A CIA új eszköztára

Fodor Richárd, kutató (MCC Társadalom- és Történelemtudományi Iskola) írása

Page, R. (2021). The CIA and the New Dialect of Power. American Affairs, V (4).

Hogyan néz ki egy hírszerző ügynök 2022-ben? A nyugdíjas korú, idén 75 éves amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) 2021 januárjában digitális arcfelvarrást jelentett be. A megújult arculat, weboldal és logó mellett a szervezet kulturális, etnikai és szexuális sokszínűségének fejlesztését ígérte, ami egy általánosabb politikai változás része.

Napjaink titkosügynöke lehet ciszgender latino anyuka, feminista író, fedett diplomata feleség, Oxfordban végzett papucsos jogvédő vagy akár illegális műveleti helyszínt vezető ügynöknő is, derül ki az American Affairs konzervatív politikai folyóirat legfrissebb számából. River Page floridai újságíró a 2017-ben alapított folyóirat 2021-es téli számában a Központi Hírszerző Ügynökség közelmúltban bekövetkezett kommunikációs váltását mutatja be The CIA and the New Dialect of Power című tanulmányában. A rövid és izgalmas írás egyaránt foglalkozik politikával, nyelvvel, propagandával, elitekkel és ezek kölcsönhatásával.

Hangsúlyozza, hogy a CIA vezetőinek, szóvivőjének és marketing kampányainak szóhasználata a változó politikai légkörben módosult. 

Kiindulópontként megismerhetjük a CIA előző generációjának stílusát, amelyet az angol típusú bentlakásos elitiskolákkal és a szintén Angliából származó transzatlanti angol kiejtéssel, valamint a brit típusú arisztokrata imperializmus értékeivel azonosít. Ezzel szemben jelenik meg a 20. század hatalmi nyelvét leváltó radikális újbaloldal politikai diskurzusa. Az új hatalom nyelvi eszköztárát bentlakásos középiskolák helyett liberális értékrendű egyetemek falai között tanítják, és ugyanúgy megkülönbözteti beszélői társadalmi státuszát, mint a korábbi transzatlanti beszédstílus.

A CIA friss receptje a fiatalok figyelmének felkeltésére a felszínen egy kommunikációs váltás: Instagram oldal indítása, Linked-in álláshirdetések posztolása és dinamikus marketing videók készítése, amelyekben az érdeklődők többek között fiatal pendrive-csempésző CIA ügynököket is megismerhetnek.

A tanulmány a bejelentett arculatfrissítés apropóján egy mélyebb és összetettebb jelenségről ír, amelyet a dialect of power kifejezéssel mutat be. Ezalatt egyszerre érti az adott régióhoz és társadalmi csoporthoz kapcsolódó akcentust, a dialektust, a nyelv speciális szabályrendszerét, végül pedig a társadalmi sokszínűség és befogadás kulturális értékrendjét. A szerző a hatalom nyelvezetének változását egy sor korai és közelmúltból származó példán keresztül mutatja be.

A példák között elsőként Gloria Steinem világhírű feminista politikai aktivistáról olvashatunk a CIA 20. századi propagandatevékenységével kapcsolatban. Az ügynökség

(Congress of Cultural Freedom), amelyen keresztül Steinemhez hasonló fiatal aktivisták révén a CIA erős befolyást gyakorolt a nemzetközi közbeszédre és kulturális életre. A Kulturális Szabadság Kongresszusa a Szovjetunió forradalmi propagandájával szemben Amerika és a demokratikus értékek népszerűsítését kapta feladatul. Gloria Steinem a híres liberális Smith College művészeti magániskola tanulójaként szerzett diplomát, majd újságíróként egy nagy port kavaró cikkel robbant be a köztudatba, amely kapcsán Playboy-lánynak öltözve épült be egy klubba. A feminista mozgalomban a későbbiekben Steinem több nemzetközi eseményen, mint például a Nemzetközi Ifjúsági Találkozón is részt vett a CIA által pénzelt propagandaszervezet felkérésére. Kapcsolatát a CIA-val nem is tagadta, elmondása szerint az ügynökség „liberális, erőszakmentes és tiszteletreméltó”.

Valerie Plame szintén szerepel a tanulmány ügynöklistáján. Plame-et egy amerikai diplomata, Joseph Wilson feleségeként ismerte meg a világ a „Plame ügyként” elhíresült botrányban. Joseph C. Wilson korábbi nagykövet a bagdadi követségen utolsóként találkozott Saddam Husseinnel. Wilsonnak egy korábbi, 2002-es afrikai megbízatása során ki kellett derítenie, hogy Irak vásárolt-e urániumot Nigériától. Annak ellenére, hogy jelentésében határozott nemmel felelt a kérdésre, ezt a Fehér Házban mégis figyelmen kívül hagyták. A botrányba fulladt eset során vezető politikusok kiszivárogtatták, hogy Wilson felesége, Valerie fedett CIA ügynökként dolgozott a Közel-Keleten. Az ügynöknő lelepleződése nagy visszhangot kavart, ami miatt a tanulmány szerzője „sosem feledett mártírként” ír Valerie-ről és férjéről. Az exügynök nagysikerű életrajzi könyvet jelentetett meg, majd 2018-ban a demokraták kampányába is beszállt. Emlékezetes kampányvideójában egy hátrafelé száguldó sportautóból üzent Trumpnak, ugyanakkor kétes külföldi kampánytámogatásai ellenére is kevesebb, mint 25%-ot szerzett a képviselőválasztáson.

River Page

amelyek szerint a CIA-nál az amerikai konzervatív jobboldal legelvakultabb szélsőségesei dolgoznak. Ezeket az előítéleteket helyezi fókuszba az amerikai popkultúra ismert rendezője, Seth MacFarlane Amerikai fater (American Dad!) című sorozatában. A groteszk karikatúra főszereplője Stan Smith, egy középosztálybeli, inkompetens republikánus CIA ügynök. A karakter egy alkoholista űrlénnyel kiegészült családban él, amelyben helyet kap még egy beszélő aranyhal és egy marihuánafüggő lány is. River Page írása szerint ugyanakkor a sorozat kevésbé a CIA, mint általánosságban a Bush és a Trump kormányok szélsőséges kritikája.

A tanulmányban példaként szerepel két, közelmúltban megjelent CIA-memoár szerzője is. A korábbi ügynöknők visszaemlékezései két azonos társadalmi hátterű karaktert mutatnak be, akik szülei egyaránt amerikai egyetemi oktatók voltak.

Tracy Walder történelemtanár szeretett volna lenni, de egy állásbörzén beszervezték, így előbb a CIA, majd az FBI fedett alkalmazottja lett. Könyvének River Page által idézett rövid zárógondolatai sokatmondóan bizonyítják a hatalom új nyelvezetét: „Egy Delta-Gamma lány vagyok, aki csatlakozott a CIA-hoz, terroristákat vadászott le, és tömegpusztító merényleteket állított le, mielőtt működésbe léphettek volna. Kaliforniai lány vagyok, aki csatlakozott az FBI-hoz, és külföldi ügynököket kerített kézre amerikai földön. Tanár vagyok egy lányiskolában, aki elég bátor, hogy megpróbálja megváltoztatni a világot. Diákjaim és a lányom a fegyverem. Ez az én forradalmam.” 

Amaryllis Fox exügynök Walderhez hasonló, progresszív nyelvezetet használ könyvében, amelyben gyermekkorától kezdve számol be a karrierjéről. Fox életének sorsfordító eseménye egy évi 48.000 dolláros tandíjba kerülő magániskola, a National Cathedral Schoolhoz fűződik. Fox elmondása szerint kivételezett, kozmopolita gyermekkorát az iskola egy kandallója feletti ’noblesse oblige’ („a rang kötelez”) felirat és ennek mögöttes jelentősége zárta le. Életét egy nemesebb cél felé terelve a Free Burma mozgalomhoz került Thaiföld határára, ahol interjút készített a háziőrizetben lévő későbbi miniszterelnökkel. A kirándulást követően Oxfordba felvételizett, ahol brit felmenői ellenére kívülállóként tekintett önmagára a „brit erődben”. Elkülönülése szembeötlő külsőségekben is megnyilvánult, az egyetemen tradicionális burmai öltözetet, longyit és papucsot viselt. Foxot 22 évesen szervezték be, majd könyve szerint egy hosszú szakmai- és személyiségfejlődési utat járt be. Nyugdíjba vonulása után feleségül ment Robert Kennedy demokrata kongresszusi képviselőhöz, az idősebb Robert Kennedy szenátor unokájához. 

A tanulmány beszámolója szerint

A 2012-ben megjelent Zero Dark Thirty (A bin Láden-hajsza) egy CIA ügynök vívódását mutatja be az erőszakos vallatással és kínzással kapcsolatban, amely végül felmentést nyer Bin Laden megtalálásával. 

A tanulmány a film főszereplőjét Gina Haspel ügynökkel azonosítja. A későbbi CIA igazgatót szenátusi meghallgatása során thaiföldi nem hivatalos CIA műveleti helyszín üzemeltetése miatt kritizálták, ahol a vádak szerint rabok kínzása és a bizonyítékok megsemmisítése is zajlott. River Page érvelésében a Bush adminisztrációval és az Öböl-háborúval szemben kritikus amerikai filmipar felmentette, és egy feminista prizmán keresztül ábrázolta a kegyetlen módszereket alkalmazó CIA-t. 

A felvonultatott példákon keresztül River Page a liberális értelmiség térnyerését ábrázolja a CIA-ben, amely összefonódik a baloldal vezetésével. Ehhez a társadalmi csoporthoz fűződik a témát adó új hatalmi nyelvezet alkalmazása, a radikális, forradalmi, progresszív „woke”-nak nevezett gondolatok hirdetése speciális kifejezésekkel, amelyeket az ügynökség is alkalmaz. 

River Page írása részletesen reflektál a hatalom nyelvezetével kapcsolatban az összeesküvéselméletekre és azok megítélésére is. Példákat említ elfogadott elméletek kifejezéseire és hamis teóriák cenzúrájára is, amelyek szintén a hatalom és a nyelv kapcsolatát árnyalják.

A példák között megjelennek Trump orosz kapcsolatai és a 2016-os választási csalás, Lee Oswald és a Kennedy-gyilkosság, az iraki tömegpusztító fegyverek, vagy a nemrég nagy nyilvánosságot kapott QAnon mozgalom.

River Page provokatívan

Helmut Anheier és Andrea Roemmele berlini professzorok javaslata szerint szükség lehet egy „komoly, független, közcélú szervezetre, amely szakértők százait foglalkoztatva szűrné az összeesküvés elméleteket.” Az összeesküvésfigyelő (Conspiracy Monitor) elképzelés szerint a finanszírozás közösségimédia-cégektől és nagyvállalatoktól érkezne, akiknek közös érdeke a káros tartalmak visszaszorítása. Az elfogadott összeesküvéselméleteket Page szerint két tényező különbözteti meg az üldözendő elméletektől: a fősodorbeli amerikai intézményekhez fűződő viszonyuk és a nyelvezetük, a beszédmódjuk. 

Felhívja a figyelmet arra, hogy a Conspiracy Monitor kezdeményezés nem célozta a baloldali elméleteket, mint Trump orosz kapcsolatai vagy az iraki tömegpusztító fegyverek létezése. Az államilag szentesített elméletek jogi, technikai és szakmai szókincs segítségével válnak racionális és elfogadható magyarázatokká. Egyik oldalon hivataloskodó kifejezések jelennek meg, mint az intelligence (hírszerzés), dossier (mappa), asset (forrás), collusion (összejátszás). Ezekkel a formális kifejezésekkel ellentétben a deepstate (háttérhatalom) false flag operations (hamis zászlós műveletek), patsy (balek, bűnbak), plot (összeesküvés), cabal (titkos társaság) nem megengedett kifejezések a baloldali gondolkodók számára. Utóbbiakat River Page az újbaloldal hatalmi hangnemének káromkodásaiként, a kívülállóság jegyeiként értékeli, amelyeket az eszme követői kerülnek. 

Page az Egyesült Államokat a woke kultúra exportőrének nevezi, amelyben fontos szerepet tulajdonít a CIA-nek. Az ügynökséget erős kritikával illetve megjegyzi, hogy nagyobb sikerrel vett részt kulturális manipulációkban, mint hírszerző tevékenységekben. Kiemeli a CIA kudarcait, a kubai Disznó-öböl megszállását, az iráni forradalmat, a jom kippuri háborút, az afganisztáni szovjet inváziót, 9/11-et, az iraki tömegpusztító fegyvereket és a közelmúlt afgán kivonulást, amelyek közül az ügynökség egyet sem látott előre. 

Kifejti, hogy

A woke megnyilvánulásait nem ideológiának, politikai követeléshalmaznak, hanem egyszerűen nyugati beszédmódnak tekinti. Egyetlen követelését, a kisebbségek befogadását Page szerint az említett keleti társadalmak már beépítették mindennapjaikba. Példaként hoz fel különböző indiai, iráni és kínai intézkedéseket, amelyek helyet biztosítanak a vallási, törzsi és etnikai kisebbségek számára a kormányzatban és a törvényhozásban. Természetesen a Kínai Kommunista Párt az ujgurok tekintetében nem a legjobb példája az elfogadható kisebbségpolitikának. 

River Page határozottan kijelenti, hogy hangzatos üzenetek ellenére a woke kultúra nem javítja a zászlójára tűzött kisebbségek helyzetét, nem volt alkalmas Barack Obama hivatali ideje alatt az amerikai fekete lakosság életszínvonalának emelésére, ahogyan az Amaryllis Fox ügynök példájában szereplő mianmari kisebbség megsegítésére sem. 

A CIA elsőként a politikailag aktív értelmiségi közösséghez, másodikként pedig a kozmopolita elit érdekéhez igazítja a tevékenységét. Ellenzi kínai és iráni ellenfelei kisebbségpolitikáját, de nem szólal fel az izraeli és a szaúdi szövetségesei hasonló gyakorlata ellen. A woke kultúra és üzenetei így továbbra is hasznos erkölcsi alapot kínálnak a külpolitikának, a beavatkozásoknak. Zárásként a szerző megjegyzi, hogy a hírszerzés után – a hadászat jelenleg is zajló átalakulásával, a kiber- és dróntámadások elterjedésével – az amerikai hadsereg átalakulása következhet. 

River Page tanulmánya új szempontból, számtalan példán keresztül mutatja be a hatalom új nyelvezetét, a nyelv szimbolikus erejét, amely egy CIA-hoz hasonló amerikai szervezet kezében hatást gyakorol az atlanti térség közbeszédére és gondolkodásmódjára is. Összességében tehát a modern CIA és ügynökei legfontosabb jellemzője az új idők új szavainak használata.