Egy éve élünk a kr. u. időszámításban

2021. február 26. 19:20

Papp Attila Zsolt
Főtér.ro
Nem árt naponta emlékeztetni magunkat arra, hogy mindaz, ami ezekben a hónapokban, években történik velünk, az nem a normális üzemmód.

„Amikor két éve, kr. e. 1-ben (azaz a koronavírus – vagy a karantén – előtti esztendőben) szerencsém volt látogatást tenni a Közel-Keleten, még nem sejtettem, hogy az arcot eltakaró viselet látványa alig néhány hónap múlva már nálunk is szokványos lesz, ráadásul uniszex kiadásban, és mellőzve azt a diszkrét vonzerőt, amely a kitárulkozás helyett az elrejtést preferáló muszlim nőképet – legalábbis számomra, akkor – körbelengte. Akkoriban egyre népszerűbbé vált – néhol törvényerőre is emelkedett – Európában, különösen a nagyszámú bevándorlóval rendelkező nyugat-európai országokban az az álláspont, miszerint az arc eltakarása idegen a mi transzparenciára és közvetlenségre épülő kultúránktól. A kr. u. időszámításban nehezebb lesz érvelni ez ellen, a pandémia remélt elmúltával is.

Mindez azért jutott eszembe, mert napra pontosan egy évvel ezelőtt vették nyilvántartásba az első koronavírussal fertőzött személyt Romániában. Igen, „csak” egy éve, még ha többnek is érzékelhettük az eltelt időszakot.

Ami azóta történt: történelem. És akárcsak a történelem, nem ért véget.

Emlékszem az ismeretlentől való szorongásra, a várakozásteljes, már-már apokaliptikus hangulatra, az utolsó »normális« kocsmázásokra, amikor a legfennebb négyfős asztaltársaságok tagjai már vonakodva fogtak kezet egymással. Aztán a karantén hónapjaira, amelynek során az emberek kénytelenek voltak újrafelfedezni az otthonukat, sokunk pedig azt is, hogy a kiváltó okok és körülmények nyomasztó volta ellenére az életritmusunk lassításának, a befele fordulásnak és az emberi interakciók legszükségesebbekre és legfontosabbakra való korlátozásának jótékony hatásai is lehetnek, legalábbis átmenetileg. (Zárójelben jegyzem meg, hogy sohasem játszottam annyit a gyerekeimmel és sohasem társalogtam annyit a közvetlen szomszédaimmal, mint akkoriban; és olyan régi, távol élő ismerőseimmel folytattam hosszas telefon- és videóbeszélgetéseket, akiket korábban is eszembe juthatott volna felhívni, hiszen azelőtt sem találkoztunk túl gyakran.)”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 15 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Járványok jönnek-mennek. Ez az ára, hogy az emberiség meghódítja a természetet.

Nem, a "normalitás" az, ami a valójában egy fikció, és külső hatásokra folyamatosan változik. Egy szíriai táborban vagy egy afrikai polgárháborús övezetben egészen mást jelent a normalitás, de most mi is kapunk egy demót a természet hatalmáról. A nyugati hópihék sem mehetnek ki a lakásukból a nap egy részében, nincs közösségi élet stb. Alkalmazkodnunk kell a helyzethez, méghozzá nagyon gyorsan, aki ezt nem teszi meg, tényleg elpusztul.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés