Darabokra vágott lobogó

„A szomorú aktusra délután került sor az Arad melletti világosi mezőn.

A cári túlerő előtt meghajolni kevésbé tűnt megalázónak, Görgey Artúr fővezér ezzel kívánta jelezni: nem az osztrák császár, csak a nagyhatalmi túlerő taposta el a nemzet szabadságharcát. Letette a fegyvert, mert látta, reménytelenre fordult a haza sorsa, értelmetlen a további véráldozat. Ez volt a »bűne«. (A fegyverletételről nem egyedül Görgey, hanem egy tábornokokból, törzstisztekből álló nyolcvantagú haditanács döntött. Kettő kivételével mindnyájan bólintottak.)

Görgey vértanú akart lenni, de nem adatott meg neki a mártírhalál.

Rá kegyetlenebb sors várt, árulónak bélyegezték, maga Kossuth is rajta kérte számon a bukást, sőt a megtorlásokat is; a kormányzó szeptemberben odáig jut, hogy a haza hóhérjának nevezi Görgey Artúrt, a nemzet bálványkatonáját. (Ahogyan évszázaddal később árulónak állítja majd be Görgeyt a radikális példaképekre szomjazó kommunista történetírás is.) E billoggal halt meg a fővezér életének kilencvenkilencedik évében. Arad mártírjai, a kivégzett tábornokok tanúsíthatták volna, hogy ez mennyire nem igaz – ám ők akkor már odafönt voltak.

De most még 1849. augusztus 13-át írjuk… A világosi síkon áll a megrendült sereg, pár kilométernyire Aradtól, ahol hamarosan majd bitófák merednek… Szívszorító az utolsó csapatszemle.”

Borítókép: A világosi fegyverletétel (1849. augusztus 13.) korabeli rajz alapján készített metszet (Vasárnapi Újság, 1869. augusztus 15.- Forrás: Wikipédia)