A 2020-as évek nem a visszaesés, hanem egy új aranykor nyitánya lesz a világgazdaságban, a dinamizmust a felhőtechnológia, az új típusú alapanyagok, a mesterséges intelligenciára épülő mikroprocesszorok és a gépgyártás összekapcsolása alapozza meg – állítja egy nonkonform fizikus.
Mark Mills fizikus, Reagan elnök egykori tudományos tanácsadója és a Northwestern University műszaki karának professzora. A vájt fülű nyilvánosság 2005-ben ismerte meg a nevét, amikor beleszállt az úgynevezett olajcsúcs- (peak oil) elméletbe, miszerint a Föld szénhidrogén-tartalékai rövid időn belül kimerülnek, ezért sürgős és totális átállás szükséges a megújuló energiaforrásokra. Mills azt állította, hogy a tudomány és a technológia által hamarosan új megoldások állnak majd rendelkezésre, amik megsokszorozzák az emberi felhasználásra elérhető olajkincset. Hat évvel később a repesztéses kitermelés (fracking) forradalmasította az olajipart.
Fotó: Brain Bar
Új könyvében szerzőnk ismét a világgazdasági pesszimizmus egyik kedvelt toposzát veszi célkeresztbe. Szerinte egyáltalán nem szükségszerű, hogy a 2020-as éveknek a lassuló növekedésről kell szólniuk – éppen ellenkezőleg, aranykor előtt állunk. Jövendölésének alapja a „felhőforradalom”. A felhőalapú technológia (cloud computing) szerinte ugyanakkora ugrás az internet megjelenéséhez képest, amekkora az internet volt a telefonáláshoz viszonyítva. A fordulópontot a 2020-as év jelentette, amikor az otthoni vagy irodai eszközök helyett a felhőben tárolt adatok aránya átlépte az 50 százalékot. Az óriási adatmennyiséget (big data) menedzselni képes technológia az évtized hátralévő részében léptéket válthat, mivel a gazdaság főszereplőihez kötődő több millió adatközpontot az 5G segítségével hamarosan „fénysebességű kommunikációval” köthetjük össze. Ezzel Mills értékelése szerint „az első civilizációs méretű infrastruktúra” jön létre, ami korábban elképzelhetetlen növekedést eredményez majd a termelékenységben. „A 21. században a felhő lesz az, ami a 19. században a vasút, majd a 20. században az elektromos hálózat volt.” A felhő legfontosabb értéke, hogy felgyorsítja a folyamatokat, márpedig „a legértékesebb árucikk az idő”.
Tengerpartunk ugyan nincsen, ez sokszor behozhatatlan hátrány a gazdaságban, kereskedelemben, és soha nem leszünk nagy hajós nemzet. De a világűrrel mindenki egyformán határos. Ungváry Zsolt írása.
„Ez a misszió nemcsak a világűrről szól, hanem arról is, hogyan tápláljuk biztonságosan a jövő generációit itt, a Földön” – írta a közreműködő az ORION Űrnemzedék Alapítvány.
A több mint négyszáz olvasó kvízjátékon vehetett részt, meghallgathatta, mit gondol Schmidt Mária a világról és élvezhette Lotfi Begiék szenzációs koncertjét.
Åsa, egy harminc év körüli fiatalember édesanyja felajánlja fiának és menyének, hogy lakjanak náluk, amíg kis lakásukat felújítják. Így kezdődik el az a rettenetes családi dráma, amelyben lépésről lépésre menthetetlenül megmérgeződik mindenki viszonya mindenkivel.
Jól látható, hogy Magyar Bálint még ma is szemben áll a nemzeti érdekkel, ma is csak rosszat akar a magyaroknak. Horváth K. József írása.
p
0
0
2
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 2 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tgely
2022. február 12. 20:22
Egy G5-ös geomagneses vihart okozó napkitörés a felhőszolgáltatások kockázatát is az ésszerűtlenségig tolja és bekövetkezése a kőkorszakba taszíthatja a felhő alapu információs társadalmat.
Jó lenne hinni benne. Én attól tartok, hogy további tőkekoncentráció lesz, a felhőforradalomból (ha lesz ilyen) is elsősorban a felhő fenntartói fognak részesedni. Jelenleg ez az Amazon, Microsoft, Google...