Az ideológiai álláspont felülírja a szakmaiságot – Vidnyánszky Attila a Mandinernek

Nehéz időszakon vannak túl, de a színházi élet kezd végre visszazökkenni a régi kerékvágásba. Újraindult az évad, fel kellett újítani a darabokat, és túl vannak néhány filmforgatáson is. Mennyi idő és energia maradt a MITEM megszervezésére?

Ez édes teher. Az embert elhívják egy sor előadásra – ez a része mindig jó. Én személy szerint sajnos nem tudtam utazni – leginkább felvételekről néztem az előadásokat –, de a munkatársaim a lehetőségekhez mérten utaztak, és élőben néztek színdarabokat. Mindig hosszú egyeztetésekkel teli folyamat során jön létre a végleges program. Ebbe most erőteljesen beleszólt a járvány, hiszen kétszer halasztottuk el a fesztivált, ami miatt bizonyos előadások kicserélődtek. Két produkció kapcsán – Indiából és Vietnámból érkeztek volna – végül úgy döntöttünk, hogy inkább majd tavasszal jönnek hozzánk, mert járványügyileg még kétes a helyzet. Általánosságban azonban a színházak nagyon várják, hogy jöjjenek, biztatnak bennünket külföldről, hogy csináljuk, ne halasszuk el, tartsuk meg.

Hogy zajlik a külföldi darabok kiválasztása? Járják a világot, előadásokat néznek, és amit arra érdemesnek ítélnek, meghívják?

Így van. Illetve kapunk felvételeket is. Mára már ott tartunk, hogy minden héten kapok egy-két ajánlkozó videót. Nagyon nagy az érdeklődés. Vannak visszatérő vendégeink is, mint az Alekszandrinszkij Színház vagy a Piccolo Teatro.

Ezen kívül minden év egy kicsit más az előzőhöz képest – például Vietnámban még nem jártunk, ennek ellenére hozunk onnan is előadást: egy lélegzetelállító darabot, ami a cirkusz, a színház és tánc határán mozog. Hosszú és bonyolult folyamat, mire valamire azt mondjuk, ámen.

Van valamilyen tematika, amire az egyes években felhúzzák a fesztivált?

Volt ilyen is – például amikor kifejezetten az arab színházakra koncentráltunk –, de idén a járvány diktálta a vezérgondolatot: a „csak azért is”, a „mindenáron”, a „mindennek ellenére”. A résztvevőkben nagyon erős a vágy, hogy találkozzanak és kezet nyújtsanak a világ másik feléről érkező kollégáiknak. A találkozás és az együttlét öröme most a legfontosabb, plusz a nyitottság.

Senki nem mondja meg, milyen témákban lehet előadásokat készíteni, nem úgy, mint Hollywoodban. Minden színház maga dönti el, melyik előadást ítéli meg a legalkalmasabbnak arra, hogy azon keresztül bemutatkozhasson.

A MITEM és a Nemzeti Színház repertoárja sokban különbözik, míg az előbbi műfajilag és tematikában is jóval szerteágazóbb, utóbbi határozott értékek mentén áll össze.

A Nemzeti Színház határozott gondolatrendszer és filozófia mentén működik, üzenete van, de egyben az egyik legnyitottabb színház is. Sok minden helyet kap benne, és sok mindenki ki tud teljesedni. A nemzetközi színházi fesztivállal arra törekszünk, hogy megmutassuk, milyen mozgások vannak a világban, merre tart a színházcsinálás. Itt nincs semmilyen korlát, egy kitétel van: szakmailag legyenek jók az előadások.

Tucatszor látom azt, hogy fontosnak hitt politikai üzenetek elhomályosítják az ítészeket, akik színházi értelemben érdektelen alkotásokat favorizálnak.

A MITEM minden nyitottsága és szabadsága ellenére az SZFE-ügy kirobbanásakor jó néhányan visszamondták a részvételt, egyesek nyílt levélben üzengettek önnek.

Nézze, a német színházak egészen különleges ideológiai nyomás alatt vannak.

Meghatározott gondolkodásmód és ideológia mentén működnek. Lázasan igyekszünk partnert keresni Németországból, olyat, aki egy kicsit árnyaltabban látja a minket körülvevő valóságot. Egyszerűen nem találunk. Mégis hogyan lúgozódhat ki ennyire egy teljes kulturális élet? Ez nincs így rendjén. Persze lehet, hogy vannak másként gondolkodók, csak ők nem mernek megszólalni. Hát micsoda rettegés és félelem lehet ott?

De hiszen korábban eljöttek, nem?

Jöttek-jöttek. De folyamatosan akcióztak valamit – hol petíciót olvastak fel, hol demonstráltak. Mikor legutóbb itt volt a Berliner Ensemble, a sajtótájékoztatón a színházigazgató egy aggodalmaskodó levelet olvasott fel a magyar demokrácia állapotáról. Az irodámban aztán nem tudott válaszolni a kérdéseimre: miért van az, hogy Németországban egyféle hangnem van és más gondolat nem kap teret? Hogy is van az, hogy az országukban él hatmillió török, és nincsen színházuk? Akkor miről beszélünk? Milyen játszma zajlik?

Ugyanez volt a hamburgi színház igazgatójával is – az irodámban különös mondatokat fogalmazott meg a német iskolákról, és arról, hogy miért jár az ő gyereke katolikus iskolába. Ilyenkor az embert elborzasztja, hogy van a valóság és van egy  torz, valóságnak hitt valami.

Tizenhárom országból érkeznek rendezők és előadások a MITEM-re. Melyik „igazolásra” a legbüszkébb?

Robert Wilsonra nagyon büszke vagyok. Ha létezik nyitott és szabad embere a színházi univerzumnak, akkor ő az. A színészcsapata pedig egy világválogatott. Ő maga is itt lesz, a diákokkal is találkozik majd személyesen. De minden produkció, ami bekerült a MITEM programjába, a maga nemében egyedi, különleges és izgalmas.

A Törőcsik Mari Emlékest is a MITEM programjában kapott helyet végül. Mi indokolta?

A méretünkből és a nyelvi bezártságunkból adódóan nehezen tudunk színészeinkkel kiemelkedni. Ő volt az egyetlen, akinek ez sikerült. Hol volna jobb megemlékezni róla, mint a MITEM-en? Keresgéltük a helyét, több elképzelésünk volt, de emellett döntöttünk. Ráadásul sikerült elhoznunk Anatolij Vaszilijev-et, akivel Marinak szoros kapcsolata volt a nemzetközi sztárok közül. Méltó megemlékezés lesz, és kérése szerint Bérczes László fogja majd össze.

A MITEM-en világhírű nevek fordulnak meg, szakmai barátságok köttetnek. Milyen pozitív hozadéka lehet hosszútávon egy ilyen fesztiválnak?

Például nagy örömünkre David Doiasvili a közeljövőben a Vígszínházban rendez majd. Ő az egyik legjelentősebb rendező, járt már a MITEM-en, rendezett a Nemzetiben, és most a Vígben fog előadást készíteni. De jönnek rendezők a fesztivál nemzetközi kapcsolatain keresztül Kaposvárra, Debrecenbe és a Pesti Magyar Színházba is. Annak örülnék, ha még többen követnék ezt a példát.

Két év múlva Magyarországon lesz a Színházi Olimpia. Milyen tervekkel vágnak neki?

Ez általában egy két és fél hónapos intenzív rendezvénysorozat. A legutóbbit Japán és Oroszország szervezte közösen, közel kétezer meghívott előadással. Ez a mennyiség persze számunkra elérhetetlen, de igyekszünk mi is méltó eseményt tető alá hozni. Úgy döntöttünk, hogy nem fogunk konkrét előadásokat ajánlani, inkább megszólítjuk a színházakat, hogy válasszanak maguknak partnert, a testvérvárosi kapcsolatok mintájára. Továbbá azt szeretnénk, ha nem egy egyszeri esemény volna, hanem folyamatos kapcsolat válna belőle. Az elmúlt években a kollégák nem profitáltak igazán ezekből a helyzetekből, remélem, az olimpia hoz majd áttörést ebben.

Fotók: Mátrai Dávid (MITEM-sajtótájékoztató)