Márki-Zay Péter: Komolytalan a Fidesz előnyét jelző közvélemény-kutatás

2021. december 17. 11:46

A baloldal miniszterelnök-jelöltje szerint „az a kérdés, hogy vajon ezen az oldalon kinek állt érdekében kiszivárogtatni ezt az eredményt”.

2021. december 17. 11:46
null

Kunhalmi Ágnes után Márki-Zay Péter is megszólalt a 444-en megjelent közvélemény-kutatással kapcsolatban, melyet a portál szerint az ellenzéki pártok kaptak meg szerdán, belső használatra. Ebben többek között az áll, hogy egyre gyengébb felmérési eredmények, katasztrofális kommunikáció, belső harcok bénítják az ellenzék kampányát. 

Az MSZP társelnöke csütörtök este azt állította, „semmilyen realitása” nincs a kutatásnak, és azt mondta, ő nem látta ezt a felmérést. A Magyar Hang megkeresésére az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter Kunhalmihoz hasonlóan tagadta, hogy megkapta volna a közvélemény-kutatást, állítása szerint a létezéséről is csak a sajtóból értesült.

„Egy fillért sem fizettünk érte”

Márki-Zay Péter a lapnak úgy fogalmazott, hogy a kutatásért nem fizettek egyetlen fillért sem. Hozzátette azt is, hogy ez a felmérés „nem reprezentatív, mert a billegő körzetekben más céllal készült egy felmérés, amelyben egyéb témák mellett a pártok népszerűségére is rákérdeztek a készítők”. Márki-Zay elmondta, nem kapta meg a kutatás összefoglalóját, majd hozzátette:

igazából nem is ez a kérdés számomra, hanem az, hogy vajon ezen az oldalon kinek állt érdekében kiszivárogtatni ezt az eredményt. Mert az az ember biztos nem az ellenzék győzelmén dolgozik”

– fogalmazott a miniszterelnök-jelölt, aki szerint „a Fidesz belső felmérései egészen más képet, az ellenzék előnyét mutatják”.

A politikus azt ugyanakkor elismerte, „kicsit lassú az ellenzék összecsiszolódása, de halad”.

***

Nyitókép: AFP / Kisbenedek Attila

Összesen 151 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
critical man
2021. december 17. 22:13
Komoly kérdéssé áprilisban válik. Te ezt már nem éred meg.
benedek77
2021. december 17. 19:07
Sajnos nincs itt tévedés Petike. Annyira a léc alatt vagytok, hogy még egy ilyen trágya kormánytsem vagytok képesek leváltani.
Julismama2
2021. december 17. 18:12
A nyilvánosságra került adatokban csak a teljes népességre vonatkozót merte közreadni a "szivárogtató". :) A biztos szavazókról szóló adatot már nem. Vajon miért? A kérdés plátói...........:)
sasszem
2021. december 17. 18:11
NYUGI! KIADTÁK RÁD A KILÖVÉSI ENGEDÉLY! BÖSZMÉNEK ÉS BÖSZMÉNÉNEK TELE LETT A TÖKE VELED. HA KERESTEK VOLNA, SEM TALÁLHATTAK NÁLAD IDIÓTÁBB FEHÉRJE HALMAZT. LASSAN ELINTÉZED A FIDESZ-NEK, A SOHA NEMLÁTOTT NAGYARÁNYÚ GYŐZELMET!!!! MINÉL GYORSABBAN KI KELL DOBNI EZT A BARMOT A KUKÁBA.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!