Elhunyt Somogyi Győző Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas festőművész, a nemzet művésze

Somogyi Győző a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas festő- és grafikusművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Élete és munkássága egyedülálló módon ötvözte a mély vallásosságot, a fizikai munkát, a hadtörténeti kutatást és a képzőművészetet.

Tanulmányok és az egyházi pálya

Középiskolai tanulmányait a Képzőművészeti Gimnáziumban végezte 1956 és 1960 között. Ezt követően a Kossuth Nyomdában helyezkedett el segédmunkásként, majd szakmunkásként, ahol alapos gyakorlati tudást szerzett a sokszorosító grafikai eljárások terén.

A nyomdai évek után a papi hivatást választotta: 1962-től a budapesti Római Katolikus Hittudományi Akadémia hallgatója volt, ahol 1967-ben pappá szentelték, majd egy évvel később, 1968-ban egyháztörténetből doktorált. 1968 és 1975 között munkáspapként tevékenykedett. A Tömő utcai kápolna segédlelkészeként végzett egyházi szolgálata mellett nehéz fizikai munkát is vállalt, hogy fenntarthassa magát.

Képzőművészeti karrier és sorsfordulók

Művészi látásmódjára nagy hatással volt, amikor 1972-ben Markó György nyomdásztól elsajátította a szitanyomás technikáját. Az 1970-es években európai tanulmányutakat tett (Párizs, Róma, Románia), de művészetére a legnagyobb, katartikus hatást az 1980-as görögországi utazása gyakorolta.

1973-tól rendezett rendszeresen grafikai kiállításokat, és ugyanebben az évben tagja lett a Művészeti Alapnak, valamint a Magyar Képzőművészeti Szövetségnek. Életében az igazi fordulat 1975-ben következett be, amikor kilépett az egyházi rendből, és szabadfoglalkozású képzőművész lett. Grafikái után 1980-tól kezdődően figyelme és alkotóereje elsősorban a festészet felé fordult.

Salföld és a közélet

1985-ben a Balaton-felvidékre, Salföldre költözött, ahol gazdálkodó életmódot folytatott, miközben aktív szerepet vállalt a helyi közösségben és a Káli-medence Környezetvédő Társaság tagjaként a táj megóvásában.

Művészi elismertségét jelzi, hogy 1997-ben a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagjává választották, 2004-től pedig az elnökség munkájában is részt vett.

Művészetének stílusa és fő műve

Alkotásainak tematikáját a természetből, a mindennapi életből, a Bibliából és a hadtörténelemből merítette. Képeit egy sajátos, hagyományos ikonszerű, történelmi-népies stílus jellemezte, amely ötvöződött a 20. századi modern irányzatokkal, különösen a konstruktivizmussal, ami főként tájképein érhető tetten.

Életművének legkiemelkedőbb, monumentális vonulata a Magyar hősök arcképcsarnoka című sorozat, amelyet egy évtizeden át (1986–1996) alkotott. Ebben a 100 darabból álló történelmi arcképcsarnokban Attila hun királytól kezdve Maléter Pál ezredesig mutatja be a hazát védelmező hősöket. Az alkotások tudományos igényű, komoly előtanulmányokon alapulnak: a művész rendkívüli aprólékossággal, korhűen örökítette meg a szereplők fegyverzetét, egyenruháját, címereit és kitüntetéseit, egyszerre állítva emléket a magyar történelemnek és a katonai hagyományoknak.