Fejünkre nőtt a Facebook – szakértők beszélgettek

2021. november 12. 15:10
A gyűlöletbeszéd moderálása vagy a szólásszabadság elnyomása zajlik? S ki fogja vissza a moderátorokat, amikor országok sorsáról dönthet a gazdájuk? Megtörhető egyáltalán a Facebook egyeduralma? A szólásszabadság, a nagy közösségimédia-oldalak nyomasztó vélemény-oligopóliuma, az egyéni felelősség és a virtuális valóság kérdéseit járták körbe a Mathias Corvinus Collegium (MCC) panelbeszélgetésén magyar, francia, amerikai és német szemszögből.

Létezik-e még a szólás szabadsága az interneten, mint annak hőskorszakában? Kik dönthetik el, hogy mit mondhatunk, mit láthatunk, és mennyiben befolyásolja ez – például – politikai döntéseinket? Mi a gyűlöletbeszéd, és ki dönti el ezt? Az MCC nemzetközi médiakonferenciájának közösségimédiára fókuszáló panelbeszélgetésén ezt próbálta megfejteni Norman Lewis, a Futures-Diagnosis londoni üzleti tanácsadó cég igazgatója, Arnaud Dassier a párizsi Avisa Partners nevű kockázatmenedzselési vállalat társalapítója, Ralf Schuler, a BILD-Zeitung berlini parlamenti irodavezetője, Gladden Pappin amerikai politológus, az American Affairs című lap társalapítója, valamint Őry Mariann, a Magyar Hírlap külpolitikai rovatvezetője. A moderátor Szilvay Gergely, a Mandiner főmunkatársa volt.

Amiben egyetértés volt: a jelenlegi állapot – amikor a nagy közösségimédia-mamutok uralják a véleményteret –

korántsem üdvös a demokrácia vagy éppen a szólásszabadság számára.

Többen a Facebook-moderátorok kiválasztásának módját is nehezményezték, hiszen az angol és francia nyelvű moderációt rendszerint kiszervezi a Facebook. Lewis félírástudatlan indiai és afrikai moderátorokról beszélt, Dassier pedig arról, hogy alapvetően Afrikában élő, franciául beszélő muszlimok döntik el, hogy mit cenzúráznak ki a francia közbeszédből, ahol éppen most a muzulmán kisebbség viselt dolgai a forró téma.

De maga a moderáció kérdésében sem volt egyetértés, hogy egyáltalán szükség van-e rá: Lewis szerint például nincsen szükség arra, hogy valakik szakértőnek nevezzék ki magukat, akik „megvédik” az embereket a szerintük káros tartalmaktól, szerinte az embereket felnőttekként kellene kezelni. Ha nem így teszel, a probléma része vagy – fogalmazott.

Egyszerűen nem lehet jó

Dassier hozzátette: sosem működött, nem is működhetett jól a Facebook-moderáció, mert az algoritmus annyira összetett, hoyg még maguk az ott dolgozók sem értik; az automatikus – kulcsszavakra szűrő – moderálás egyenesen nevetséges, leginkább politikai nyomásra vezethették be és óriási hiba volt. Schuler kiemelte: náluk Németországban azért is tiltás járt a Facebook-moderátoroktól, ha egy amúgy már a mainstream sajtóban megjelent cikket megosztott valaki. Ugyanakkor ő kevésbé volt radikális,

szerinte elsődlegesen transzparenssé kellene tenni, hogy mik a moderálási alapelvek.

Pappin és Őry inkább a gyakorlati furcsaságokat hangsúlyozták: a politológus szerint eleve az problémás, hogy véleménybuborékot képez a Facebook algoritmusa az ember köré, hogy ne találkozzanak számukra kellemetlen dolgokkal, így tovább maradjanak és nézzék a hirdetőik reklámjait – és éppen az emberek erre adott válasza a mémkultúra cinizmusa, hiszen az emberek átlátnak mindezen. A rovatvezető pedig elmondta, sokszor találkozott Facebookon és Twitteren is azzal, hogy nyilvánvaló fake newst például a magyar kormány kapcsán, azt annyiban hagyta a rendszer, sőt mintha még futtatta is volna, de ha ő például ellentmondásos témában osztott meg cikket, például a migráció vagy az LMBTQ jogok, akkor az alig érhetett el valakihez. Lewis külön nehezményezte a „tényellenőrök” munkáját, akik sok posztja alá kihelyeztek kis boxokat, miszerint „ha tudni akarod az igazat, kattints ide”,

mintha a moderátorok szükségesnek látták volna, hogy ellentmondjanak neki

például a coviddal vagy a cancel culture-ral kapcsolatban megosztott szkeptikus cikkei alatt.

(fotó és nyitókép: MCC)

Az őrzők őrzői?

