Pakisztáni miniszterelnök: Afganisztán polgárháborúba süllyedhet

2021. szeptember 22. 11:33
Imrán Hán arról is beszélt: semmi köze az iszlám valláshoz annak az elképzelésnek, amely tiltja a nők részvételét az oktatásban.

Afganisztán polgárháborúba süllyed, ha nem alakul széles társadalmi alapokon nyugvó, befogadó kormány – figyelmeztetett Imrán Hán pakisztáni miniszterelnök a BBC urdu nyelvű csatornájának adott interjújában kedd éjjel.

„Ha nem fogadják be a kisebbségek képviselőit, abból előbb-utóbb polgárháború lesz. Ez azt jelentené, hogy Afganisztánt az instabilitás és a káosz uralná, és ideális menedékké válna a terroristák számára, ami miatt aggódunk” – húzta alá.

Sah Mahmúd Kuresi pakisztáni külügyminiszter szerdán azt mondta: országa szeretné, ha a nemzetközi közösség kapcsolatba lépne a tálibokkal a humanitárius válsághelyzet elkerülése érdekében. Megjegyezte: ennek nem kell a kabuli kormány sietős elismerésével járnia.

A nemzetközi közösség nem tudja még, hogyan viszonyuljon a tálibokhoz

Szakértők rámutattak: a nemzetközi közösség tagjai azt latolgatják, miként viszonyuljanak a tálibokhoz, akik számos emberi jogi visszaélést követtek el az elmúlt években, viszont jelenleg úgy tűnik,

nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy elkerülhetővé váljon a humanitárius katasztrófa Afganisztánban.

Két évtizeddel korábban, 1996 és 2001 között a tálibok vasszigorral vezették az ázsiai országot. Kabulban csak ritkán volt áram, és a lakosság létszáma alig érte el az egymilliót. Betiltották a televíziót, a fotózást, a zenét, és zárt ajtók mögé száműzték a nőket, akik nem tanulhattak, és munkát sem vállalhattak.

A tálibok az elmúlt időszakban azt állították: változott hozzáállásuk a nőkhöz.

Imrán Hán hangsúlyozta: semmi köze az iszlám valláshoz annak az elképzelésnek, amely tiltja a nők részvételét az oktatásban.

(MTI)

Nyitókép: Mohammad Ali Samay, MTI

Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés