Kiszivárgott: aggódik Magyar Péter tanácsadója – „özönlenek a haszonlesők” a Tisza Pártba
Láng Balázs egy belső csoportban hívta fel arra a figyelmet, hogy „borzalmas arcoknak is otthona lett a Tisza.”
A Mandiner olvasói szerint az Iránytű Intézet kutatott, az Intézet szerint ez nem kutatás. Márki-Zay nem ismeri a kutatást, de szerinte komolytalan, Schmuck Erzsébet viszont úgy tudja, az ellenzék kampánystábja rendelte meg a baloldal számára kellemetlen felmérést.
Béres Sándor írása
***
Ahogy arról már beszámoltunk, csütörtökön a 444 megszellőztetett egy ellenzéki politikusok asztalára lerakott kutatást, amely szerint a Fidesz simán vezet az összefogott baloldallal szemben.
Cikkünk megjelenése után több olvasónk is jelentkezett, mondván, őket felhívta hétvégén az Iránytű Intézet. Információink szerint a kérdések nagy része Márki-Zay Péter személye körül forgott. A kérdőívben nyitott kérdések is szerepeltek, amelyekben Márki-Zay Péter rossz tulajdonságait, negatív személyiségjegyeit maguktól kellett megmondani a válaszadóknak. Forrásaink szerint a baloldal számára kiábrándító eredmények születtek, amikor ugyanazokat a kérdéseket tették fel Márki-Zay és Orbán Viktor kapcsán is.
A kérdezők hazánk uniós tagságával összefüggésben is kérdezték a polgárokat. Azt pedig már egy neve elhallgatását kérő forrásunk mondja, hogy a baloldal többek között arra a vádra szeretné építeni a kampányát, miszerint a kormány kilépne az Európai Unióból. Kampányukra rálátó forrásaink szerint ez azért is kockázatos, mert a baloldali összefogás egyik vezető személyiségéről durva EU-ellenes felvételek keringenek a neten.
Az Iránytű-mérés információink szerint kilenc baloldali politikus (Kunhalmi Ágnes, Donáth Anna, Dobrev Klára, Szél Bernadett, Hadházy Ákos, Márki-Zay Péter, Gyurcsány Ferenc, Jakab Péter, Karácsony Gergely) népszerűségét is mérte. Forrásaink szerint a pártok összefogásához hasonlóan az ő népszerűségük is lejtmenetben van.
Márki-Zay Péter a Magyar Hang megkeresésére pénteken Kunhalmi Ágneshez hasonlóan tagadta, hogy megkapta volna a közvélemény-kutatást, állítása szerint a létezéséről is csak a sajtóból értesült.
Márki-Zay hozzátette, hogy bár nem kapta meg a kutatás összefoglalóját, szerinte ez a felmérés „nem reprezentatív”, hiteltelen, komolytalan. Márki-Zay véleményéről a kutatást illetően ide kattintva olvashat bővebben.
A kutatással kapcsolatban az LMP társelnöke a Spirit FM Aktuál című műsorában azt mondta: nem korrekt, hogy a 444 úgy jelentette meg a cikket, hogy egyetlen pártot sem kérdezett meg erről. Legalábbis az LMP-t nem kérdezték meg – fogalmazott. Kiderült az is:
Hozzátette: a pártelnökök még nem látták a dokumentumot, még nem vitatták meg az eredményeket a kutatókkal. Az LMP társelnökét megkérdezték arról is, mit gondol az eredményekről. „Azt gondolom, hogy itt valami nem pontos. Azért az nem létezik, hogy egyik pillanatról a másikra az ellenzék támogatottsága ekkorát esik” – fogalmazott Schmuck. Erről bővebben ide kattintva olvashat.
Lapunk megkereste a felmérés kapcsán az Iránytű Intézetet, és a következő kérdéseket tettük fel a szervezetnek:
Az intézettől kapott választ az alábbiakban változtatások nélkül közöljük:
„Közlemény a 444.hu-n megjelent számsorral kapcsolatban
A 444-en tegnap megjelent, azóta az Intézetünkkel összekötött számsor nem egy kutatás, így nem tudjuk kommentálni. A kutatásnak módszertana, kutatója, aláírója, írásos nyoma van. Ilyen országos anyagunk két hónapja nem készült; ezekkel a korábbi kutatásokkal kapcsolatban bármikor, bárki számára rendelkezésre állunk.”
Nyitókép: JOHN THYS / AFP