Ilyen közel még nem csapkodott Orbán feje körül a ménkű

2026. július 05. 06:46

Legalábbis a jog villámai.

2026. július 05. 06:46
null

„Azt enélkül is mindenki tudta, hogy az egész, hihetetlenül centralizált, tekintélyelvű rendszert ő működteti és tartja össze. Hogy nem pártja van (azt már elsorvasztotta), hanem udvartartása. Nem politikai ideológiája, hanem egyháza vagy szektája (mindenkori méretétől függően), bejáratott rituálékkal, igehirdetőkkel. Nem ellensúlyai, hanem bábui a sakktáblán.

A szerep végül neki is kárára vált: a bálványok ólomlábakon, kőtalapzaton állnak, akkor sem tudnak mozdulni, amikor kellene.

A rendszer eggyé vált vele. Ezért kár gúnyolódni azon, hogy a hatalmas Tisza-győzelem mögött csak az „O1G” koalíciónak csúfolt leváltó indulat van. Akik a felelősségre vonását követelik, a saját helyi kiskirályukra, megnyomorítójukra is gondolnak. A sok helyi Orbánra, a NER kis filiáléira. Amikor latolgatják: elérik-e őt, amiatt aggódnak: világának tényleg vége van-e. „Elbocsátott légióról” van-e szó, vagy csak ideiglenesen fedezékbe vonulóról. Napóleon (vagy akit annak véltek) csak az Elba szigetén dekkol, vagy már végleg Szent Ilonán.”

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

(Nyitókép: YouTube-képernyőfotó)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsel55
2026. július 11. 20:34
Egy ijen elmebeteg buta vén kurva,hogy kaphat még sajto nyilvánosságot.Amit leirt pont a szarosra illik.Mert hogy a hugyozását nem tudja visszatartani az redben van,de hogy a mocskos pofáját sem,az már nagyon tré.
Válasz erre
0
0
szelesdomb
2026. július 06. 15:18
Ha Lendvai Ildikók potyognak az égből, akkor sem fogjuk elárulni a Hazát!!!
Válasz erre
2
0
Simon Attila
2026. július 06. 12:20
A pofád befogod, te Múmia! Neked nincs jogod megszólalni. Te aki Aczél György kúrvája voltál és múködtetted a kommunista diktatúrát, annak kuss! Örülj, hogy rendszerváltáskor egy pofon nélkül megúsztad. Takarodj el a picsába vagy pusztulj meg, de ne oszd itt az észt!
Válasz erre
2
0
csigabus
2026. július 06. 10:27
Le kéne már a Múmiát a műsorról! Egyre aktívabb!
Válasz erre
3
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!