Kérdésként felmerült, ki ellenőrzi ezeket a moderátorokat és tényellenőröket – mint Szilvay kiemelte, az újságírók maguk is ellenőrzik a tényeket, mielőtt közlik, ők viszont legalább névvel vállalják, amit csinálnak. Lewis szerint a probléma forrása, hogy a kormány gyakorlatilag fokozatosan kiszervezte a szólásszabadság betartatását ezeknek a nagy techvállalatoknak, amelyek egyedül a szilíciumvölgy nagy embereinek tartoznak felelősséggel, hogy hogyan alakítják a nyilvános szférát – mert a 3,4 milliárd Facebook-felhasználó, akinek a valóságképe felett Mark Zuckerberg őrködik, a világ lakosságának majdnem a fele, s az, hogy néhány, senki által meg nem választott ember gyakorolja nagyobb hatalmat fölöttük mint bármely kormány valaha, az politikai cselekvést kíván a demokrácia védelmében. Pappin véleménye szerint a nagy techóriások az alapvető útvonalakat ellenőrzik, ellenőrzési pontokat állítanak fel rajta, és a jelenlegi tendenciák sem a megoldás irányába a mutatnak. Schuler szerint már az is problémás, hogy míg a Facebook tartalmait például az egyes médiumok állítják elő, nem olcsón, a reklámbevétel java a közösségi oldalé. És nem tudni, melyik hír miért kerül a top hírek közé adott esetben.

Mi több, Őry szerint nem kell megvárni, amíg Zuckerbergék bevezetik a Meta nevű virtuális valóságot, hiszen

sok felhasználó már most is azt hiszi, hogy a Facebook egyenlő az internettel, itt keresnek híreket és itt vásárolnak,

ahol tabusítás, egyik vélemény lecsavarása, és a másik felhangosítása zajlik világos politikai agendák mentén.

Brutális hatalomkoncentráció

Olyannyira, hogy mint Lewis mondta, ez a woke agenda, amelynek mentén letilthattak egy regnáló amerikai elnököt, megfosztva a lehetőségtől, hogy akár azokhoz a milliókhoz szóljon, akik rá szavaztak: ez egy támadás a szabadság ellen. Az EU pedig nyitva hagyta ugyanezt a kaput, aztán csodálkozik, amikor a techmamut bemasírozik rajta. Őry hozzátette: az EU ezt ugyanúgy tervezte megoldani mint eddig minden mást: véget nem érő megbeszéléseken a semmiről, Schuler pedig rámutatott, ezt az információs hatalmat tudják politikai hatalommá konvertálni ezek a nagy platformok.

Szóba került a gyűlöletbeszéd is; Dassier arról beszélt, mennyire nehéz eldönteni, mi az és mi nem: hogy valami erőszakra uszít-e vagy sem, azt sokkal könnyebb, de most éppen a woke kultúra miatt már a viccek is gyűlöletbeszédnek számítanak. A cenzúra megőrült, a politikusok hárítják a felelősséget, márpedig ez így nem fog menni, vissza kellene térni a teljes véleménynyilvánítási szabadsághoz, amit szerettünk az internetben – ehhez Pappin szerint kiforrott terv kell, ez pedig nem lehet más, mint visszatérni e téren a kilencvenes évek zabolázatlan aranykorába a szólásszabadság terén, korlátozásokként pedig az egyes platformoknak az egyes országok szabályozásai szerint kellene alkalmazniuk. Azaz,

ha például a nemzeti szabályozás tiltja az LMBTQ- vagy pornográf tartalmak megjelenítését, akkor ezt tiszteletben kell tartaniuk.

Abban is egyetértettek, hogy nemzeti platformot felesleges és hiábavaló kísérlet lenne létrehozni, ahogyan politikai nézet alapján szerveződőket is; a Facebookkal való versenyzés temérdek pénzt és energiát emésztene fel. Lewis optimista volt: szerinte a Facebook nem megtörhetetlen, ugyanis a felhasználói bázisa öregszik, a fiataloknak már nem ez az elsődleges felülete. Őry szerint is elsődlegesen kényelmi kérdés, hogy sokan a Facebookot használják, a zöm nem is politizál rajta, ettől még a tendencia nem megnyugtató.

A gond viszont, mint Lewis kiemelte, hogy amikor lefolyt ugyanaz a vita az Egyesült Államok nagy médiamamutjai kapcsán száz évvel ezelőtt, akkor Herbert Hoover amerikai elnök felállt, és azt mondta, meg kell védeni az emberek alkotmányos jogát a szólásszabadsághoz, és nem lehet, hogy néhányak döntsék el, milyen információkat kapnak az amerikaiak. A szólásszabadság ugyanis a demokrácia alapja – vélte Lewis.

A konferencia nyitányaként Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója (egyben a Mandiner lapigazgatója)  az MCC Kárpát-medence szerte vitt küldetéséről és a média gyors változásáról beszélt, míg Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára arról, hogy hazánkról sokszor írnak a nemzetközi sajtóban úgy, mint ahol felszámoltak a média sokszínűségét, a pluralizmust – most mégis pont erről esik szó ezen a konferencián is. „A balliberálisok által felfestett kép, az általuk konstruált diskurzus egy tünet, amivel érdemes foglalkozni” – fogalmazott. 

A konferencián aztán Boris Kálnoky német-magyar újságíró Matyas Zrno cseh újságíróval, a CNN Prima News külügy rovatvezetőjével, Claude Chollet francia médiakutatóval, John O'Sullivannel, a Danube Institute elnökével és Szánthó Miklóssal, az Alapjogokért Központ igazgatójával beszélgetett arról, milyen kihívások érik az újságírást a digitális korban.

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés