Kemény hónapok várnak mind Bidenre, mind pedig a Demokrata Pártra.
„Azután, hogy tavaly novemberben igencsak véleményes körülmények között elnökké választották Joe Bident, a fősodratú médiában tapasztalható demokrata dominancia miatt kevesen gondolták volna, hogy kicsivel több mint félévvel az elnök beiktatása után az újonnan megalakult adminisztráció válsághelyzetbe kerül. Pedig a számok egyértelműen ezt mutatják.
A legfrissebb felmérések szerint a demokrata elnök népszerűségi indexe három hónap leforgása alatt kis híján kétszámjegyű zuhanást mutat.
Amíg május végén az amerikaik 54,7 százaléka rokonszenvezett az elnökkel és politikájával, addig szeptember első hetére ez a szám 45 százalékra csökkent. Ezzel párhuzamosan az elutasítottsága is hasonló mértékben növekedett: a május végi 39,6-ról 49,2 százalékra nőtt a személyével elégedetlenek száma.
Kétségtelen, hogy mutatói sok jóval nem kecsegtetnek, de az adatokat közelebbről megvizsgálva még pontosabb képet kaphatunk arról, hogy Biden mögül épp azok a szavazók kezdenek kihátrálni, akik stratégiailag a legfontosabbnak tekinthetők: a bizonytalanok.
Egy augusztusban elvégzett, reprezentatív közvélemény-kutatás számadatai szerint ugyanis az elnök támogatottsága elsősorban azok körében zuhant szignifikáns mértékben (10 százalékkal), akik magukat pártnélkülieknek vallják (azaz minden elnökválasztási kampányt egyedi módon mérlegelnek, majd párthovatartozástól függetlenül voksolnak).
Az Egyesült Államokban ez a szavazói szegmens jelentős befolyást képviselhet abban az esetben, ha bizonyos, az össztársadalmat érintő kérdésekben úgy érzik, a jelenlegi elnök átlépett egy határvonalat.
Szemügyre véve az amerikaiak Afganisztánból történő csúfos kimenetelű csapatkivonását, majd az azt követően kibontakozó diplomáciai, politikai, valamint humanitárius katasztrófahelyzetet, belátható, hogy mindez képes az ún. független szavazókat egyirányba voksoló tömeggé összekovácsolni.”
Nyitókép: Brendan Smialowski / AFP
Akkor akár azt is mondhatnám, hogy az a négy év, amely alatt nem csinál semmit az utolsó ciklusát töltő törvényhozó, kifejezetten hasznos és produktív időszak.
Nevezzük a helyi közösségek demokratikusan megválasztott vezetői iránti teljes tiszteletlenségnek.
És ha azt vesszük, ez a két óra a rendszerváltás utáni magyar politika történetében nem is rossz arány.
Daniel Defoe elismeréssel írt a II. Rákóczi Ferenc vezette magyar felkelésről, szerinte a magyarok ősi jogaik védelmében ragadtak fegyvert.
Ugyanerre mostanra rájöttek a 100 IQ feletti momentumosok.
Magyar Péter korábban azt mondta, erre semmi szín alatt nem fog sor kerülni.
A lengyel külügyminiszter „írásbeli megerősítést” említ konkrét magyar intézmény megnevezése nélkül.
