Ferenc pápa: Meg kell nyitni a szíveket a menekültek előtt

2021. június 21. 15:28
Az otthonukat elhagyni kényszerülő menekültek iránti könyörületre szólított Ferenc pápa vasárnap, a menekültek világnapján.

Az egyházfő kijelentette, hogy „meg kell nyitni a szíveket” a menekültek előtt.

Magunkévá kell tennünk szomorúságukat és örömüket, tanuljunk bátor kitartásukból, és így mindannyian hozzájárulunk egy emberségesebb közösség, egyetlen nagy család létrehozásához”

– mondta a pápa.

Ferenc pápa szokása szerint az Apostoli Palota Szent Péter térre néző ablakából mondta el beszédét. Bejelentette, hogy csatlakozik Mianmar püspökeihez, akik felhívásukban a nemzetközi közösségtől kértek segítséget az ázsiai ország több ezer otthon nélkül maradt és éhező számára. A pápa emlékeztetett, hogy a püspökök humanitárius folyosók felállítását szorgalmazták, valamint azt, hogy a templomok, pagodák, kolostorok, szentélyek és az iskolák, kórházak is semleges, védett helyszínnek számítsanak.  

A menekültek világnapjának estéjén Olaszország több intézménye épületét kék színnel világították meg, köztük a római parlament felsőházát is. A menekültek világnapját az Egyesült Nemzetek Szervezete 2001-től tartja meg minden évben.

(MTI)

Nyitókép: Vincenzo Pinto / AFP

Összesen 40 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mi magyarok, helyben segítünk, euró milliókkal.
Ez az igazi segítség!

Nem menekültek: migránsok.

És nem a szíveinket, hanem a határainkat kéri megnyitni a pápa.

Mint a jereváni rádiós viccben...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés