a tiszás képviselők tudatos rendezés alapján játsszák el a közösségi médiából ismert „röhögős” reakciógomb szerepét.
Kifejti, hogy az ellenzéki felszólalók gúnyos kiröhögése a televíziós közvetítésekben is jól látható módon zajlik, és célja az állampolgárok zsigeri szintű befolyásolása. Ezzel a módszerrel a képviselők megspórolják a választók számára a racionális, intellektuális mérlegelést és a valós érzelmi szabályozást.
Az elemzésben a szerző hangsúlyozza, hogy amikor a kormányfő gúnyosan nevet az ellenzéki felszólalások alatt, az a mém juthat az ember eszébe, amelyben a nevető maszk mögött egy vicsorogva zokogó troll képe sejlik fel. A szerző kifejti, hogy a közösségi média által generált narcisztikus lájkvadászat, a szadisztikus trollkodás és a gúnyos káröröm mögött gyakran a meg nem felelésből fakadó negatív érzelmek állnak, és ezek a mintázatok határozzák meg Magyar Péter viselkedését a valós és a virtuális térben egyaránt.