Iskolapadból a frontvonalba – egyetemisták a járványidőszakról a Mandinernek

2021. június 21. 7:00
Életmentéstől a hivatástudatig: libabőrös történetekről vallottak azok az egyetemisták, akik éppen a járvány csúcsán járták önkéntesként a vörös zónákat, faluról falura, városról városra járva tesztelték a lehetséges fertőzötteket. S mégis, mind elképesztően lelkesen beszéltek terhelésről, túlórákról, s ami a legfontosabb, a betegekről. Új generációt nevelt ki a covid? Avagy csodás pillanatok a szörnyűségben.

„Könyörgött, hogy semmiképp ne hívjunk mentőt, inkább öljük meg”

– idézi fel Kertész Nikolett a legdurvább mondatot, amit önkéntesként hallott. Önkéntes társával, Dékány Péterrel hosszú hónapokon keresztül járták Miskolcot és környékét, hallgatóként segítették az Országos Mentőszolgálatot a szűrővizsgálatokban. Nikolett a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karán tanul, Péter pedig gépészmérnöknek, szintén a borsodi megyeközpontban. Együtt élték át, csinálták végig a koronavírus-járvány elleni védekezés kőkemény kihívásait. „Emlékszem, ez az utolsó címünk volt aznap” – gondol vissza Péter a megindító pillanatra, amit ennek az időszaknak a csúcspontjaként éltek meg, hiszen egy kilencvenéves idős asszony élete múlt rajtuk.

Kertész Nikolett átveszi a díjat Varga Judit igazságügyi minisztertől

„Amikor kiérkeztünk a tesztelés helyszínére, Nikolett rögtön tudta, hogy itt jóval nagyobb a baj, a néni élete forog kockán” – emlékszik vissza Péter. „Pozitív volt a tesztje, és emellett borzasztóan magas volt a láza, és 230 körüli értéket mutatott a vérnyomásmérő, épp, hogy élt a néni” – teszi hozzá a fiatal lány. „Iszonyatosan megterhelő volt. Remegtem” – mondja. Nem csoda: tudta, ha nem ad gyógyszert, az idős asszony biztosan meghal, ugyanakkor még nem végzett ápolóként nem volt felhatalmazva erre. Mint mondja, édesanyja szintén ápolónő, ő azt tanította neki, hogy ne foglalkozzon a következményekkel: ha segíteni kell, segítsen. Sokféle érzés kavargott benne, de, mint mondja, úgy volt vele, hogy

„inkább ülök a dutyiban, de legalább láthatja a néni a dédunokáit”.

Elővette hát a vérnyomáscsökkentőt, a beadta a megfelelő dózist a betegnek, és folyamatosan mérte a vérnyomását. Péter két lábbal állt a földön: tiszta fejjel, hidegvérét megőrizve tartotta a lelket nemcsak hallgatótársában, de a betegben is. A néniért, hála a hallgatók gyors intézkedésének, hamar kiért a mentő, azóta pedig felgyógyult, sőt, haza is engedték. 

„Mélyről jövő, őszinte hála”

Nikolett összesen hét kőkemény hónapot dolgozott végig önkéntesként a járvány idején – mindössze tizenhat szabadnappal. Az átlagos napokon este hatra végeztek a címekkel, de még olyan is előfordult, hogy jóval később, akár hajnal egyre estek csak haza. A rekordjuk hatvan mintavétel volt, ami elsőre nem tűnik soknak, de volt, hogy ebben benne volt adott esteben egy százötven kilométeres kitérő is. 

Ez már önmagában sem volt egyszerű élethelyzet, miközben Nikolettnek és Péternek hallgatóként is helyt kellett állnia. Tanulás, kapcsolattartás, munka a maximumra járatva. Ám a rengeteg pozitív visszajelzés szerintük kárpótolta és továbblendítette őket a holtpontokon.

„Nem odavetett köszönömöket kaptunk, hanem mélyről jövő, őszinte hálát”

– mondja Péter. A negatív teszt miatt örömkönnyekben kitörő néni, a bajtárs segítségkérése – ezek mind erőt adtak nekik a továbbiakhoz. Nikolett hangja most is elcsuklik, amikor felidézi: egy mentő azt mondta neki, hogy „köszönöm, ha tudsz maradni takarítani, mert akkor láthatom lefeküdni a kislányom”. Maradt.

Varga Judit igazságügyi miniszter és Dékány Péter

A hallgató azonban mégiscsak elsősorban hallgató: tanulni akar minden helyzetből. S hogy mi az, amit ebből az időszakból továbbvisznek? Az öthetes kisbabától az alkoholfüggő hajléktalanon keresztül, a magán kívüli betegig rengeteg féle emberrel találkoztak, és ez alatt a nehéz időszak alatt megtanulták, hogyan kell szót érteni velük. Péter szerint ez a képesség az élet minden területén jól fog jönni. Nikolett pedig örökre megígérte magának: nem fog megváltozni, nem fog kiégni, mindig hivatástudattal teszi majd a dolgát. „Hála a hallgatótársaimnak, az egyetememnek és édesanyáméknak, mindig erőt ad majd, ha erre a nehéz időszakra gondolok.”

Szívszorító pillanatok

Mások másféle emlékeket őriznek.

„Nem fogok többet szólni, nézek veled meccset is, csak kérlek, gyere haza, papa, puszil: mama”

– idézi fel Ömböli Gréta pécsi HÖK-alelnök – szintén önkéntes – kedvenc levelét, azt, amit egy idős bácsi kapott a feleségétől. De nem csak a bácsi, több önkéntes is kapott hálalevet, amiért már önmagáért megérte dolgozni. 

Kovács Bettina és Ömböli Gréta átveszi az oklevelet Varga Judit igazságügyi minisztertől

Gréta és az egyetemi HÖK elnöke, Kovács Bettina nemcsak a vörös zónában küzdött a betegekért, olyan sziszifuszi, de fontos feladatot is elláttak hónapokon keresztül, mint amilyen a hallgatók beosztásának összeállítása. „Nagyon hálásak voltak a hallgatótársak a munkánkért, sokkal jobban is működött, mint a kirendelés, hiszen mindenki akkor ment, amikor az önkénteskedésre időt tudott szánni” – emeli ki Bettina. Hozzáteszi, az önkénteseket „nem kellett nagyítóval keresni”, volt olyan hallgató, aki két hónapon át napi tizenkét órában dolgozott megállás nélkül. Mint mondja, nyolcszáz hallgatót osztott be negyedéven át. „Nagyon szép, hogy ennyien jelentkeztek. Nagyon büszke vagyok a hallgatótársaimra” – összegzi.

„Voltak megrázó esetek”

Sokáig kísérik majd a Semmelweis Egyetem hallgatóit is a járványidőszakban szerzett tapasztalatok – ezt már Tripolszky Bálint, az egyetem HÖK-elnöke mondja lapunknak. Az ő alázatos munkájuk nélkül sokkal jobban megrángatta volna a koronavírus a magyar társadalmat: az intézmény nem kevesebb, mint ötezer önkéntessel vette fel a harcot a coviddal, a fiatalok több mint négyszázezer kőkemény munkaórában tették oda magukat. Ám nekik ez természetes: erre készülnek. „Emberpróbáló időszak volt, voltak kifejezetten megrázó esetek” – fogalmaz Tripolszky Bálint. Mégsem ezeket emelné ki, mert mint mondja, „azokból kapott eleget az elmúlt időszakban a társadalom”. Hanem inkább a rengeteg hálát, amit önkénteseik kaptak, olykor egészen szokatlan formában:

több helyen megkínálták például ebéddel őket

– említi, hozzátéve, ezek a gesztusok hatalmas erőt adtak nekik a továbbiakhoz.

Kinevetnek, amikor arról kérdezem őket, volt-e olyan hallgató, aki ez alatt az időszak alatt dobta be a törölközőt, és fordított hátat az orvosi pályának. „Nem ismerem mind az ötezer önkéntest, de hogy ilyen eset nem volt, abban egészen biztos vagyok” – idézi fel Tripolszky. Mások viccesen hozzá is teszik, már az első anatómiagyakorlaton eldől, ki való az orvosi pályára, és ki nem.

Tripolszky Bálint és Takács Félix átveszi az elismerést

„Csodálatos dolog volt ebben a szörnyűségben”

S hogy megéri-e önkéntesnek lenni? Takács Félix szerint már amiatt a hála és megbecsülés miatt is igen, amit az egyetem vezetésétől, tanáraitól, orvosaitól, szakdolgozóitól és dolgozóitól kaptak. Az SE HÖK-alelnöke kifejti: azért tudtak „eszméletlen óraszámot és rengeteg önkéntest” felmutatni ebben a nehéz időszakban, mert az intézmény vezetése és dolgozói egyenrangú partnerként, sőt,

„abszolút bajtársként tekintenek ránk ebben a harcban”.

Tripolszky hozzáteszi, sokat segített az is, hogy az önkéntesek kaptak némi kedvezményt a tanulmányaik során. Példaként említi, hogy a téli vizsgaidőszakban két héttel többet készülhettek a megmérettetésekre. „Példaértékű munka zajlott az egyetem klinikáin, az oltópontokon, és a call-centerekben is. Aki átélte ezt, csak arról tud nyilatkozni, hogy ez csodálatos dolog volt ebben a szörnyűségben” – összegzi Takács. Tripolszky hozzáteszi: amit biztosan profitált az egész szörnyű helyzetből a társadalom, az az, hogy ez az időszak hozzásegíti majd a jövő orvos és egészségügyi dolgozóit, hogy alázatosabban, és empatikusabban végezzék munkájukat. 

Immáron ötödik alkalommal adták át a Magyar Családokért díjat, az elismerést ezúttal a koronavírus-járvány elleni védekezésben óriási szerepet vállaló Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa, valamint az intézmény infektológiai és aneszteziológiai osztályán dolgozók érdemelték ki. Elismerésben részesültek azok a magyar egyetemek, amelyeknek a hallgatói részt vettek a járvány elleni védekezésben. A budapesti, a pécsi, a szegedi és a debreceni felsőoktatási intézményeknek odaítélt oklevelet a hallgatói önkormányzatok vezetői Varga Judit igazságügyi minisztertől vették át többek között a cikkben is megszólaló hallgatók. A múlt heti díjátadón elismerték a 106 éves Magyar Védőnői Szolgálat munkáját is. A díjat a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége alapította. A szervezet elnöke a díjátadón elmondta, reméli, jövőre nem lesz szükség ennyi díjazottra, mert addigra magunk mögött hagyhatjuk majd a járványt. Mi a díjazott hallgatókkal beszélgettünk. 

Fotók: Grazmel Photography 

Összesen 22 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés