Igazából tudtam, hogy váltanom kellene országot
Ehelyett ott rohadtam szinte minden magyar tévécsatornánál.
A baj az, hogy a riporterek fogyatkoznak, a véleményvezérek szaporodnak – hangzott el az MCC médiakonferenciájának első vitáján.
Az MCC nemzetközi médiakonferenciájának első paneljében Boris Kálnoky német-magyar újságíró, az MCC Média Iskolájának vezetője kérdezte vendégeit, Matyas Zrno cseh újságírót, a CNN Prima News külügy rovatvezetőjét, Claude Chollet francia médiakutatót, John O'Sullivant, a Danube Institute elnökét és Szánthó Miklóst, az Alapjogokért Központ igazgatóját.
Kálnoky bevezetőjében leszögezte: a mai nyilvánosságban egyre könnyebben ér el egyre több embert az újságíró, ám az újságíró már nincs egyedül,
Chollet, aki sok éve működteti Franciaországban az újságírást átvilágító szervezetét, úgy válaszolt a felvetésekre, hogy ha nehezen is, de túlélhet a minőségi újságírás. Ma már mindenki belekezdhet az újságírásba, és ha kitartó, akkor közönséget is találhat magának, és ehhez a helyzethez az újságíró társadalomnak is alkalmazkodnia kell.
Zrno sok mindent csinált már életében, dolgozott a print sajtóban és a cseh kormányzatnak, szolgált a cseh hadseregben is, most pedig a CNN cseh kiadásában dolgozik: ő is reméli, hogy a minőségi újságírás túl tud élni, de elismeri, hogy miközben régen rendkívüli rang volt a tévében szerepelni – vidéken sztárként ismerték fel a tévéből ismert arcokat –, addig ma már ennek nincs ekkora jelentősége, sőt, a fiatalok nem is néznek már tévét. „Küzdünk, harcolunk az új technológiák formálta környezetben, de azért hiányolom a kikopott, hagyományos újságírói iskolákat” – tette hozzá.
Szánthó Miklós a KESMA-t a magyar konzervatív reneszánsz szimbólumának nevezte, aminek szerinte fontos szerepe van a posztkommunista struktúrák lebontásában. Úgy látja, a legnagyobb konfliktusos helyzet az, hogy amíg a liberálisok magukat objektívnek és függetlennek állítják be, miközben konzervatív ellenfeleiket pártosnak és politikailag motiváltnak címkézik, addig a valóságban ez nem így van,
Amíg a KESMA vállalja konzervatív értékrendjét, addig a liberálisok nem vállalják a sajátjukat, semlegesnek állítják be magukat, ami nem igaz – mondta Szánthó..
John O'Sullivan arra hívta fel a figyelmet, hogy míg régen az újságírók házon belül, a szerkesztőiknek feleltek, most már aktív közönséghez szólnak. Az újságírók természetesen generalisták, nem egy-egy szűk szakterület ismerői, így most ki vannak téve a közönségből érkező kritikának, ha egy szakterületen tévednek. Az újságíróknak ezért óvatosabbnak kell lenniük. A brit publicista hozzátette: az újságírók egyébként mindig is jellemzően balosabb nézeteket képviseltek, ami viszont egy buborékba zárja őket, ahogy például a vezető angolszász liberális lapok újságírói sem értik eléggé az ő világukon kívül eső folyamatokat. O'Sullivan problémásnak látja azt, hogy az új technológia nézeteik szerint csoportosítja, tereli az olvasókat,
Emiatt az újságírók maguk is pártosabbak lettek, az attitűd megváltozott, az újságírás versengő doktrínák harctere lett.
A pártosabb, érzelmesebb újságírás kapcsán Szánthó Miklós arról beszélt: a posztmodern a percepciókról és az érzelmekről szól, és mivel az ember érzelmes lény, az érzelmes újságírás is emberi. Problémának látja viszont ő is, hogy a közbeszédben táborok alakultak ki, ami még inkább szkeptikussá teszi az „objektív” újságírással szemben. Példának hozta fel a Black Lives Matter (BLM)-tüntetéseket: a média egyik része szerint ezek jogos és békés tüntetések voltak egy igazságos cél mellett, a strukturális elnyomás ellen. Azonban a tény az, hogy szerte Amerikában és a nyugati világban zavargások, vandalizmus, erőszak kísérte a tüntetések egy részét, ám a BLM felé elfogult média erről nem számolt be. A konzervatív, BLM-kritikus média viszont igen – így két ellentétes narratíva szólt a tényleges eseményekről. A baj Szánthó szerint az, ha ilyen esetekben is az egyik pártos oldal továbbra is semlegesnek és objektívnek állítja be magát.
A cseh vitapartner hozzátette: vannak érzelmek az újságírásban, csak annak mértéke a kérdéses. Chollet Balzac Elveszett illúziók című regényét említette meg, amelyben pesszimista nézetek jelennek meg már a kétszáz évvel ezelőtti újságírásról is. Csak akkoriban a monarchisták és a liberálisok álltak egymással szemben, a narratívák tehát mindig versengtek.
A média jövőjével kapcsolatban O'Sullivan megjegyezte:
Szánthó Miklós azt mondta: a korábbi vélekedésekkel szemben a big media, a nagy médiacégek továbbra is léteznek; ahogy a kapuőrök is megmaradtak, csak most már Facebooknak, Google-nek meg algoritmusoknak nevezik őket, amik egyre inkább ideológiák mentén korlátozzák az információk megismerését. Szánthó úgy látja, a woke kapitalizmus fenn fogja tartani a maga woke nyilvánosságát, hiszen ez az érdeke.
Chollet arról beszélt: lehet, hogy a tehetséges újságíróknak már nem is kell újság, influencerként előlépve önmagukat építhetik. A médiában viszont jó esetben új egyensúlyra kell törekedni – csak ő nem ismeri ehhez a biztos receptet.
Matyas Zrno azt tanácsolja sokaknak, hogy ha meg akarják ismerni a valóságot, akkor lépjenek ki a Facebook- és Twitter-buborékból,
rendeljenek egy sört, és hallgassák meg, miről beszélgetnek ott, az a valóság. Ugyanakkor az óriáscégek elleni harc kapcsán szkeptikus: úgy gondolja, menekülőutakra van szükség, visszatérve az online levelezőlistákhoz vagy a print lapokhoz, a szórólapokhoz is akár, egyfajta új szamizdatkultúrát létrehozva.