Amerika 250: nincs egység az USA-ban azzal kapcsolatban, hogy miként értelmezik az alapítást és az azóta eltelt két és fél évszázadot

Vajon mit mondanának az amerikai alapító atyák, ha látnák, hogy 250 évvel a függetlenségi nyilatkozat elfogadása után az Egyesült Államok nemhogy fennmaradt, hanem a világ vezető hatalma? 1776 nyarán már egy éve folytak a harcok az amerikai és a brit csapatok között. Egy húszmillió lélek fölött uralkodó birodalom állt szemben egy két és fél milliós gyarmati népességgel. A korona több évtizede tartó túlkapásai és jogtiprásai miatt kitörő lázadás ellenére nem mindenki akart elszakadni, azonban a britek nem mutattak hajlandóságot a kiegyezésre.

Amikor Philadelphiában összeült a második kontinentális kongresszus, a tizenhárom gyarmat követei arra jutottak, hogy az egyetlen megoldás a függetlenség. 1776. július 4-én kikiáltották, majd egy hónappal később aláírták, hogy elszakadnak a Brit Királyságtól; és ezzel mindannyian vállalták, hogy ha a függetlenség ügye elbukik, akkor elítélhetik őket árulásért, amelynek a büntetése halál. Innen már nem lehetett visszafordulni.

A nyilatkozat nem pusztán a függetlenséget deklarálta, hanem azt is kimondta, hogy minden embernek természetes, Isten által adott jogai vannak, amelyek közül a három legfontosabb: az élethez, a szabadsághoz és a boldogság kereséséhez való jog.

mert egy olyan világban deklarálta az ember elidegeníthetetlen szabadságjogait, amikor a föld legtöbb lakosa számára ez elérhetetlen, sőt értelmezhetetlen volt. Még az Egyesült Államoknak is sokat kellett fejlődnie ahhoz, hogy felérjen azokhoz az ideálokhoz, amelyeket az alapításkor lefektettek.

Kétszázötven évvel később egy olyan Egyesült Államok ünnepli a nyilatkozat megszületését, amelynek lakosai egyre kevésbé értenek egyet az amerikai történelem értelmezésével és értékeivel. Egy részük megkoszorúzza, másik részük ledönti a függetlenségi nyilatkozat aláíróinak szobrát.

2024-ben a Cato Intézet átfogó felmérést készített arról, hogy miként tekintenek az amerikaiak az Egyesült Államok alapítására. A megkérdezettek 76 százaléka kedvezően vélekedett a kezdetekről, de 70 százalék úgy gondolta, hogy a függetlenségi nyilatkozat aláírói nem értenének egyet azzal, ahogyan az alkotmányt ma értelmezik. A felmérés rámutatott egy generációs váltásra is: a 35 év alattiak 35 százaléka vagy kedvezőtlenül vélekedett az alapításról, vagy egyszerűen nem érdekelte. A generációs különbség nem véletlen: a nyolcvanas években kezdett megváltozni az a hagyomány, hogy a történelemórákon hősként ábrázolják az alapító atyákat. Ekkor jelent meg Howard Zinn Az amerikai birodalom története alulnézetben című műve, amely a kisebbségek szemszögéből mutatta be az ország történelmét. A történelem kritikai szemlélete és újraértelmezése során egyfajta antiamerikanizmus vált népszerűvé, amely a politikát is elérte. Ennek talán leghíresebb képviselője Michelle Obama volt, aki férje 2008-as elnökjelölti kampányában kijelentette: felnőtt életében először büszke az országára. A hasonló megjegyzések általánossá váltak a Demokrata Pártban.

Ezen a vonalon született meg Nikole-Hannah Jones újságíró The 1619 Project című esszéje, amelyből egész tananyag lett. A projekt fő állítása az, hogy nem 1776-tól kell eredeztetni az amerikai alapítást, hanem 1619-től, amikor az első rabszolgák megérkeztek. Jones azt állítja, hogy az elmúlt négyszáz évet a rabszolgaság határozta meg. Ezt a 2020-as „antirasszista” tüntetések során széles körben felkapták, a szerzőnek Pulitzer-díjat is adtak. Sok történész tévesnek találta Jones alapállításait, viszont beleillett abba a kulturális szinten egyre inkább elfogadott narratívába, miszerint az amerikai rendszer fundamentálisan rasszista. Mivel az Egyesült Államok bevándorlónemzet, mindig is kihívást jelentett, hogy miként tudják az európai, fehér és protestáns alapítók munkásságát mindenki számára ünneppé tenni.

