Az is izgalmas, hogy a TASZ már nem csak az emberi jogokhoz és a szólásszabadsághoz ért, hanem az egészségügyhöz és az orvosláshoz is. Azt ugyanis, hogy pontosan mikor alakul ki a védettség, jelen állás szerint nem tudjuk megmondani mindenkire vonatkozóan. Vannak tendenciák, trendek, de láthatóan maga az orvostársadalom is bizonytalan – és joggal az, hiszen az elméleteket még most fogja igazolni vagy cáfolni a gyakorlat. Ráadásul személyenként is változhat a védettség kialakulásának és megmaradásának időtartama.
Nehéz egymással versenyző védettségi elméletek között igazságot tenni. Ilyen szempontból az lenne talán a TASZ ízlése számára a megfelelő, ha mindenki pontosan akkor kapná meg a védettségi igazolványát, amikor kialakul benne a védettség, nem is előtte, nem is utána. És ezt mégis hogy lehetne megvalósítani?
A valóság és a józan ész talaján állva talán mindenki kibír pár hétnyi bizonytalanságot, utána úgyis szinte mindenki védett lesz, akit beoltottak vagy aki mostanában esett át a koronavíruson.
A TASZ problémája tehát ideiglenesen áll fenn, és hamarosan magától meg fog oldódni.
Bármennyire is toljuk a legteljesebb egyenlőség ideológiáját, számos esetben jogos és természetes az emberek közti megkülönböztetés, különböző tulajdonságaik alapján. Például aki oltatlansággal veszélyeztet másokat, annak számot kell vetnie azzal, hogy kizárhatják innen vagy onnan. Vannak az egyéni szempontoknál magasabb, közösségi szempontok is.