Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.

Válaszolt az MMA elnöke a szomorkodó Krasznahorkaitól érkező visszautasításra: ő is szomorú

2026. július 03. 18:36

A Nobel-díjas író felháborodva fogadta az MMA megkeresését, amit aztán szomorkodva utasított vissza a magyar művészvilág megosztottságára hivatkozva. Az MMA elnöke most reagált: szerinte épp a megosztottság ellen hatott volna, ha Krasznahorkai nem így reagál.

2026. július 03. 18:36
null

„Folytatom válaszlevelének zárómondatát: annyira szomorú vagyok, hogy ezt kell olvasnom” – ezzel a mondattal kezdődik Turi Attilának, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökének nyílt levele, amelyet Krasznahorkai László Nobel-díjas magyar írónak címzett.

„A közelmúltban személyes levélben kerestem meg az iránt érdeklődve, hogy – a Nemzet Művésze díj Bizottság döntése esetén – elfogadná-e a Nemzet Művésze díjat. Tekintettel arra, hogy az MMA Irodalmi Tagozata elsöprő többséggel ajánlotta Önt a megtisztelő elismerésre, úgy tartottam illendőnek, ha erről Önnel előzetesen egyeztetek. Válaszlevelét nem csupán nekem küldte, hanem annak tartalmát nyilvánosságra hozta. Így én sem tehetek mást, mint hogy nyilvánosan is reagáljak válaszára” – indokolja azon döntését Turi Attila, hogy nyílt levélben szólítja meg Krasznahorkait.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

„Legféltettebb kincseink egyikét, az Ön által is említett magyar kultúra rangját emeli, ha méltán elismert kiválóságaink, kulturális életünk legjobbjai együttműködnek, érdemi dialógust folytatnak vagy eltérő nézőpontjaikat közelítik. Ez nem egyszerűen személyes kérdés, hanem a magyar és az egyetemes kultúra iránt viselt felelősségből fakadó kötelesség” – fogalmaz a levélben az MMA elnöke.

Hozzáteszi: 

Az egymással szembeni kérlelhetetlen elutasítás hosszú évtizedek óta lassú méregként emészti fel közös jövőnket. 

Lankadatlan elszántsággal számolja fel az együttműködés lehetőségét és iktatja ki a mindenkor elengedhetetlen párbeszéd szerepét. Ez a gondolkodásmód biztos lépés az újabb kudarcokhoz és a »törzsi állapotok« fenntartásához vezető úton. Azt a képzetet hiteti el álságos módon, hogy problémáink mindenekelőtti és elsőszámú felelőse a „másik« oldal. Az a »másik« oldal, amellyel – tetszik vagy sem – együtt alkotjuk a teljességet. Annál is inkább együtt, hiszen az Ön által tett felsorolásokban számos olyan alkotó neve is szerepel, akik tagjai vagy partnerei mindkét akadémiának.”

„Szívből remélem, hogy lesz annyi bölcsesség mindannyiunkban, hogy a jövőt a kívánatos együttműködésekre és közös értékeinkre építjük. Ennek a közös nevezőnek az egyik legnemesebb formája a Nemzet Művésze díj is, amely követendő példaként mutatja meg, hogy a kiválasztási folyamatban a művészeti teljesítmény, a szellemi rang játszik meghatározó szerepet.” – fejti ki Turi.

Ilyen tartalmú bizottsági döntés esetén a megtisztelő elismerés elfogadása – amely a közvélekedéssel ellentétben nem áll közvetlen összefüggésben az MMA tagsággal – egyszerre szimbolikus jelentőségű és nagyon is valóságos üzenettel bíró lépés lenne

 a »gyöngeségeinken való felülemelkedés«-hez. Annak a jótékony jelzése nemzeti közösségünk számára, hogy nincs olyan ellentét, kifogás, akadály vagy dühödt értetlenség, amelyet ne lehetne a közjó érdekében leküzdeni” – érvel az MMA elnöke, aki levelét úgy zárja:

„S akkor talán majd egy ilyen elnöki levél is azzal fejeződhet be: annyira örülök, hogy ezt olvashatom.”

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Krasznahorkai László nemrég a nyilvánosság elé tárta, hogy az MMA elnöke azzal kereste meg, elfogadná-e az MMA jelölését a Nemzet Művésze elismerésre. A Nobel-díjas író Facebook-oldalán közzétett írásában a magyar művászvilág megosztottságára hivatkozva elutasította az MMA megkeresését, amit egyébként saját elmondása szerint „dühödt értetlenséggel” fogadott. Posztja végén Krasznahorkai úgy fogalmazott: „Amíg nem történik meg, hogy gyöngeségeinken felülemelkedve ez az áldatlan állapot megváltozik, nem vagyok képes elfogadni ezt a mindannyiunk számára megtisztelô címet. Annyira szomorú vagyok, hogy ezt kell mondanom!” 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/EPA/EFE/Quique García

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
auditorium
2026. július 05. 18:14
A torinói könyvvásáron azzal kezdte Kr. a beszédét , hogy " a Nobeldijat véletlenül kapta ." Ha igy van, akkor minek agyondijazni, főleg magyar dijakkal, melyeket lefitymálva visszautasit ? A Nobeldij miatt leforditották műveit sok nyelvre, külföldi könyvtárakban számos kötetet találunk a "K" betűs résznél Kertész Imrével. Kertészt olvassák, mert olvasható, sőt érdekes. Krasznahorkait kevésbé, főleg amikor látják a minimum nyolcszázoldalas nehezen emészthető, lepusztult magyar őrültek világát, igen hosszú mellékmondatokkal. A mai olvasónak ez már sok.
Válasz erre
0
0
Nagyhuba1
2026. július 04. 19:29
Mi itt a probléma Zagyvahorkai úr meg le van nézve,számomra egy senki.
Válasz erre
2
0
madre79
2026. július 04. 13:01
Minek kell ezt a vén, hazáját megtagadó embert szemlézni?
Válasz erre
5
0
sensuscommunis
2026. július 04. 12:53
Pál apostol, Korintusiaknak írt első levélből; Szólhatok az emberekvagy az angyalok nyelvén,ha szeretet nincs bennem,csak zengő érc vagyokvagy pengő cimbalom.2 Lehet prófétáló tehetségem,ismerhetem az összes titkokatés mind a tudományokat,hitemmel elmozdíthatom a hegyeket,ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.. . . 8S a szeretet nem szűnik meg soha.A prófétálás véget ér,a nyelvek elhallgatnak,a tudomány elenyészik. 9Most megismerésünk csak töredékes,és töredékes a prófétálásunk is. 10Ha azonban elérkezik a tökéletes,ami töredékes, az véget ér.
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!