Orosz és belarusz játszmák: Édes Anna megfogja a kést

2021. november 9. 8:11

Kohán Mátyás
Mandiner
Lukasenka és Putyin egyelőre nem mennek arrébb. És nem tudunk étlapról másik orosz és belarusz elnököt választani.

Hosszú éveken át azt gondoltam, hogy az Európai Unió keleti relációban folytatott „külpolitikája” azért ilyen pocsék, mert azok, akik csinálják, nem beszélnek oroszul. (Sem.) Vagy mert nem értenek a politika ezen – kétségtelenül igen komplex – területéhez. (Sem.) Vagy mert az agyukra ment a saját emberi jogi bullshitjük, amiről az első adandó etnikai kisebbségi problémánál elfeledkeznek, és igyekeznek eszerint alakítani a külpolitikát. (Is.)

De úgy tűnik, nem a fenti okokban van a vitamin. A probléma ennél jóval egyszerűbb: Európa nagy külpolitikusai nemes egyszerűséggel nem olvasnak Kosztolányit. Mert ha olvasták volna, tudnák, hogy a mese végén a mindenki által megrugdalt, semmibe vett és csicskáztatott Édes Anna megfogja a kést, és vérfürdőbe kezd.

Édes Anna szerepében most Aljakszandr Lukasenka és Vlagyimir Putyin láthatók.

Nagyon nehéz másként értelmezni azon sorscsapásokat, amelyek Moszkva és Minszk felől érik az öreg kontinenst

– míg a Lukasenka-rezsim által utazási irodák közbeiktatásával megszervezett első „migránsáradat” felett halk litván sikongatások mellett gyorsan napirendre tért az Unió, azzal a több ezer elkeseredett, agresszív migránssal, akik a Bruzgi-Kuźnica határátkelőnél tegnap durva jeleneteket rendeztek, már nem lesz ilyen egyszerű kezdeni valamit.

Főleg úgy nem, hogy Belaruszon belül sok ezres nagyságrendben vannak úton migránsok – nyilván nem Ukrajna felé. És azt a helyzetet sem lesz egyszerű kezelni, hogy az egyre súlyosbodó európai energiaválság kezelésére az eddig lekötöttnél jóval több orosz gázt kell majd szerezni, úgy, hogy a különalkut kötő Magyarországon kívül minden európai ország hét éve ott üti az oroszokat, ahol csak teheti.

Ilyen az, amikor Édes Anna megfogja a kést. Édes Annát nem kell sem tisztelni, sem becsülni, sem szeretni – aki hagymázas kapitalizmuskritikus ingerek nélkül olvasta Kosztolányi művét, annak minden bizonnyal feltűnt, hogy Anna mindent kelt a kedves olvasóban, de szimpátiát, no, azt nem sokat. Anna életképtelen, Anna borzalmasan gyengén kommunikál, Anna nem gondolkodik. Irracionális. Ráadásul nincs is különösebb hatalma Vizyék házában. De ez

mind nem változtat azon, hogy a sztori végén bizony nála van a kés

– és azt, hogy a kettős gyilkosságért Annát aztán elítélik, urai, Vizy Kornél és Angéla már csak az ibolyák alól ünnepelhetik, Lucifer kénszagú karjában ismételgetve a lelkükre égett leckét, hogy a sarokba szorítás nem diplomácia.

Az Európai Unió Oroszországot a Krím 2014-es annexiója óta, Belaruszt a 2006-os elnökválasztás óta próbálja újabb és újabb és újabb és újabb, de sosem életbevágó szankciókkal sarokba szorítani, s ebben nagyjából ki is merül az uniós Kelet-stratégia.

Ennek következtében az összes létező tárgyaláson fagypont körüli a levegő, és az orosz piacra termelő cégek azóta is nyögik az európai export szétbombázásából származó károkat – de jobb ettől soha nem lett semmi, európai szemszögből sem, az Oroszországot és Belaruszt alkotó népek szempontjából pedig pláne nem. A különben is megélhetési gondokkal küzdő oroszok és belaruszok köszönték szépen, elkárolták a maguk részét a kereskedelmi mélyrepülésből, és hordták tovább a nyakukon egyre inkább sarokba szoruló, stresszes és szorongó elnökeiket. Akikről a véleményüket egyébként az Unió sem kérdezte meg soha.

