A Nyugat árulója

2021. április 28. 9:38

Sükösd Miklós
444.hu
Orbán korruptsága már a nyugati szövetségi rendszerhez tartozásunkat veszélyezteti.

„Kína gyarmatosító, kínai központú világrendet célzó világhatalmi törekvéseit a több ezer éves kínai civilizáció nevében, kínai civilizácionista alapon képviseli a Nyugattal szemben. A Putyin-rendszer eurázsiai ideológiát hangoztat Európa ellen. Ezekkel a diktatorikus, cenzúrázott birodalmakkal a több ezer éves nyugati fejlődésen alapuló mai demokratikus értékeink és szövetségeink állnak szemben. Velük szemben mi nyugatiak vagyunk. Ez a közös örökségünk, legyünk jobb- vagy baloldali demokraták, nemzeti konzervatívok, zöldek vagy szociáldemokraták. A Nyugat demokratikus civilizácionizmusát képviseljük két diktatorikus civilizácionizmussal szemben.

Az országunk mellett a civilizációnk is az otthonunk, a hazánk, még ha nem is gondolunk erre sokszor. Hiszen annyira természetes és otthonos, mint a levegő. Látatlanul ismerős, láthatatlanul éltet. Banális, magától értetődő a civilizációnk és annak fészekmelege. Csak akkor tűnik fel, hogy létezik, amikor átlépjük a civilizációs határokat, és mondjuk Kínába, Oroszországba, Indiába vagy más civilizációba utazunk vagy költözünk.

Orbán háromszintes, összkomfortos áruló: a magyar haza, nemzet és nép; az EU és a NATO; a nyugati civilizáció kiárusítója és elárulója. S mindezért olyan kevés, amit kapna: a túlárazott Paks, a kínai vasút és Fudan építésében alvállalkozók lehetnek Mészáros cégei. Hazai korrupciós know-how nemzetközi projektekben. Ezért a pár százmilliárdért tenné Magyarországot a kínai-orosz vágányra. Ez a júdáspénze. Végül is olyan szánalmas. Hiszen mi lesz a pénzzel? Offshore számlákon vesztegel, kisebb részéből orbánista szervezeteket pénzelnének, a nagyobb részét aztán Orbán, Mészáros, Rogán, Habony, Stumpf és bűntársaik gyerekei, unokái, oldalági rokonai öröklik majd. Ennyi. Ezért igazán kár egy nemzetet tönkretenni és egy civilizációt elárulni.

Az ellenzéki pártoknak és civileknek, valamint a nyugati szövetségek, az Európai Unió és a NATO vezetőinek most azonnal cselekedniük kell. Korrupt pénzéhségétől és hatalmi mámorától megrészegülve Orbán Viktor olyan geopolitikai folyamatokat indított el, amelyek évtizedekre meghatározhatják Magyarország jövőjét és nemzetközi szövetségesi helyzetét. Mindez már ma komoly hatással van az EU-orosz és az EU-kínai kapcsolatokra, és hamarosan hatással lesz (lehet) a nyugati-kínai erőegyensúlyra is.

A Kínai Faló és az Orosz Faló – e két falónak tárta ki a kaput, ezeket vontatja be Orbán az Európai Unióba és a NATO-ba. A kapunyitót, a magyar diktátort most kell megállítani és felelősségre vonni.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 122 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az egysíkú, szelektált analízis - amit ez a Sükösd is itt előhoz: nem analízis, csak csalás, szemfényvesztés.
Egy ország pontosan olyan erős,
AHÁNY LÁBON ÁLL.
Magyarország pontosan olyan erős, erős lesz, ahány lábon áll.
Nyugat - Orosz - Kína.
Ez a három láb: tökéletes egyensúly, minden irányba, miközben NATO-tagságunk vitathatatlan, érinthetetlen.
Ennyi.
De ez nem egyedi, ez van a teljes bal-liben, ezért:
A MAGYARGYŰLÖLŐ BAL-LIB MAGYARORSZÁGON NEM GYŐZHET.
Ujhelyi Pityu - egy másik balos nagyágyu szerint - Orbán éppen most dobott el 3500 milliárdot a magyarok elől.
És még azt: Európa Orbán miatt megy csődbe, mert Orbán zsarolja az EU-t.
A bal-lib, és az ATV is tartja a formát.
Ujhelyi mondja: Olyan jogi helyzet van, amibe nem akar belemenni, amit Orbán kihasznál.
A riporter kettőször rákérdez, mondaná el, miféle jogi helyzet, ám Ujhelyi nem akar ebbe - ahogy ő mondja - belemenni, a jogi helyzet, az olyan, mintha nem is lenne.
Na, így, ezzel a beszűkült gondolkodásmóddal tették tönkre Magyarországot ezek a szerencsétlen Sükösd-féle botcsinálták...
Jövőre újra bele akarnak vágni, a jogi helyzet lényegtelen, ahogy anno Kovács Laci bácsi mondta: tegyétek elém a papírt és én látatlanban írom is alá...

Sükösdi Miklós nemzetközileg elismert közgazdász.
Ja mégse, szociológus és médiakutató.

Azért süketelés amiket állításként felvet, mert ugyanez igaza nyugatra és az USA-ra is.

Hülye vagy Miklós, húzz vissza a nyugati civilizácionizmusodba, ostoba szóbarkácsoló. Újra idefirkálsz, mert azt hiszed, hogy most nyertek és szeretnél hozzáférni a kondérhoz. Eredeti gondolatod viszont továbbra sincs egy szál se, bolyhozod az ellenzéki közhelyeket.

A szocialista tábor idején a magyar újságíróknak egymással versengve kellett bírálniuk a gaz kapitalistákat, az amerikai imperializmust, s Izraelt.

Most ezek, gyermekeik, és szellemi örököseik ugyanilyen gerinctelenül, lakáj módjára ugatják naponta az oroszokat. Szüleik, nagyszüleik vitrinében egymásra mosolyog a Matrjuska baba, az olimpiai maci és a Lenin szobor, az MSZBT kitüntetés, a könyvespolcon az első sorban az SZKP XXVI. Kongresszusa, Lenin, Sztálin, Rákosi összes, az 1975-ben kiadott, A barátság három évtizede történetét bemutató, Apró Antal előszavával jegyzett, a magyar-szovjet barátság melletti mély és örök elkötelezettséget dokumentáló album.

Hányingerem van ezektől.

Valóban egy primitív vörös náci, s kemény antiszemita. Hozta az MSZMP-ből........

Az amerikaiak által képviselt értékekre nem gondolhat, mert legnagyobb árulójuk ők maguk:
Kína az Egyesült Államok legnagyobb kereskedelmi partnere. A kínai állam minden kínai üzletben legalább 51%-al részesedik.
A Kínai Kommunista Párt nem más mint az állami tulajdon igazgató tanácsa, amely ezek szerint minden Amerikában eladott kínai termék vagy szolgáltatás felével rendelkezik.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés