Jezsuita atya emlékezik 2006 őszi megveretésére

„A papokat kilövik, ugye?” – Vértesaljai László atya 2006 őszéről

2021. október 30. 12:00

Írta: Joó István
Bár papi civilben volt, Vértesaljai László jezsuita szerzetest is alaposan összeverték a forradalom félszázadik évfordulóján a rendőrök. A pap a Mandinernek felidézte: maga temetett olyan egykori ünneplőt, akit gégén lőttek és később belehalt a szövődményeibe.

Annak idején a korabeli jobboldali lapok megírták: az 1956-os forradalom és szabadságharc 50-ik évfordulóján a Károly körúton számtalan más békés megemlékező mellett Vértesaljai Lászlót, a Mária utcai Jézus Szíve templom templomigazgatóját is kegyetlenül bántalmazták a rendőrök, miután magyar zászlójának nyelét könnygázgránáttal lőtték ki a kezéből.

Ennek apropóján kerestük meg a 15 éve összevert jezsuita atyát, annál is inkább, mivel nem csengtek le a közéleti diskurzusban 2006 őszének eseményei. Nemcsak azért, mert a forradalom emléknapjait éljük, hanem mert két idevágó film is született, és baloldalon némelyek vitatják igazságtartalmát. Ráadásul az ellenzéki előválasztáson DK-s politikusok – például Dobrev Klára – azzal fenyegetőztek, hogy az egyházi közszolgálati intézmények szerintük túlzott támogatását megkurtítják. Ismert, hogy a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok alatt az akkori baloldali-liberális kurzus már tett kísérletet az egyházi iskolák vatikáni szerződésből következő, úgynevezett kiegészítő támogatásának drasztikus csökkentésére.

Vértesaljai László katolikus pap, aki jelenleg Rómában a Vatikáni Rádió magyar adásának felelős szerkesztője, ezúttal nem kívánt aktuálpolitikai kérdésekben megnyilvánulni, ám egy lírai visszaemlékezést írt a Mandiner számára. Soraiban egymásra rétegződnek általa átélt kommunista diktatúrabeli, illetve a 2006-os történések. Alább ezt az általa küldött tanulságos szöveget közöljük hiánytalanul, kommentár nélkül. Íme:

A gyűlölet kovásza nem keleszti meg a kenyeret 

1980-ban, a római Német-Magyar Kollégiumból való luxemburgi diáktársam szenteléséről hazatérőben a Keleti pályaudvaron letartóztattak – emlékezik vissza Vértesaljai László atya –, mert „ellenforradalmi propagandaanyagot csempésztem a Népköztársaságba”. Valójában csak egy Frankfurter Allgemeine Zeitungot használtam csomagolópapírként King Crimson „sercegős” lemezem oltalmára, nehogy a bőröndömben eltörjön. Ám ennek egyik cikke az ’56-os „Volksaufstand”-ról beszélt. „Szóóóval nép-föl-ke-lés?” És még volt nálam pár csomó Szűz Mária szentkép... A cikket nem ismertem, a Szűzanyát annál inkább.

1988-ban, egy évvel Nagy Imre és mártírtársai újratemetése előtt kint voltam az akkor gaz benőtte 301-es parcellában. Egy évvel később ott álltam a Hősök terén a koszorúzók közt, aztán június 27-én az Erdély melletti tüntetés során, vállamon egy magyar zászlóval, kezemben rózsafüzérrel vonultam százezrekkel együtt, békésen imádkozva. Szentelés, temető, újratemetés, rózsafüzér ima… Azt hiszem, nem kell magyaráznom, hogy ezek papi funkciók!

Időközben – ’89 január végén – Pozsgay Imrével az a népfelkelés fogalma is „polgárjogot” nyert – mondjuk szépen – legalábbis a baloldal bizonyos köreiben.

Ezeket követően jött, a Forradalom után 50 évre, a hideg zuhany, a „múltidézés élesben”, hogy az a Népfelkelés mégsem a népé.

Hogy aki koránál fogva nem lehetett ott az „eredetin”, az most lovasrohamon át, a gumilövedékekkel és viperákkal fölszerelt „rendőrség” fellépésén keresztül képet alkothasson arról, milyen brutális volt 1956 elfojtása. Ez a 3D-s modellkísérlet 2006. október 23-án azonban túlontúl is „jól sikerült”.

