Mindenki fasiszta? Kommentár a NAT-vitához

Napok óta az új Nemzeti Alaptanterv (NAT) kapcsán tiltakozik a média és az értelmiség ellenzéki fele, a kormányoldal értelmisége pedig a nacionalizmus helyeslésébe és a Wass Albert-idézetek osztogatásába fekteti energiáját.

Nem óhajtom utóbbit minősíteni, pusztán úgy gondolom, hogy a felmerült kritikákkal – antiszemitizmus, nacionalizmus, egyes közszereplők és irodalmárok huszadik századi szerepvállalása – kapcsolatban egyéb megjegyzéseket is lehet fűzni a megjelent kritikákhoz.

A NAT pedagógiai értékének minősítése meghaladja képességeimet: megmaradok azoknál a kritikáknál, melyek elöntötték a lapokat, a közösségi médiát, s melyek politikusok nyilatkozataiba is utat találtak: a kritika röviden úgy foglalható össze, hogy fasiszta (Herczeg Ferenc) és antiszemita (Wass Albert, Nyirő József) írókat emeltek be a NAT-ba. Véleményem szerint ezek a kritikák inkább nehezítik a történelmi tisztánlátást, mint segítik, továbbá

Először is említést kell tenni Herczeg Ferenc „fasiszta” jelzővel való ellátásával kapcsolatban, melynek kiinduló pontja Nyáry Krisztián irodalomtörténész Facebook-posztja volt. Nyáry arról közölt bejegyzést, hogy Herczeg Benito Mussolini olasz diktátort méltatta 1936-ban (és máskor is), levonva a konklúziót, miszerint Herczeg „fasiszta” lett volna. Kritikaként említette meg, hogy Herczeg „kiszorította” Németh Lászlót az alaptantervből.

Arról most ne is beszéljünk, hogy a Nyáry által hiányolt Németh László 1934-ben szintúgy Mussolini hatalomra jutását pozitívan említő szöveget közölt. A helyzet az, hogy Mussolini megítélése az 1938-as olasz zsidótörvények és az 1939-es acélpaktum előtt teljesen más volt. Olyannyira igaz ez, hogy Mussolini magával ragadta olaszországi látogatásakor Szabolcsi Lajost, az Egyenlőség liberális zsidó hetilap szerkesztőjét is, a lap számos méltató cikket írt az olasz diktátorról.

Mindez nem azért érdekes, mert felmentené Mussolinit a későbbi antiszemitizmus vádja alól, vagy mert a zsidóság en bloc fasisztabarát lett volna, hanem mert rámutat a történelmi életutak árnyalt és józan megítélésének szükségességére, illetve a történelmi kontextus fontosságára.

De Mussolini életrajzát fordította a NAT-ban szintúgy helyet kapó Kosztolányi Dezső, illetve

Utóbbi egy nyilvános interjújában is elmondta, hogy olaszországi látogatása során „sokat tanult” „Mussolini világától”, nevezetesen a „szervezni tudás” képességéről. Nyilván nem olyan méltatás ez, mint Herczegé, de minimum kérdéseket vet fel. Ennél meredekebb példák is idézhetők: a NAT-ban szintúgy szereplő Szabó Lőrinc például német állami ösztöndíjjal írt a náci Németországot és Hitlert méltató cikkeket. A közhiedelemmel ellentétben többet is.

Ha tehát úgy hangozna az érvelés, hogy aki méltatta Mussolinit – vagy Hitlert –, annak nem lehet helye a NAT-ban, sokakat ki kellene onnan gyomlálni, ráadásul igazságtalan lenne a teljes életutak tükrében, hiszen Szabó Lőrinc német megszállás alatti viselkedését a legkevésbé sem befolyásolták korábbi cikkei, maga is üldözötteket mentett; Herczeg Ferenc pedig az általa szerkesztett Új Időkben még 1943–’44-ben is sorban közölte a zsidó szerzőket, ’43-ban a lap címlapján hanukia is volt.

Hasonlóan történelmietlen és kontextusából kiragadott egy az egyben azért kárhoztatni Wasst és Nyirőt, mert antiszemiták voltak. Nem szeretném itt mélyebben elemezni írásaikat, elég megállapítanom annyit, hogy a jelenleg bevett zsinórmértékeink szerint nem lehet az alapján NAT-ba emelni vagy onnan eltávolítani szerzőket, hogy mit gondoltak a zsidókról. Antiszemita volt ugyanis Gárdonyi Géza is, interjúiban a numerus clausust méltatta, 1922-ben „a magyar faj önvédelmi harcának” nevezve azt, levelezéseiben pedig vaskos zsidózások szerepelnek. Kevés magyarázni való van rajta,

És Illyés Gyula, aki a harmincas években is cikkben szidta a zsidók „vérmérsékletét”, magánlevelezésében pedig a zsidó földbirtokok felosztását követelve, mielőtt ’41-ben szembefordult nézeteivel? És Babits, akinek 1922-es Tímár Virgil fiát Kolosváry-Borcsa Mihály – Sztójay Döme, majd Szálasi Ferenc sajtóügyi kormánybiztosa – A zsidókérdés magyarországi irodalma között tartott számon, mint antiszemita munkát? És Móriczot, aki 1919-es naplójában arról írt, hogy a kommün zsidóuralom volt, és hogy nem bánta volna, ha a keresztény társadalom „belső pogromot” tart és „kidobja” a zsidókat? Ráadásul Németh László, aki szintúgy híres volt antiszemita szövegeiről („Shylocknak a szív kell”), pont, hogy kikerült a NAT-ból, Nyáry nagy fájdalmára. Gárdonyi, Kosztolányi, Illyés, Babits és Móricz viszont továbbra is a NAT részei, mégsem tiltakozik senki.

Erre persze meg lehet próbálkozni egyfajta félszeg érveléssel, mint Haász János, az Index.hu főszerkesztő-helyettese, aki Kosztolányi kapcsán jelentette most ki, hogy az író „antiszemita írásait 1919 és 1921 között publikálta, abban az időben (…) az antiszemitizmus nem azt jelentette, mint tizenöt-húsz évvel később. A húszas évek elején írni a zsidókról, az egészen más, mint kollaborálni a nyilas-fasiszta hatalommal”. De hát ez ismét hatalmas öngól, hiszen éppen az Index.hu kérte számon a kormányon, hogy szobrot avattak Kornis Gyulának, aki tudvalevőleg éppen 1921-ben írta a portál által felrótt antiszemita szövegeit, és olyannyira nem kollaborált a Sztójay-kormánnyal, hogy a Gestapo le is tartóztatta.

Akkor Haász szerint Kornis rendben van? Vagy nincs? És ha nincs, miért nincs? Mert Kosztolányi szépeket írt? Akkor mégis csak számít az irodalmi teljesítmény?

A húszas évek során írt antiszemita szövegek alól Haász egyetlen tollvonással felmenti Kosztolányit, mondván: a valódi bűn, ha valaki ’44-ben kollaborált. Akkor ezzel rehabilitálta Prohászka Ottokárt és Tormay Cécile-t is? Tudniillik

Ha elfogadnánk Haász mérsékelten körültekintő érvelését, akkor Tormay munkái is mehetnének a NAT-ba, de ott lenne a helye Szabó Dezsőnek is, aki legdurvább antiszemita szövegeit a Haász-féle „türelmi években” írta, s a negyvenes évekre szinte teljes figyelmével a nácik és a nyilasok ellen fordult.

Csak hát nehéz elszámolni azzal a tétellel, hogy a húszas évek elején szabad lett volna zsidózni. Pont 1919–’21-ben ne számítana, ha valaki antiszemita szövegeket írt, miközben az országot a fehérterror néven ismert atrocitás- és pogromhullám rázta meg?

Nem lehet logikailag, történelmileg és erkölcsileg konzekvens érveléssel kikerülni a NAT-ot támadó liberális csatafüstből – már csak azért sem, mert ha valaki veszi a fáradtságot, hogy megnézze a 2012-es NAT-ot, akkor azzal a ténnyel fog szembesülni, hogy Wass és Nyirő már ott is választható szerzőkként szerepeltek. Különös felháborodás ez, ami nyolc év alatt döbben rá, hogy fasiszta és antiszemita szerzőkkel mérgezik a gyermekek elméjét, s még különösebb, ha ezt a kritikát néhány koncepciózusan kiválasztott szerzőre mérsékelik,

Én személyesen annak megállapítását javaslom, hogy bár az antiszemita szövegek felett – a holokauszt végkifejletének tükrében – minden korszakban morális és történelmi ítéletet kell mondani, nem lehet csupán ezek alapján megítélni egy szerzőt, és nem lehet ez alapján válogatni a NAT-ba kerülő írókat. Kell, hogy legyen valamilyen egyéb zsinórmérték – példának okáért az irodalmi érték –, ha már éveken át zokszó nélkül tanították Móriczot, Illyést, Gárdonyit és Kosztolányit is.