Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Bérelhető a Mandiner korszerű stúdiója, mutatjuk a részleteket!

Ez a GVH történetének második legnagyobb utóvizsgálati büntetése.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálata szerint megint megszegték saját vállalásaikat az eMAG webáruház üzemeltetői, ezért a GVH Versenytanácsa 225 millió forint bírságot szabott ki a cégekre, amelyek elismerték a mulasztásokat.
A versenyhatóság csütörtöki közleményében felidézte, hogy számos szabálytalanságot és hiányosságot tártak fel 2021 májusában a romániai központú eMAG webáruház üzemeltetői – Dante International S.A., illetve Extreme Digital-eMAG Kft. – ellen folytatott eljárásban.

A GVH akkor 200 millió forint bírságot szabott ki a cégekre, amelyek az eljárás eredményeként összesen mintegy 4 milliárd forint értékű intézkedéscsomagot is vállaltak.
Ennek utóvizsgálatát részben már 2023-ban elvégezte a versenyhatóság, és megállapította, hogy a cégek hiányosan teljesítették saját vállalásaikat, amiért az eMAG újabb 50 millió forint bírságot kapott a GVH Versenytanácsától.
A versenyhivatal kiemelte: a 2021-ben lezárt eredeti eljárás eredményeként az eMAG egy csaknem 3 milliárd forintos, a hazai vállalkozásokat támogató program megvalósítását is vállalta. Ennek utóvizsgálatát 2025 februárjában kezdte meg a GVH.
A most lezárt eljárás során a nemzeti versenyhatóság megállapította, hogy az eMAG-ot üzemeltető vállalkozások a maguk által vállalt és a GVH által előírt kötelezettségeik egy részét ezúttal sem teljesítették, illetve a vállalásaikat nem az előírt tartalommal valósították meg.
Emiatt a vállalt intézkedéscsomag eredményei elmaradtak a várakozásoktól, nem segítették elő kellő mértékben a magyar vállalkozások online jelenlétét.
A webáruházat működtető cégek az eljárás során elismerték a mulasztásokat és lemondtak jogorvoslati jogukról.
Mindezek alapján szabta ki a GVH Versenytanácsa a 225 millió forint bírságot
– összegezte a versenyhatóság.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy ez a GVH történetének második legnagyobb utóvizsgálati bírsága.
Az eMAG Magyarország Kft.-t egy másik ügyben idén egyszer már megbírságolta a GVH, a magyar fogyasztók megtévesztése miatt a GVH Versenytanácsa 2026 januárjában 235 millió forint bírságot szabott ki.
Így az eMAG üzemeltetői összesen már 710 millió forint bírságot kaptak a magyar versenyhatóságtól az elmúlt években a visszatérő megtévesztések és mulasztások miatt – ismertette a versenyhivatal.
(MTI)
Nyitókép: emag.hu