Ez a kettősség jelen van a 250. évfordulón is. Még az ünnepségeket is külön csoportok szervezik. Az egyik neve America250, ezt a kongresszus hozta létre tíz éve, hogy pártoktól független rendezvényeket szervezzen. A másik csoport neve Freedom 250, ezt Donald Trump elnök alapította, és közpénzből, valamint magánadományokból működik.

Washingtonban hatalmas építkezéseket rendelt el, és a történelem legnagyobb tűzijátékát tervezik. De mivel megosztó elnök, a nevével fémjelzett események is megosztják az amerikaiakat. Az ünnepségsorozatot június 24-én szintén ő nyitotta meg, ami miatt azzal vádolták a demokrata pártiak, hogy az ország helyett saját magát ünnepli.

„Örömmel jelentem be, hogy Amerika visszatért – mondta Trump  a megnyitóünnepségen. – Mint jól tudják, nemrég még halott ország voltunk. Halottak voltunk. Most pedig a világ legmenőbb országa vagyunk. Mindenki tisztel minket. Senki nem nevet már rajtunk.” Trumpnak és kormányzatának célja, hogy az amerikaiak újra büszkék legyenek az országukra, azonban ez is egyre inkább attól függ, hogy ki melyik párthoz tartozik. A Gallup egy tavalyi felmérése szerint az amerikai felnőttek mindössze 41 százaléka állítja, hogy rendkívül, és 17 százalék, hogy nagyon büszke arra, hogy amerikai. 2001 januárjában, amikor a Gallup először kérdezte meg az amerikaiakat erről, 87 százalékuk válaszolta, hogy rendkívül vagy nagyon büszke.

Az évforduló más üzenetei is megosztják a lakosságot, a Trump-kormányzat ünnepségeit ugyanis áthatják a keresztény értékek is. Az elnök tavaly arról beszélt, az évforduló arra is alkalmas, hogy a nemzetet újra felajánlják Istennek, és a keresztény közösségek egy éven át rendszeres imaalkalmakat tartottak ebből a célból.

Az amerikaiak ha nem értenek is egyet azzal kapcsolatban, mit ünnepelnek július 4-én, jelentős részük – ki lelkesen, ki elhúzott szájjal – meg fogja ünnepelni, hogy 250 évvel ezelőtt a gyarmatok delegáltjai összegyűltek Philadelphiában, és el­fogadták a függetlenségi nyilatkozatot, elindítva a nagy kísérletet. S valóban van mit ünnepelni azon, hogy egy ország, amelynek talapzatát az Istentől származó jogok és a szabadság eszméi adták, egy negyed évezreden át fenn tudott maradni, és tökéletlenül ugyan, de nagyrészt kitartott az eredeti értékei mellett.

***

Mit adtak nekünk az amerikaiak? Beszélgetés Magyarics Tamás professzorral

Ha valaki tömegközlekedésre száll Budapesten, szinte bizonyos lehet benne, hogy – miként a világ legtöbb nagyvárosában – előbb-utóbb talál egy utast, akinek az öltözékén ott virít az amerikai zászló. Az amerikanizáció igazi jele, hogy szinte nincs ember, éljen a világ bármely részén, aki ne ismerné fel a piros-fehér csíkos, kék alapon fehér csillagos lobogót. Ez a kulturális diadal globális politikai befolyással és a világ legerősebb hadseregével párosul.

„Az Egyesült Államok sikertörténet, hiszen tizenhárom gyenge gyarmatból 250 év alatt világbirodalom lett” – summáz lapunknak Magyarics Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa. Hozzáteszi: az USA sok nagyszerű dolgot adott a világnak, jó érzéke volt ahhoz, hogy fogott egy már létező, akár jól működő dolgot, és tökéletesítette. Ilyen a britektől átvett demokrácia és a francia gondolkodók által megfogalmazott szabadságjogokon alapuló törvényi rendszer. „Az amerikai demokráciának, az alulról szervezkedésnek egyik fontos, de sokszor figyelmen kívül hagyott területe a telepes élet élménye. Amikor az európaiak Amerikába mentek, levetkőzték az otthonról hozott magatartási modelleket, és széles körű egyenlőség alakult ki, ahol a rátermettség döntött, és nem lehetett hivatkozni előjogokra vagy születési jogokra. Az önerőre támaszkodás, az újrakezdés pozitív érték lett. Az emberek sokkal gyakrabban költöznek, újrakezdik az életet, akár egy életcikluson keresztül, s a történelmet illetően igaz ez az Egyesült Államokra is” – fejti ki a külpolitikai szakértő.

Másrészt az USA egyfajta történelmi anomália is: egy olyan birodalom, amely többnyire jóra használta elképesztő hatalmát. „Stabilitást és jólétet teremtettek Nyugat-Európában. Nyilván ez volt a saját jól felfogott érdekük is. A világ nagy részén megpróbáltak egy olyan új rendszert felépíteni, ahol a dzsungel törvényeit egyfajta szabályrendszer váltja föl – de természetesen nem mindig sikerült.”

Az amerikaiak javára írható a kommunizmus elleni küzdelem és az, hogy igyekeztek elterjeszteni a világ minden részén a saját piacgazdaságon és szabad versenyen alapuló rendszerüket – teszi hozzá a professzor. „Megosztja az elemzőket, hogy páratlan katonai erejüket mire használták, de végső soron az Egyesült Álla­moknak éppen a katonai ereje kölcsönöz stabilitást a világpolitikában és a világgazdaságban is. Az amerikai haditengerészet nélkül nem működne a tengerek viszonylagos szabadsága. Ez nem humanitárius vállalkozás, de nekik köszönhető, hogy nyolcvan éven át nem tört ki újabb világháború.”

Az Egyesült Államok hagyományosan pozitív megítélésében az előző harminc évben jelentős változások történtek. A professzor szerint ennek az az oka, hogy a hidegháború éveiben a Szovjetunió egzisztenciális fenyegetést jelentett sok országra, amelyek inkább léptek egyenlőtlen szövetségre az Egyesült Államokkal, mint hogy elérje őket a kommunista befolyás. „A másik dolog pedig az, hogy amikor az amerikaiak a hidegháború után gyakorlatilag egyedül maradtak a porondon, a neokonzervatívok hatására erőszakosan akartak nemzeteket építeni, demokráciát exportálni, és ez visszatetszést váltott ki. Volt egy pillanat, amikor úgy gondolták, hogy át tudják alakítani a világot az elképzeléseiknek megfelelően, akár erőszakkal is.

Az amerikaiak morálisan felsőbbrendűnek gondolták és bizonyos mértékben ma is gondolják magukat, főleg az európaiakkal szemben” – magyarázza a szakértő.

Egy ilyen évfordulón akaratlanul is megfordul az ember fejében: vajon 250 év múlva is ünnepelni fogják július 4-ét? Bár ma már könyvtárakat lehetne megtölteni az amerikai hanyatlásról szóló szakirodalommal, Magyarics Tamás szerint van még van szusz az USA-ban, Mark Twaint idézi: „a halálomról szóló hírek erősen túloznak”. Kifejti, hogy az Egyesült Államok befolyása valóban csökkent, sok szempontból felnőtt melléje Kína, megjelentek olyan középhatalmak, mint a BRICS-országok, ez azonban csupán relatív hatalomvesztés. „Azért relatív, mert ha a belpolitikát és a belső tényeket nézzük, akkor az Egyesült Államok stabil bevándorlóország, 330-340 milliós népességgel, amely rendkívül mozgékony, innovatív, meg tud újulni, s az egy főre eső bevételt tekintve még mindig magasan vezet mondjuk Kínával szemben. Emellett az amerikaiaknak hatszáznál több katonai létesítményük van szerte a világon, a kínaiaknak viszont csak egy, Dzsibutiban. A kínai politikai szövetségeseket kis túlzással egy kézen meg lehetne számolni. Az USA-nak kiterjedt szövetségi rendszere van, amelyre támaszkodni tud” – mondja a professzor, hozzátéve: gazdaságilag, földrajzilag és még sok tekintetben számtalan előnyük van az amerikaiaknak.

„Még mindig rendelkeznek annyi belső és külső erőforrással, hogy meghatározók legyenek minimum a következő évtizedekben. Ameddig pénzügyileg, politikailag és katonailag az országok kritikus tömege inkább az Egyesült Államok elsőségében érdekelt, addig a primátusa fenn fog maradni. Amikor ez megváltozik, akkor új játszma kezdődik” – zárja szavait Magyarics Tamás.

Nyitóképen: A függetlenségi nyilatkozat elfogadása John Trumbull festményén

Fotó: Wikipédia