Lelepleztük a Gonoszt!

Elektromos rollerünk csikorogva fékez a Nagyvásártelepnél. A kultúrsokk mellett önmagában már azzal halálos veszélynek tettük ki magunkat, hogy e-rollerrel közlekedtünk: hiszen a fasiszta autósok egy részének maradi elégedetlenkedése miatt a biciklisávok egy jelentős részét kénytelen volt eltüntetni a főpolgármester. Mi éppen hozzá igyekszünk, hogy az ideépülő Fudan egyetemről beszélgessünk, de ahogy végighajtunk a belvárosból kifelé vezető úton, az autósok dudálással, káromkodással fogadnak, látszik, hogy legszívesebben óriási ökológiai lábukkal taposnának agyon minket. Fotósunk egyszer csaknem hátrafordul, hogy mondjon valami magvasat, szerencsére a hangtechnikusunk időben látja és gyorsan leinti. Járt már eleget a harmadik világban ahhoz, hogy tudja, nem kell a konfliktus. Kipróbált stáb ez, amatőröket nem küldenek ide.

„Nagyon jól tettétek, hogy nem ingereltétek őket. Egyszer hallottak errefelé egy embert külföldiül beszélni az autósok, azóta sem került elő a holtteste” –

aki egyszersmind idegenvezetőnk is az amúgy fejlődő és progresszív Budapestnek ezen a kietlen részén. S most, hogy a helyszínen készíthetünk interjút Szilveszter Gergely Pünkösd főpolgármesterrel, tolmácsként is segíti a kommunikációt. Éppen a Fudan leendő helyszínén, egy szép sárga zöldterületen találkozunk.

„Nagyon örülök, hogy itt vannak” – mondja Szilveszter, aki sajátos citromízű mosolyával és briliáns humorával egyből leveszi a lábáról az embert. „Látja, ebben is különbözöm Orbán Viktortól: ő nem örülne maguknak.” Mind nevetünk. Ő előzékenyen kicsit később, amikor már lefordították neki, hogy nevetünk. Nem véletlenül mondta nemrég egy híres színésznő: nem csak magas és vékony, de empatikus és kultúrember is. Igaza volt, de a humor mégiscsak elsődleges fegyvere egy államférfinek, aki miniszterelnökként akarja megmenteni ezt az országot, pedig annyiszor elmondta, hogy nem akar ő semmit. Csak az emberi jogokért érzett felelősség szólítja a politika porondjára, mint holmi Cincinnatust az eke szarva mellől.

„Hogy kicsodák?” – fordul Kákássyhoz, aki elismétli kérdésünket – „ja persze, hogy ők, az ujgurok! csak szakmai angolul máshogy van!” – újra megnevettet. Nehéz így interjút készíteni!

De elmondja: amíg ő itt van, addig ide nem épülhet meg a kínai kommunisták profitot célzó magánegyeteme. Még faggatjuk sok másról is, széleskörű műveltségével egészen meglep Európa peremének e kicsiny, fehér gettójában. Beszél arról, hogy miniszterelnökként elvenné az adók egy százalékát a kilencvenkilenctől, és a kilencvenkilencet az egytől, amiből finanszíroznák a dugódíjat, valamint a méhek legeltetését és patkolását – megvillantva, hogy mégiscsak egy olyan egyetemen tanított, amelyik elődjét Marx Károlyról nevezték el! Ugyanakkor nem szakadt el vidéki gyökereitől sem, így reprezentálva az egész országot. Igazán kár, hogy nem homoszexuális. Pedig 2021-et írunk.

„Szilveszter nagyon úriember, talán túlságosan is az” – ezt már egy őt jól ismerő baloldali kritikusa mondja, a Tárca főszerkesztője, Szelíd András, akivel a közeli Rund kocsmában találkozunk.

„Sajnos Gergőnek is vannak maradi reflexei, például megemlékezett Trianonról, meg ilyesmik, de nem ez az igazi baj, hanem hogy nem tud átláthatóságot teremteni maga körül, és olykor mindenféle pozícióhalmozó embereket vesz maga köré” – teszi hozzá Szelíd András, a Sziporka Mozgalom vezetője, aki szerint a rezsimet csak akkor lehet megdönteni, ha nem engedik, hogy elterelje a figyelmünket például a Fudannal, és mindig tudatában vagyunk annak, mire is készül valójában.

Végül Szelíd András, a Fővárosi Önkormányzat munkatársa azt javasolja nekünk, nézzünk a dolgok mélyére, hogy hol lehetnek személyi és egyéb összefonódások. „Például a Budapest-Belgrád vasúttal!” – emeli fel sokatmondóan ujját, majd átad egy névjegykártyát egy számlaszámmal.

Bár a főpolgármester tévedhetetlenségét illetőleg Szelíd András valószínűleg téved, de a többiben kénytelenek vagyunk igazat adni neki. Különösen, miután véletlenül belebotlunk a Rundban Vadházy Ákos teljesen független parlamenti képviselőbe, aki elképesztő dokumentumokkal alátámasztva mutatja be Orbán Viktor igazi arcát.

de azért nagybetűvel. „Orbán nem mást akar, mint királlyá koronáztatni magát!” Egyszerre hördülök fel brit fotósunkkal és dán hangtechnikusunkkal: ez azért mégiscsak példátlan lenne.

De Vadházy alapos okfejtése nyomán a mozaikdarabok lassan összeállnak. Korábban Várungi Krisztián történész célozgatott nekünk arra, hogy ahhoz, hogy Magyarországon királlyá koronázzanak valakit, kell a szentnek nevezett korona (amit, mint Vadházy elmondta, „Orbán már húsz éve idehozatott, hogy kéznél legyen”). De ez nem elég: be kell fagynia a Dunának, hogy a jegén választhassák királlyá, ahogy a szokás tartja, ha valaki alacsony és kövér. Jég viszont már egy ideje nincs Magyarországon, Orbán pedig 2011 óta minden nap megbukik, így nincs sok ideje, hogy szerezzen, hát importál – mutat rá a politikus. „Nézzék a térképet: hol van itt jég?” – tanácstalanul pásztázzuk a térképet. Ukrajnában? Vadházy rázza a fejét: onnan nem kapna, csaknem háborúzunk velük. Szlovákiában? Szintén ellenség, ismét Orbán miatt. Ujjunk végigfut minden környező hegyen, a független politikus rázza a fejét. Végül, hirtelen hívást kap, és elrepül egy drónnal. Még búcsúzóul odaveti: „MARADJUNK KAPCSOLATBAN!”

Vadházy térképét nézegetve aztán hirtelen egyértelművé válik minden: csak Szerbiában van télen elég jég a hegyekben, viszont nincs vasútvonal, nem lenne mivel elszállítani Budapestre a jeget. S ezzel értelmet nyer a Budapest-Belgrád vasútvonal is: a Fudan Egyetem pedig minden bizonnyal a kínai segítség ellenértéke.

Percekig döbbenten ülünk. Aztán felocsúdunk: a világnak értesülnie kell erről! Némileg sokkolva visszatérünk a leendő egyetem helyszínére: muszáj lefotóznunk ebből a szögből a Dunát, muszáj megmutatnunk, mi folyik itt, nem is olyan messze Európától.

Azonban egyszer csak hatalmas narancssárga furgon zúg el mellettünk, oldalán a kormánypárt logójával. Ráfordul az Újlipótváros felé menő rakpart-szakaszra,

(ezek azok a zöld létesítmények, amelyeket a kormánypropaganda kátyúkként próbál beállítani, hogy ellehetetlenítse Szilveszter Gergelyt és csapatát). Aztán látjuk, ahogy néhány tárgy leesik a platóról, és szétgurul az úton. Odasietünk, fel is emelek egyet: valami csontféle, de annál rugalmasabb anyagból van.

Fotósunk beleharap, tűnődik kicsit, majd rágcsálni kezdi. Én is felveszek egyet, belekóstolok. De hiszen ez gumi! El nem tudom képzelni, miféle célokat szolgálhatnak ezek az eszközök a demokrácia és a tisztánlátás e kis metropolisz-fellegvárában, a mucsai Magyarország egyetlen reményében. Csak nem...?

Tűnődésemből rollersuhogás riaszt fel. Egy csapat ismerős politikus és tollforgató érkezik a térre, mind ezen a csodálatos, a szabadságot megtestesítő eszközön. Lelassítanak; az egyik göndör hajú zsurnaliszta felkapja az úttesten heverő gumicsontok egyikét, kérdően emeli felénk.

„Arra, arra!” – mutatjuk az utat, ahol a furgon eltűnt; a rolleresek utánuk vetik magukat, csak ketten maradnak hátra egy jókora riksával; ennek a platóján már alig van hely a sok szalma miatt, de azért odaszuszakolják mellé a fideszes gumicsontokat. Rakodásuk közben gyorsan megkérdezem őket: mire kellenek ezek a förtelmes eszközök? A riksás, aki éppen négy gumicsontot gyömöszöl a szalma közé, gyanakodva méreget, majd kiböki: „nem látod? Ezekkel merevítjük a szalmabábjainkat. Hallod, teszed le?” – kiüti az egyik tapasztalatlanabb rolleres szájából a csontot, az bűnbánóan néz rá és hátradobja a riksára. Aztán se szó se beszéd, a többiek nyomába erednek.

Mi lehet jó ezen a rágós vackon?

Voltaképpen egész finom. Viszek belőle haza, a többieknek is.