A tömegközlekedésben kötelező maszk csak apró, a járványszámok és a közhangulat által kikényszerített korrekció, nem hátraarc.
Heti kétszer teszem meg vonattal a távot Soprontól Bécsig, az Ausztriának is becézett Covid-diktatúra fővárosáig. Ismernek már a kalauzok – én vagyok a barna kabátos, szemüveges srác, aki tüntetőleg nem veszi fel a maszkot az ffp2-esekkel teliplakátolt, kocsinként három fő által használt sopronkeresztúr-pozsonyligetfalvi Regioexpressen mindaddig, amíg Sopronkertesnél át nem lépjük a határt, mert onnantól az osztrák törvények szerint már kötelező. Visszafelé pedig én tépem le először az utálatos ffp2-t, szintén tüntetőleg, szintén a sopronkertesi zöldhatáron, mert
nyár eleje óta – s a tegnap óta a tömegközlekedésben kötelező maszk csak apró, a járványszámok és a közhangulat által kikényszerített korrekció ezen a pályán, nem hátraarc.
Ausztriából ismerem a Covid-diktatúrát, ahol nyolcvan százalék feletti átoltottság mellett szigorúbbak a maszkviselési szabályok, mint akkor voltak, mikor még senki nem volt beoltva. Ahol egy fémmel megerősített cafatnyi műanyag a védekezés elsődleges eszköze,
Ahol a finnóráim négy kétszer oltott emberfő részvételével ffp2-es maszkban, távolságtartva zajlottak egy kisebb belvárosi lakásnak megfelelő teremben. Igen, van, ahol a maszknak van értelme. És lehet, hogy a 4-6-os villamos meg az M3-as metrópótló ez a hely.
De eddig a maszkkal, és ne tovább.
Ez már nem ugyanaz a maszk, ami oltás híján úgy-ahogy védett minket az első három hullámban. Ez már egy másik maszk, egy politikai szimbólum, a végtelenségig fenntartott járványtudat szimbóluma.
S a kötelezővé tételére is így érdemes tekinteni.
Mióta akárki akárhol akármelyik oltásból felvehet akármennyit, a járvány jelentette halálos veszély alól bárki szabad akarata szerint kiiratkozhat. Az oltás nem véd meg a fertőzéstől, de a lélegeztetőgéptől és a haláltól szinte teljes biztonsággal igen. Az ezután fennmaradó rizikóról pedig felnőtt állampolgárként már magam szeretnék dönteni – ha félek, szeretném a magam józan belátásából felvenni a maszkot. Ha pedig nem félek, netán másodmagammal utazom egy kétemeletes vonaton, akkor nem. A vírus rám nézve már nem halálos, ha tehát megfertőznek, nem zavar. Ha egy másik oltottat megfertőzök, jó eséllyel őt sem zavarja.
Nem, a maszk nem nagy kényelmetlenség. De sokszor felesleges. Rossz benne vonatra futni, húzza a fület, nyomja az orrot, fejfájást okoz – vagy textilből van és semmit nem ér. El lehet viselni, persze, ahogy minden mást is. De ha semmi értelme, ha az általa elérhető járványvédelmi cél az oltott embert a legkevésbé sem motiválja, minek elviselni? Szűk két éve van velünk a járvány, és mivel inkább lesz még a következő pár évben hatszáz különböző mutánsa, mint vége, mivel senki nem rajzolt fel reális forgatókönyvet arról, hogy miként is fogunk mi ebből kikecmeregni, kénytelenek vagyunk a járványhelyzetet az új normalitásnak tekinteni, valaminek, amivel együttélünk. Innentől kezdve nem járványvédelmi intézkedésekről döntünk, hanem az új normalitás kereteiről. És ennek az új normalitásnak lehet a maszk marginális szereplője, de kötelező része nem. Mert kényelmetlenség ez, ami sokszor semmit nem hoz, húzogatva, orr alatt hordva, tapizva, ezerszer újrahasználva – s ráadásul a baloldali járványkezelés politikai szimbóluma.
a lakbérplafont, ami egészen addig működik, amíg el nem fogynak a megplafonolható lakások, az adóemelést, ami egészen addig működik, amíg minden nagyvállalkozó el nem menekült az országból, meg a segélyt minden sarokra, ami egészen addig emeli az életszínvonalat, amíg el nem fogyott a másik pénze. De a jobboldal nem ilyen. Nem szeret tünetet kezelni. A probléma gyökerének szeret nekimenni, és fenntartható megoldásokat keresni. Lakbérplafon helyett lakást épít, adóemelés helyett fehéríti a gazdaságot, segély helyett munkát ad. És maszk helyett oltást.
Erre pedig egy megoldás van: az oltás, annyiszor, ahányszor kell, meg az azt követő enyhe lefolyású átfertőződés.
Ha tartósan feladunk valamit a szabadságunkból, akkor kapnunk kell cserébe valamit. A lemondásnak értelme kell, hogy legyen. Nem nőhet a maszk az arcunkhoz úgy, ahogy a reptéri biztonsági ellenőrzés, a biztonsági öv vagy a sebességkorlátozás, társadalmi konszenzus nélkül, úgy, hogy senki nem lett róla soha megkérdezve. Tevőlegesen küzdeni kell azellen, hogy a politika egy szép napon, a 42. hullám végén egyszerűen rajtunk felejtse a maszkot. Nincs a világon olyan oltás, ami a felsőlégúti Covid-fertőzéstől megóvna. Egyszer ezt mindenki meg fogja kapni. Az első, második, harmadik, sokadik oltás lényege, hogy ez a fertőzés minél kevésbé folyjon le súlyosan. Tehát mi a célunk a maszkkal? Késleltetni azt, ami előbb-utóbb így is, úgy is bekövetkezik? Kitolni a járványt? Akarjuk ezt? Akarjuk annyira, hogy feladjunk a szabadságunkból egy mégoly csekély részt is?
Nem is beszélve arról, hogy az általános szabály definíció szerint buta és rugalmatlan.
hogy fülkés vagy termes kocsiról van szó, hogy a tömegközlekedési eszköz az M3-as metrópótlót jelenti, vagy a hajnali 4 óra 48 perckor induló Fertőhomok-Kópháza helyközi autóbuszjáratot. A maszk innentől kezdve mindegyiken kötelező lesz – függetlenül attól, hogy az adott helyzetben van-e értelme vagy sem. Márpedig Fertőhomok és Kópháza között járvány legyen a talpán, ami átfertőz a buszsofőrtől a néptelen utastéren keresztül a hátsó sorba. De a valóság meg a józan ész az általános szabály hatályba lépésétől kezdve irrelevánssá válik – a kalauz szemrebbenés nélkül fel fogja szólítani a fülkéjében egyedül utazó, háromszor oltott utast is a maszkviselésre, hogy védekezzen az önmaga jelentette járványveszély ellen. Tudom, mert tegnap engem is sikeresen felszólítottak egy kongóan üres IC-n Budapestről Sopron felé. Az általános szabály átveszi a józan ész helyét.
Velünk marad a járvány, efelől szemernyi kétségünk ne legyen – megszüntetni hatalmunkon kívül áll. A maszk pedig mindig csökkenteni fogja a fertőzés rizikóját, legyen szó a Covidról, egy földszintes influenzáról, bármiről.
A szakértők ezért mindig, mindenre javasolni fogják, és könnyes szemmel, vágyakozva fognak nézni az okos kelet-ázsiaiakra, akiknél már úgyis évtizedek óta a mindennapok része a maszk.
De az oltás óta ez már nem érv amellett, hogy a maszk kötelező is legyen. Az oltás után visszamaradó rizikóról igenis dönthessen maga az állampolgár – és ha úgy dönt, hogy kiszáll a Covidból, igenis legyen joga úgy dönteni! Az oltatlanok felelőtlenségéért ne bűnhődjenek az oltottak. Aki egészségét veszélyben érzi, magáért vagy másokért aggódik, hordja a maszkot bátran, bárhol, bármikor. De nem mehetünk tovább a sehová nem vezető lezárások útján, amelyek miatt most drága a benzin, nincs gáz és magas az infláció. Eddig a maszkkal, és ne tovább!
Milyen utóhatásai lehetnek a gázai békemegállapodásnak? A Trump-békehadjárat győzhet Ukrajnában is? Ezt járja körül Kohán Mátyás a Tempó legújabb epizódjában.
A Reakció legújabb adásában Ceglédi Zoltán politikai elemző és publicista, valamint Kohán Mátyás műsorvezető voltak Kacsoh Dániel vendégei. A beszélgetés középpontjában a Trump–Putyin-találkozó és a Budapestre tervezett békecsúcs állt, de szó esett Magyar Péter legújabb kamujáról is.
A XXI. Század Intézet októberi felmérésből kiderült, hogy a magyar közösségi média felhasználók számára fontos az emberi méltóság védelme és nem szeretik az álhíreket.
„Magyarország az Európai Unió élére került!” – szögezte le a hír kapcsán Kovács András, a Mandiner újságírója.
Döntött a szövetség: a magyarszabály mintájára módosított Ausztriában.
Ők már megcsinálták, nekünk is sikerülhet.
A háborúpárti brüsszeli bürokraták mindent megtesznek a harcok folytatásáért.
Egyre nagyobb a feszültség a Tisza Párt és a Tisza-szigetek között, az önkéntesek sokszor már a pultozás és a szórólapozás feladatával sem birkóznak meg.