Azon az emlékezetes estén úgy nyolc óra tájt, egy „maszkos” rendőr, könnygázgránát célzott kilövésével – még száz méterre sem volt tőlem – ellőtte a kezemből a lyukas magyar zászlóm nyelét. A papokat kilövik, ugye? De hát mit te kerestél ott? Nos, emlékezni mentem a félévszázados jubileumi ünnepre. Felidézni és jelenvalóvá tenni azokat a napokat, amikor a magyar ember megint a talpára állt és felkelt, hogy emberhez méltó élete legyen.

Ebbe a képletbe – emberhez méltó élet – belefér az én papi hivatásom is; mert mi egyéb is lehetne az, mint az Isten adta emberhez méltó élet, Jézus erejében és mintájára?!

Tizenöt év távlatából az emlékkép már diptichon: egyfelől a megemlékezés magasztossága, a kibontott lobogók sűrű szálfaerdeje, apák nyakában ülő gyerekek büszke derűje és deres nagyszülők békés mosolya. A „Boldogasszony anyánk” himnuszánál az egész Astoria egyetlen nyitott templom volt a fölfelé szálló fohászunkkal. Innét és így indultam haza, mint egy vasárnapi nagymiséről. A diptichon másik fele kaotikus: döbbent csend és riadt futás, arcok elé tartott kezek és sötétkék arctalanság… 

Most még arra a cinkotai honfitársamra gondolok, akit ugyanúgy a békés ünneplés vágya hozott közénk, de még mielőtt himnuszba foghatott volna, a Deák téri metrómegállóból kifelé jövet közelről gégén lőtték. Aztán vér és kórház, a seb gyógyul, de elrákosodik. És meghal, mert meglőtték. A család azzal a szándékkal talált éppen énrám, hogy „valami sorstárs pap temesse”.

Temettem, mint elődeim 1956 után az akkori halottakat. Van halottja tehát 2006-nak is!

A kettős képből azonban kiragyog nekem annak a gyönyörű napnak az óaranya, míg a másik kép magától fakulna, ha a kimagyarázkodó görcsös igyekezet föl nem vérezné újból és újból, mert az igazságot azok az elfojtott szavú ártatlanok tudják, akiknek a liberális arrogancia jó alaposan, mondjuk, úgy: „igazán demokratikusan” ellátta a baját.

Nem néztek ők semmit és senkit. Ütöttek. S mi maradt mindebből? Fáradt és keserű gyűlölet. Nem néz semmit és senkit. Csak gyűlöl. Kovászukból nem lesz sohasem kenyér. Nem fog a búzán.  (Vértesaljai László) 

 

Nyitókép: jezsuita.hu                                                          
 

Összesen 184 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A magyar jogállamiság szégyene, hogy a törvényen kívül működő rendőrség büntetlenül megtehette ezt az atrocitás tömeget.

"...látta, hogy nem történt vele semmi" - csak ketten is lábon rúgták.

De nem mindegy, hogy egy rendőri intézkedést milyen módon érvényesítenek.

Sokaknak és sokszor elmondta, nyilatkozta. Rosszul emlékszel, mert nem ment vissza Rómába 2006 után, csak évek múlva. A Mária utcai Jézus Szíve templomban megtalálhattad volna, ahogyan én is.

1982 papszentelés
1992 Belép a Jézus Társaságába, noviciátus
1994 Szent Ignác kollégium, Igazgató-lelkész
1996–2002 Róma, a Vatikáni Rádió magyar adásainak szerkesztője és a Collegium Germanicum et Hungaricum magyar lelkésze
2002–2005 a provinciális sociusa
2005–2014 Budapest Jézus Szíve lelkészség, templomigazgató, a Jézus Szíve-rendház elöljárója
2014– a Vatikáni Rádió magyar adásának szerkesztője

A cikkből "kifelejtették", hogy a zászlóját is megtaposták a rendőrök beletörölték nagy röhögve a lábukat.
Az, hogy leteperték és megrugdosták az neked semmi? Amikor felismerték, hogy pap, még gúnyolódtak is vele, nem szépen elengedték.
Kár volt ezt a maszatoló cikket betenned.

Ha már ilyen tájékozott vagy, kik voltak az azonosító nélküli egyenruhákban, símaszkkal eltakart arccal?

Debizonyhogy megverték.
Azt csinálták vele, mint Révész Máriusszal és sokan másokkal, hogy berántották a sorfal mögé és a bakancsukkal megrugdosták.
A megtaposott zászlóját kitette a templomba.

Te normális vagy? Ez persze csak egy költői kérdés volt.

Az utolsó szakaszra gondoltam. Hogy lehet ilyen aljas ez a zokni bácsi?

Nem figura hanem ember.
Nem hazudott.
Jellemző, hogy miből áll számodra a kovász.
Ez egy normális embernek eszébe sem jut.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés