétélű fegyver.
„Egy rémálom az, ami a nagykárolyi karácsonyi vásárban történt” – mutatott rá Magyar Lóránd.
Deák Dániel szerint ez is azt bizonyítja, hogy „a Tiszával a régi baloldali világ próbálja átmenteni magát, amely korábban az MSZP-t is szolgálta”.
Feltámadt a baloldali panoptikum, Wellor zseniális dalban mondta el a véleményét.
Már a szomszédban sem hisznek az ukrán csodában.
Futsalválogatottunk a botrányos Eb-pótselejtező után újra legyőzte Romániát.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
Akkor nem az jutott eszébe, „hogy pusztuljanak az oroszok” – fogalmazott a művész, aki szerint a rendszerváltás előtt a színészeket jobban megbecsülte a magyar társadalom.
Az ETO és a Ferencváros is posztolt.
