Fidesz: A baloldal Brüsszel és az LMBT-aktivisták oldalára állt

2021. július 21. 19:32
A Fidesz reagált a baloldali pártok gyermekvédelmi népszavazásról szóló nyilatkozataira.

Mint arról mi is beszámoltunk, Orbán Viktor Facebook-oldalán jelentette be: gyermekvédelmi népszavazást kezdeményez a kormány. A hírre több ellenzéki reakció is érkezett a szerdai nap folyamán, Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje példáulálkérdésekről” beszélt a népszavazás kapcsán, az LMP szerint pedig a kezdeményezés pusztán figyelemelterelés.

A Fidesz szerdai közleményében azt írták:: Brüsszel visszaél a hatalmával, „fenyegetőzik”, mert a magyar törvények nem engedik a szexuális propagandát az óvodákban, az iskolákban, a televíziókban és a reklámokban. A baloldal, mint ahogy a migráció ügyében, úgy most is Brüsszel oldalára állt – fogalmaztak a közleményben. Hozzátették: a brüsszeli bürokratáknak és a Soros-szervezeteknek az fáj, hogy az LMBT-aktivistákat nem engedik a gyerekek közelébe.

Kiemelték: a Fidesz-KDNP támogatja a gyermekvédelmi törvényről szóló népszavazást és a jövőben is határozottan kiállnak a gyermekek védelme mellett.

(MTI)

Nyitókép: Facebook

Összesen 132 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nézz körül a világban.
2010 tavaszán az SZDSZ be akarta vezetni az 1-es és 2-es szülő megnevezést, valamint kidolgozták az óvodások nemsemleges nevelésének programját. Szerencsére jött a kormányváltás.

Elolvastam, félelmetes. Köszi, hogy felhívtad rá a figyelmet.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés