Minapi közleményében a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) felhívta a figyelmet: hasonlóan botrányos nyilatkozatot tett a védettségi igazolványokkal kapcsolatban a Jobbik Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 6. számú választókerületének választókerületi elnöke, ifj. Sallai Mihály, aki közösségi oldalán azt írta: „Lassan kezdhetik kiosztani a sárga csillagot is. Sosem gondoltam, hogy a 40-es évek után újra megtörténhet, hogy bizonyos szempontok alapján meghatározott állampolgárok másodrendű státusba kerülhetnek.”
A TEV botrányosnak és elfogadhatatlannak tartja a két jobbikos politikus megnyilatkozását. Mint írták, az Európai Unió által tervezett „zöld útlevéllel” kapcsolatban felmerülő nyitott kérdésekről Európa-szerte legitim viták folynak – az azonban csak a magyar Jobbiknak jutott eszébe, hogy koncentrációs lágerekre és a sárga csillagra asszociáljon az igazolványok biztosította jogosultságokról. A nyilatkozatok a TEV szerint is relativizálják a holokausztot,
bagatell ügyekkel kötik össze a holokauszt áldozatainak sorsát,
kizárólag a belpolitikai haszonszerzés céljából.
„A Jobbik helyében mi különösen ódzkodnánk attól, hogy a sárga csillagot érvként hozza elő belpolitikai vitákban” – fogalmaztak, felidézve Gyöngyösi Márton hírhedt, a zsidók listázását felvető 2012-es mondatait. Az akkori tiltakozás nyomán a párt nevében a ma is aktív Z. Kárpát Dániel így reagált: bár a kormánypártok és az ellenzéki pártok egy része „önmegjelöléssel bohóckodnak”, az emberek többségét nem a sárga csillag, hanem a sárga csekkek problémája érdekli, mert ez a „valódi gond ma Magyarországon”.