Utolsó csatlós?

2021. szeptember 8. 14:50

Veszprémy László Bernát
Mandiner
A magyar progresszívek történelmi nyomoráról.

Történelmi szempontból több sebből vérző cikket közölt Haász János, a Telex munkatársa, a régi Index főszerkesztő-helyettese, melyben azt várja el, hogy a magyarok is térdeljenek a focimeccseik előtt, illetve azok felett tör pálcát, akik ebben problémát látnak. 

Mint Haász írja: bár „mi nem gyarmatosítottunk egész kontinenseket, nem dolgoztattunk fekete rabszolgákat gyapotföldeken [...], nálunk nincs feketék elleni rendőri erőszak, [...] mi nem robbantottunk ki két véres világháborút, az egyiket borzasztó eszmék nyomán”, de mégis, „nincs egyetlen ilyen népcsoport sem, amely a diszkrimináció áldozata lett a magyar határokon belül? A történelmi Magyarország területén élő nemzeti kisebbségek? A folyamatosan a társadalom peremére lökött cigányság? A pogromok, majd a holokauszt miatt a zsidóság? A második világháború után elhurcolt németek? Nekünk is lenne miért letérdelnünk, bőven lenne, ha nem is szigorúan véve a térdelés eredeti üzenete miatt”.

Ehhez még hozzáteszi,

direkt használva a legutóbbi totalitárius rendszer történetírásának kedvelt lózungját.

„És amikor a világháborús ütőkártyát játsszuk ki előszeretettel a németekkel szemben, azt se felejtsük el, hogy abban a sötét korszakban melyik ország volt az összeomló náci birodalom utolsó csatlósa.”

A cikk különösen súlyos állításokat tartalmaz, ha észben tartjuk, hogy történelmi témákban előszeretettel megnyilvánuló, kiemelkedően nagy olvasótáborral rendelkező szerzőről van szó, aki korábban is vitába szállt már például az emlékezetpolitikai törekvésekkel. (Emlékezetes, Haász lőtte korábban azt az öngólt, miszerint Kosztolányi Dezső antiszemita cikkei nem problémások, mivel azokat a húszas évek elején írta – hogy ez miért téves érvelés, arról itt írtam).

Utolsó csatlós?

Haász mostani cikke számos mélyebb problémára mutat rá a mai magyar progresszív történelemértelmezés és a jelen kulturális konfliktusaira adott válaszai terén, de előbb kezdjük a tényekkel.

Mint a szerző maga is belátja, Magyarország nem tartott gyarmatokat, és itt nem erőszakosok a rendőrök.

Futó megjegyzés: a gyarmatosítás több helyütt borzalmas dolgokkal is járt, mint ahogyan az értelmetlen rendőri erőszak is elítélendő. Ennek ellenére senkitől nem lehet elvárni, hogy kötelező jelleggel feliratkozzon politikai programokra, például a BLM-ére,

az elképzelés pedig, miszerint „a hallgatás = erőszak”, egyenesen szovjet típusú politikai leszámolások alapja lehet. 

Mivel nem marad más eszköze, Haász a második világháborúhoz nyúl, érzéketlen módon használva fel a holokauszt áldozatait, akik már nem tiltakozhatnak ilyetén napi politikai eszközzé avanzsálásuk ellen, s teszi mindezt egy olyan súlytalan és érdektelen ügyben, mint hogy focisták térdelnek-e vagy sem. Ha ez nem lenne elég, a Telex szerzője még provokálja is azokat, akik nem gondolják, hogy a magyar egy ab ovo fasiszta nép (tehát kb. az olvasók és a magyar emberek 99%-át), mikor azt írja: térdepelnünk kell, így többes számban, mert a magyar „utolsó csatlós” nép volt.

Mit is jelente ez a kifejezés? A szókapcsolat első használata magyarul a jelek szerint E. Gavrilov szovjet író 1944 szeptemberi cikkéből származik,

aki a „Háború és munkásosztály” c. szovjet folyóiratban közölt írásában nevezte így Magyarországot.

(Magyar fordításban először az Igaz Szó nevű, magyar nyelvű, Szovjetunióban kiadott kommunista folyóirat közölte, 1944. szeptember 19-én). A kifejezés természetesen hazugság volt, hiszen ekkor még számos ország hadban állt a náci Németország oldalán, és ekkor még hátra volt az októberi kiugrási kísérlet. De később sem igazult meg a szókapcsolat, hiszen míg Magyarországon a második világháború végének hivatalos dátuma 1945. április 4., addig Mussolinit még csak e  dátum után végzik ki, a dán és holland kollaboráns erők a német csapatok oldalán májusban adják meg magukat – Hitler öngyilkossága után! –, még csak ezután jön a prágai lázadás, mely német és helyi kollaboráns erők ellen zajlik; és talán nem kell sorolnom, hogy az atombombát 1945. augusztusában vetik be Japán ellen, de Tajvanban kitartó japán erők még októberben is harcoltak. Hogy ezek után Magyarország ugyan mitől „utolsó csatlós”, azt csak Haász tudja - de nyilván ő sem, hiszen csak provokálni akar, nem pedig megérteni vagy megismerni.

Ráadásul a népeket kollektíve fasisztának bélyegző ítéletek – melyek a demokráciától irtózó mai baloldal számára kapóra jöhetnek – mélyen igazságtalanok azon országokkal szemben is, melyek esetleg később fejezték be a világháborút. Tényleg térdelnie kéne ma egy csehnek, egy olasznak vagy japánnak azért, mert a második világháború vége ott máskor köszöntött be, mint Magyarországon? Az elképzelés hajmeresztő, és csak a mai balliberális oldal történelmi tényekkel való hadilábon állását mutatja, hogy egyáltalán felmerülhet.

A kelet-európai progresszió nyomora

A nyakatekert és sok sebből vérző gondolat a hazai balliberális oldal ellaposodására, téma nélkül maradására,

a nyugati minták szervilis másolására mutat rá.

Mivel – mint azt Haász nagyon helyesen írta – hazánknak nincs sara a gyarmatosításban és ma sem nyom el bevándorló kisebbségeket, olyan kisebbségekhez nyúl, melyeket ugyan történelmileg értek sérelmek, de ma nem érik őket atrocitások. Ezért Haász a magyar embereket teszi meg bűnbaknak, szerinte ők felelnek a deportálásokért és a németek kitelepítéséért is, melyeket a közigazgatás, nem pedig a hétköznapi emberek hajtottak végre. (Jegyezzük meg: ez az a baloldal, ami szerint a focimeccsen térdelni kell a svábok kitelepítéséért, de a kitelepítésért ténylegesen felelős Nagy Imre viszont makulátlan hős).

A Haász cikkében megmutatkozó erőltetett és zavaros érvelésnek igen egyszerű oka van: a magyar baloldal és a balliberális értelmiség, illetve média nem képes megszólítani a magyar embereket. Mint Békés Márton igen éleslátón írta, egyszerűen a nyugati mintákat és egymást másolják,

ami Amerikában bevált, azt meg kell próbálni itt is.

Emlékezhetünk például a Momentum „a cigány életek számítanak” című akciójára, mely érdektelenségbe fulladt, és nem a többségi társadalom rasszizmusa okán – a cigányok sem mentek ki, mert el voltak foglalva azzal, hogy élték a hétköznapi magyar életüket.

A baloldali gondolat, mely egykor nyomokban még érzékenységet képes volt felmutatni a magyar emberek gondjai iránt, így fajult egy amerikai bűnökért egyszerű magyar embereket belvárosi irodákból köpködő, a hétköznapi néppel már köszönő viszonyban sem álló úri murivá.

Összesen 65 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Haász János, a Telex munkatársa a németek kitelepítését is Magyarország nyakába varrja.
Akkoriban a megszállt Magyarországnak követnie kellett a Szövetséges Ellenőrző Bizottság utasításait, amely a megszállt országban a főhatalmat gyakorolta.
A SZEB nyomására történt a magyarországi németek kitelepítése is és a megszállók által létrehozott magyarországi bábkormánynak muszáj volt engedelmeskedni a megszállók parancsának.

A szovjet kommunisták halálteljesítménye a következő korszakok végére, göngyölve:

A polgárháború idején 1922 végére: 3,284,000
A NEP korszak 1928 végére: 5,484,000
A kolhozosítás, éhhalál 1935 végére: 16,924,000
A Nagy Terrorral 1938 végére: 21,269,000
A sztálini foglalással 1941 közepéig: 26,373,000
A világháborúval, 1945 közepéig: 39,426,000
A háború után 1953 végéig: 55,039,000
A poszt-sztálinista kor 1987 végéig: 61,911,000

Forrás: R. J. Rummel: Soviet Genocide and Mass Murder since 1917 (Szovjet népirtás és tömeggyilkosság 1917 óta), Transaction Publisher, 1990.

Innen látszik, hogy például Hitler hatalomra jutásakor a szovjet halálteljesítmény körülbelül 12,000,000 erőszakosan, idő előtt elpusztított embernél tartott, míg hadba lépésünkkor már 26,373,000-nél. És már a határunkon voltak ezzel a performansszal.

És kik voltak a gonosz birodalmának, a 148 millió hullához vezető hatalomátvételnek első csatlósai?
Winston Churchill vezércikket írt Cionizmus kontra bolsevizmus címmel, amely az Illustrated Sunday Herald-ban jelent meg (1920. február 8). Ebben az írásban, amely nyomatékosította, hogy a cionizmus és a bolsevizmus „harcban áll a zsidó nép lelkéért”, felszólította a zsidókat, hogy tagadják meg a „bolsevik konspirációt” és tegyék világossá, hogy „a bolsevik mozgalom nem zsidó mozgalom”.
Ugyanakkor kifejtette:
„(A bolsevizmus) a zsidók között semmi esetre sem új. Már Spartacus-Weishaupt-tól kezdve, Karl Marx-on át egészen Trockíjig (Oroszország), Kun Béláig (Magyarország), Rosa Luxemburgig (Németország), Emma Goldmanig (USA), ez a világraszóló összeesküvés a civilizáció megdöntésére és a társadalom átépítésére, a korlátozott fejlődés, a rosszindulatú irigység és a lehetetlen egyenlőség alapján, folyamatosan nő.”

Szerzőnk elfeledkezik arról, hogy az általa felsorolt utolsóbb csatlósokon kívül van még Horvátország és Szlovénia is.

Köszönöm a két filmcímet. Használni fogom őket.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés