Hallgatni arany

„Ilyen közel még nem csapkodott Orbán feje körül a ménkű. Legalábbis a jog villámai. Azt enélkül is mindenki tudta, hogy az egész, hihetetlenül centralizált, tekintélyelvű rendszert ő működteti és tartja össze. Hogy nem pártja van (azt már elsorvasztotta), hanem udvartartása. Nem politikai ideológiája, hanem egyháza vagy szektája (mindenkori méretétől függően), bejáratott rituálékkal, igehirdetőkkel. Nem ellensúlyai, hanem bábui a sakktáblán.

A szerep végül neki is kárára vált: a bálványok ólomlábakon, kőtalapzaton állnak, akkor sem tudnak mozdulni, amikor kellene.

A rendszer eggyé vált vele. Ezért kár gúnyolódni azon, hogy a hatalmas Tisza-győzelem mögött csak az »O1G« koalíciónak csúfolt leváltó indulat van. Akik a felelősségre vonását követelik, a saját helyi kiskirályukra, megnyomorítójukra is gondolnak. A sok helyi Orbánra, a NER kis filiáléira. Amikor latolgatják: elérik-e őt, amiatt aggódnak: világának tényleg vége van-e. »Elbocsátott légióról« van-e szó, vagy csak ideiglenesen fedezékbe vonulóról. Napóleon (vagy akit annak véltek) csak az Elba szigetén dekkol, vagy már végleg Szent Ilonán.

Lehet bosszúvágynak is nevezni (ennek is bőven volna sérelmi alapja), amikor bíróság előtt akarják látni, de a lényege mégiscsak az igazságérzet. Ezt már nem lehet úgy elhessegetni, mint az indulatokat. Veszélyes is volna: ha egy társadalomban kihal az igazságosság reménye, kivesznek az összetartó normák is. Durkheim óta ezt hívják a szociológusok anómiának.”

Nyitókép: Facebook