S mit ad Isten, az Unió zseniális szankciós politikája mindkét rendszert sikeresen rábírta a bekeményítésre. Posztszovjet történelme során

soha akkora leszámolást nem engedett meg magának sem Oroszország, sem Belarusz, mint idén és tavaly.

Aljakszandr Lukasenka és Vlagyimir Putyin olyan megsemmisítő erővel csaptak le a két ország irányítására egyébként alkalmatlan, Nyugaton viszont ajnározott ellenfeleikre, Szvjatlana Cihanouszkajára és Alekszej Navalnijra, mintha minden mindegy lett volna. Mintha egy milligrammal sem esett volna latba az Európai Unió várható haragja, a „nemzetközi közösség” felháborodása és a törvényszerűen következő további szankciók. Ugyanis jó eséllyel pont annyi is volt a súlyuk. Semennyi. Két fontos kelet-európai ország elidegenítésének önsorsrontó céleszközei a szankciók, s ezen túl nem értek el sem az uniós, sem a keleti szláv népek számára semmit a világon.

És így jutottunk oda, hogy Édes Annáink megfogták a kést – mert már tökéletesen mindegy volt nekik. Putyin egyszerűen csak játszik a nyugat-európai gázárakkal még egy kicsit, ameddig érdekében áll,

Lukasenka pedig a maga szánalmas, átlátszó eszközeivel eljátssza a kistérségi Erdoğant,

és az arcunkba vág félrevezetett, felbőszített migránsokat tízezerszám, tudván, hogy egy jól irányzott migránsválsággal Európa úgysem tud igazán mit kezdeni, márpedig neki most már Európa tomporon rúgása a cél.

Mindkét játék játék, egyik sem átgondolt, hosszú távú stratégia. De kétségünk ne legyen: ettől azért még mindkettő életveszélyes. Aki nem hiszi, kérdezze a műtrágyagyárosokat. Vagy a kuźnicaiakat, ha már felocsúdtak a tegnapi sokkból.

Édes Annát nem kell szeretni, ahogy Lukasenkát és Putyint sem kell. Ami azt illeti, könnyű se volna éppen. De hét, illetve tizenöt év ostoba szankciós politikájának rothadt gyümölcsén fulladozva, most, amikor Európa lassan kifogy a gázból, a lengyel határon pedig ezerszám gyülekeznek a migránsok, talán érdemes lenne beismerni végre, hogy a sarokba szorítás politikája sehová nem vezet. Kifordulni ebből a zsákutcából nem Lukasenka és Putyin érdeke, hanem a miénk. Magunknak tennénk vele szívességet, nem nekik.

Ha az Európai Unió jó alaposan belenéz a tükörbe, három dolgot lát Lukasenkával és Putyinnal kapcsolatban. Elsőként azt, hogy nem meri őket nyíltan megpuccsolni, és kockáztatni egy fegyveres konfliktust. Másodszor azt, hogy nem is lenne erre képes, mert az orosz titkosszolgálat minden próbálkozót elfogyasztana reggelire, majonézes céklasalátával, pelmenyibe töltve. Harmadszor pedig azt, hogy még ha képes is lenne rá, akkor sem az ő dolga lenne.

Amikor arrafelé igazán elegük van egy uralkodóból, meg szokták oldani a problémát maguknak,

minden különösebb NGO-kúra nélkül.

Ebből a három tényezőből az következik, hogy ha már leváltani nem tudja őket, az Európai Uniónak meg kellene végre tanulnia együtt élni a Minszket és Moszkvát uraló rendszerekkel.

Mert ha tetszik, ha nem, Lukasenka és Putyin egyelőre nem mennek arrébb. Nem tudunk étlapról másik orosz és belarusz elnököt választani. Választhatunk viszont az érdekeink mentén folytatott, szankciómentes szabad üzletelés és Édes Anna merényletei között; s mindkét esetben sorsot választunk nem csak a magunk, de az orosz és belarusz nép számára is. Mindenkinek több pénzt, vagy a hátunkba késeket?

Magára valamit is adó reálpolitikus számára nem nagy dilemma ez.

Remélem, még nem üldözték el Brüsszelből az összeset.

Nyitókép: YouTube – Guardian News

Összesen 143 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Magára valamit is adó reálpolitikus számára nem nagy dilemma ez.
Remélem, még nem üldözték el Brüsszelből az összeset."

Sajnos én úgy látom, hogy nincs önálló Európa-politika, a fősodor az amerikai érdekek kiszolgálása - aki pedig szuverenista politikát folytatna, azt levadásszák titkosszolgálati módszerekkel.
Márpedig Amerikának nem érdeke egy erős és független Európa. Csak az segíthet, ha ezt megértik a választók is.

Márai írta 1956 körül, hogy a Kremlben minden országnak van egy kis szobája, a Magyarország-szobában dől el Szovjetunió Magyarországgal kapcsolatos tevékenysége. Nincs okom feltételezni, hogy nincs Belorusszia és Törökország szobájuk - nagyhatalmat nem is lehet másféleképpen működtetni.

Tipikus birodalmi mentalitás. A vicces az, hogy ehhez nem is kell valami összeesküvés, Parkinson jól leírta azt a jelenséget, hogy minden bürokratikus szervezet igyekszik terjeszkedni és növekedni, egészen addig, míg az egészet működésképtelenné nem teszi - szóval még ha kivonjuk a képletből az OSF bőkezű támogatását és érzékenyítő tanfolyamait, akkor is oda jutunk, hogy a központi szervek számára a tagállamok összessége csak lehetőség a még több hatáskör megszerzéséhez, a szuverenista mozgalmak pedig a légy a levesükben.

Hasonlóan a hazai ellenzékhez, ugyanabból az okból: nem azért vannak ott, hogy gondolkozzanak, hanem azért, hogy kiszolgáljanak.

Nagyjából EZ a történet lényege. Kérdés, mit lép a fényességes Porta? A lecke rendesen fel van adva.

Lukasenka az ukrajnai káosz tövében élhető életet tudott biztosítani és rendet. Talán nem kellett volna belemarni. Az oroszoknak meg lett ígérve, h. nem lesz NATO a szomszédban. A Nyugat ukrajnai térfoglalása egészen botrányos, éppúgy, mint Ukrajna mindenkori vezetésének "eredményessége".

Nincs is más baj, csak az, h. ezzel a vezető garnitúrával, amelyik a média által az európai választók nyakára lett rábeszélve, NEM LESZ kiút. Az ötödik hadoszlop.

Érdekes, h. mi ezt, ki pontosabban, ki kevésbé, köszönet a pontosításért és kiegészítésért, tudjuk.

Nagyon sokan meg nem. Mindennek VAN határa és most ott vagyunk. Nem igazán látom a fényt az alagút végén.

Mindegy.

Az már nem megy, hogy Brüsszel úgy akar megoldani politikai kérdéseket, mint annak idején gyarmataik sorsát rendezték egymás között a nagyhatalmak.

Orosz viszonylatban egyetértek, Belarusszal kapcsolatban nem. Nem azonos súlyú államokról, társadalmakról és nem azonos minőségű vezetőkről van szó. Arról nem is beszélve, hogy Ukrajna, amely mellett kiállva az EU Putyinnal szembeszállt, Európa legnagyobb bukott állama. A Belarusz elleni bojkott fenntartható, hatalmas károkat okoz a komcsi zsarnoknak, jó eséllyel vezet a megbuktatásához, a visszacsapásai pedig kezelhetők (kerítés, hadsereg és egye meg a behurcolt migránsokat). Putyint pedig mindez arra ösztönözheti, hogy ha nem akarja elveszteni a Belarusz feletti befolyást, előbb-utóbb keres egy normálisabbat a hibbant Néró helyére.

Az oroszok kapcsán a nyugati stratégia alapból elhibázott. A helyrehozatalához azonban kezdeni kellene valamit Ukrajnával. Vagy egy életképes államot szervezni a bukott állam helyébe vagy visszaengedni az orosz befolyási övezetbe. Egyelőre egyikre sincs sok esély. Az optimális megoldás Ukrajna kettévágása lenne nagyjából a Dnyeper mentén egy nyugati befolyási övezetre és egy orosz befolyási övezetre. Ennek felismerése és véghezvitele nélkül hosszú időre befagy a konfliktus a jelenlegi patthelyzetben.

Matolcsyra mindig megéri odafigyelni, mert elképesztő rálátása van a dolgokra.
A harmadik lehetőség, hogy az EU a saját érdekeit nézi, de ezt nem "Európai Egyesült Államok" féle központosítással próbálja megoldani, valószínűleg ezt azért nem írta, mert ehhez az kellene, hogy az EU-t a szuverén tagállamiságot képviselő jobboldal dominálja, ez most nem alternatíva. Ahogy írta, tíz év múlva, bármelyik lehetőséget is válassza az EU, valószínűleg ugyanaz lesz a vége, laza államszövetség, azaz visszatérés az eredeti alapelvekhez.
Az első lehetőség is irreális szerintem, egyenrangú partnerség az USA-val a közös célok eléréséhez, túl rövidlátók ehhez a brüsszeliták, illetve az USA is félne kiszervezni létfontosságú feladatokat az EU-ba, nekik sokkal inkább megfelel, hogy kihasználják a tagállamok közötti feszültségeket, a főbb EU-s pozíciókba berakják a saját embereiket, hogy az érdekeik ki legyen szolgálva - nagyjából ugyanaz a viszony, mint ami az USA és Dél-Amerika között volt.

Két nagyhatalom között Magyarország érdeke az, hogy mindkettővel próbál kereskedni, bármelyik melletti nyílt és feltétel nélküli elköteleződés sokkal több hátránnyal járna, mint előnnyel - viszont mindketten csatlósokat szeretnének, úgyhogy marad a hintapolitika. Szerintem Magyarország nagyjából elmegy a falig a lehetőségek között.

Nem Európa érdekei mentén zajlik az EU-Oroszország párharc, az Usa diktál. Az Usa Oroszországot akarja szopatni, kordában tartani, és ennek érdekében neki nem drága beáldoznia az EU érdekeit, főleg a gazdaságit.

Ez így sokáig már nem mehet tovább. Az EU-nak meg kell állapodnia az oroszokkal. És ideje lenne búcsút mondani Uncle Samnek, húzzanak el a picsába az amerikai katonák Németországból, Romániából és Lengyelországból.

Ukrajnát felforgatták annak érdekében, hogy a NATO, minden ígéret ellenére az eddigi 2000 km helyett 500 km-re közelíthesse meg Moszkvát, mert ez az USA érdeke a határaitól sok-sok ezer km-re. Ebből következett, hogy Krím félszigeten lévő szevasztopoli támaszpont - nyugodtan mondhatjuk - ellenséges területre került.

Az EU elismerte az USA érdekeit, még egyszer mondom, a határaitól sok ezer kilométerre, de nem ismerte el az oroszok érdekeit a saját határaik mentén. Nem ismerte el, vagy fel, hogy a Donbasz 8-10 milliós orosz lakossága nem szeretne egy, az anyaországgal ellenséges ország állampolgára lenni, és ők ezért tenni is hajlandók. Nekünk, magyaroknak ha mást nem is, ezt az utóbbit illene érteni.

Most pedig, amikor Lukasenko migránsokat szállít a lengyel határra, Putyin, aki visszafoghatná a belorusz elnököt, nem tesz semmit. Ez az ő szankciója az EU ellen. A gázszállítás ténye pedig felveti a kérdést, ha már szankciókról van szó, kinek a szankciói lehetnének hatékonyabbak?

Az EU egy nevetséges nagyra nőtt csecsemő. Nem tudja magát ellátni, nincs elegendő mennyiségű energiaforrása, de engedi, hogy a hatékony atomenergiát kivegyék a kezéből. Lakossága elöregszik, csökken, és szabadon adná át területét az újkori hódítóknak. Mindezt bárgyú emberi jogi érvekbe csomagolva, boldogan tapsikolva teszi, és morcosan köpködi azt, aki a józan észre hallgatva ezekkel szembe megy. Orosz és kínai beszállítóira rá van utalva, de közben kötözködik velük, ez már önmagában szánalmas. Az USA saját érdekei szerint rángatja, ha kellett, lehallgatták Merkelt, aki utána érezhetően változtatott politikáján.

Most ennek az árát a lengyelek fizetik meg. Akik talán felismerik, hogy ha a németekkel szemben túlléptek a soha nem feledhető sérelmeken, akkor ezt az oroszokkal szemben is megpróbálhatnák. Mert ha helyet adnak területükön az amerikai fegyvereknek, akkor ismét célország lesznek.

Láthatón nem érted a kérdést.

Megjegyezném, hogy a világon még soha, sehol nem voltak univerzálisan elfogadott értékek. Azért, mert a társadalmak már csak ilyenek, maguktól sokszínűek. Nem attól, hogy a mai bolsi liberalizmus hirdetői, akik ezt diktatórikusan akarják kötelezővé tenni, álszent módon a sokszínűséggel kampányolnak. Amely sokszínűség csak a szürke árnyalataiban sokszínű.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés