A WHO azt szeretné, ha szeptemberig senki se engedélyezné a harmadik dózist

2021. augusztus 4. 18:00
Az Egészségügyi Világszervezet szerint legalább szeptemberig várni kellene, amíg a hátrányos helyzetben lévő régiókban legalább a lakosság egy részét beoltották egyszer.

Közleményben hívta fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) arra, hogy szerintük még nem kellene a harmadik, emlékeztető oltással foglalkozni, hiszen több országban még az első vakcinákat se tudták kiosztani –  adta hírül a HVG.

A lap szerint a Szervezet azt kérte, hogy a harmadik oltással legalább szeptemberig várni kellene, pontosabban addig, „amíg minden országban a lakosság 10 százaléka nincs beoltva” – idézik a WHOnak a CNN által idézett nyilatkozatát.

Miközben több százmillió ember még mindig az első adagjára vár, a gazdagabb országok már az emlékeztető oltások felé haladnak”

– hangoztatta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója, aki megjegyezte, hogy eddig mintegy négymilliárd dózis ellenanyagot adtak be. Hazánkban eddig 27 ezren szeretnének élni a harmadik dózis felvételének lehetőségével, nyolcezren már meg is kapták. 

Fotó: Pascal GUYOT / AFP

Összesen 24 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés