Schmuck Erzsébet: Az ellenzéki kampánystáb rendelte meg a kutatást, mely szerint vezet a Fidesz

2021. december 17. 14:03

„Az nem létezik, hogy egyik pillanatról a másikra az ellenzék támogatottsága ekkorát esik” – vélekedett az LMP társelnöke.

2021. december 17. 14:03
null

Mint ismert, szerdán kapták kézhez az ellenzéki pártok vezetői a legújabb, egyelőre nem nyilvános közvélemény-kutatást, amit már az új, összefogott kampányközpont rendelt meg. A számok kijózanítóak – írta a 444.hu. A felmérés alapján a teljes lakosságra nézve 46%-os a Fidesz-KDNP, és csak 32%-os az ellenzéki összefogás listájának a támogatottsága, a Mi Hazánk 5%-ot, a Kétfarkú Kutya Párt 4%-ot kapna, míg további 12% nem szavazna vagy nem árulja el, hogy kit támogatna.

A kutatással kapcsolatban az LMP társelnöke a Spirit FM Aktuál című műsorában azt mondta: a pártelnökök még nem látták a felmérés eredményét, de szerinte nem eshetett ekkorát az egyesült ellenzék támogatottsága.

A kampánystáb rendelte meg

Schmuck Erzsébet a műsorban úgy fogalmazott: nem korrekt, hogy a 444 úgy jelentette meg a cikket, hogy egyetlen pártot sem kérdezett meg erről. Legalábbis az LMP-t nem kérdezték meg – fogalmazott. Az LMP társelnöke úgy tudja, hogy az egyesült ellenzék kampánystábja rendelte meg a felmérést. Hozzátette: a pártelnökök még nem látták a dokumentumot, még nem vitatták meg az eredményeket a kutatókkal.

Az LMP társelnökét megkérdezték arról is, mit gondol az eredményekről. 

Azt gondolom, hogy itt valami nem pontos. Azért az nem létezik, hogy egyik pillanatról a másikra az ellenzék támogatottsága ekkorát esik”

– fogalmazott Schmuck. 

Márki-Zay még azt mondta, nem fizettek érte egy fillért se

A kutatással kapcsolatban az elmúlt napokban nyilatkozott Márki-Zay Péter és Kunhalmi Ágnes is. Schmuck Erzsébet azon állítása, miszerint a kampánystáb rendelte meg a kutatást, érdekes árnyalatot vett Márki-Zay Magyar Hangnak adott nyilatkozatára, az ellenzéki miniszterelnök-jelölt ugyanis abban arról beszélt, hogy „egy fillért sem” fizettek a kutatásért. 

Az LMP társelnökének fenti szavait alább hallgathatja vissza, 1:02:07-től: 

Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd

Összesen 159 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2021. december 18. 06:49
p.S.: HEJJDE! BÖZSIKE ÉDESSS, BÖZSIKE DRÁÁÁGA FELEGGYEN EEEL!!!
syphax
2021. december 18. 06:47
SMUCCCCCCCK BÖZSI FEJIN TANÁÁÁLTA A KAMPÓÓSSZEGET!
simonvitéz
2021. december 18. 00:19
Boske, a Fidesz még el se kezdte igazán megdolgozni a vidéket migráns témában, úgyhogy készülhettek a zakóra.
simonvitéz
2021. december 18. 00:10
Azért csak óvatosan. 2002 tavaszán a Szonda 5%-s Fidesz előnyt mért. Ebből lett, ami lett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!