Elkeserítő, ahogy nekimentek Tóth Krisztinának

2021. február 24. 13:52

Dragomán György
Facebook
Inkább tisztelni illene a bátorságát és a munkáját.

„Egész elkeserítő, hogy milyen hangon mentek neki egyesek Tóth Krisztinának. Ő a rá jellemző franciás eleganciával csak annyit mondott erre »bájtalan gesztus« – és valóban, nem szép dolog az online térben alpári módon üvöltözni senkivel, csak azért, mert nem értünk egyet a véleményével.

Nyugodtan lehet Jókait rajongva szeretni (Szalárdon, a hegyen nyolcvanhat nyarán az életmű jelentős részét olvastam el valóságos lázban égve – de azóta eltelt majd negyven év, és félek, ma már nem sok tizenhárom évest tudna hónapokon át lekötni egy menedékház polcán felfedezett Jókai összes.) de attól még igenis képeseknek kellene lennünk arra, hogy elgondolkozzunk például azon, milyen nemi szerepeket is közvetítenek Az arany ember nőalakjai, és hogy milyen érzés egy mai kamaszlánynak ezekkel a szerepekkel szembesülni.

Krisztával egyetemista korom óta barátok vagyunk, őt is és az írásait is nagyon nagyra tartom, ráadásul tudom, hogy szívügye az olvasó gyerekek nevelése. Olyannyira így van ez, hogy tizenöt évvel ezelőtt életéből elég sok időt szentelt ennek a feladatnak, például négy kötetes olvasókönyv sorozatot is szerkesztett Valaczka Andrással közösen, Irodalmi Ikerkönyvek címmel, ahol fiuknak és lányoknak külön–külön ajánlottak olvasmányokat ötödiktől nyolcadikig. Annak idején így nyilatkozott erről a Fejér Megyei Hírlapnak, amikor megkérdezték tőle: »Szerinte hogyan lehet ma az olvasás szeretetére nevelni a tizenéves korosztályt?

– Három évig dolgoztam egy új irodalomtankönyvön Valaczka Andrással, erre a munkára a Nemzeti Tankönyvkiadó kért föl minket. A cél az volt, hogy az 5–8. osztályosokat visszahódítsuk az olvasáshoz. A munkának úgy álltunk neki, hogy a gyermek– könyvtárakból elkértük a kölcsönzési listákat, amelyekről kiderült, miket olvasnak a fiatalok. Az irodalmi ikerkönyvek összeállításánál ezt is figyelembe vettük.«

Nem tudom, használatban vannak–e lehetnek–e ma ezek a tankönyvek, – akit érdekel, mit gondol róluk a szakma, annak ajánlom a Magyartanítás 2008–as évfolyamának harmadik számát, ahol szép ismertető elemzés olvasható róluk –, de az már a most kirobbant vita intenzitásából nyilvánvaló, hogy folyamatosan és őszintén kellene foglalkozni az irodalomoktatás és az olvasóvá nevelés kérdéseivel – felháborodás és sértődés nélkül kellene megvizsgálni, hogy mennyire alkalmas ez a lényegében múlt századi oktatási rendszer arra, hogy olvasó, az irodalmat őszintén szerető embereket neveljen, és mit tehetünk ezért mi, írók, olvasók, szülők, tanárok.

Tóth Krisztina nem csak íróként dolgozott nagyon sokat ezért, nem méltó olvasó emberhez, minősíthetetlen módon beszélni róla és vele, inkább tisztelni illene a bátorságát és a munkáját.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 94 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Amúgy most kötelező? Az én időmben (40 éve) kötelezően választható volt.

Szerintem a való életben a női és férfi szerepek nagyon sokfélék.
Ha csak egy idealisztikus Tóth Krisztínának tetsző ábrázolások jelennének meg a kötelező olvasmányokban akkor az sokakban törést okozhat ha a fiatal szembesül a valósággal.
Ilyen is van, olyan is, és még amolyan is.

Szép dolog, ha az ember megvédi a barátait és jó dolog ha azon gondolkozik, mitől olvasnának többet a mai gyerekek. Nyilvánvalóan a jó kalandregényektől és az olyan fantáziadús meséktől, mint a Harry Potter sorozat. Akit csak lehet, el kell vinni a könyvtárba, mert tele van izgalmas olvasmányokkal. Ennek azonban nem sok köze van az ajánlott és kötelező irodalomhoz. Kötelező irodalmat azért kell olvastatnunk a gyerekekkel, hogy megismerjék a civilizációjuk és kulturális közösségük tradíciót és közben átérezzék az emberi élethelyzeteket és problémákat, s így segítsük őket a felnőtté válás útjain. Ennek során nem csak azokkal az értékekkel és mintákkal kell találkozniuk, amit helyesnek tartunk, mert ez a folyamat eleve konfliktusos. A gyerekeink nem dróton rángatott bábok. Az Aranyember nem a női szerepekről szól, de az abban ábrázolt nőalakok alkalmat adhatnak a Tóth Krisztináknak arra, hogy elbeszélgessenek a lányaikkal a saját nőiségükről. Ugyanakkor nagyon sok olyan adottságú és érzelemvilágú nő van ma is, akik a hagyományos női szerepekben érzik jól magukat. Az a jó, ha a különféle női szerepeket már az iskoláskorban megvitatják a gyerekek. Ám ehhez a tradíció legyen a kiindulási pont, ne a modern ideológiai extrémitások, mert a tradíció harmóniában van az emberi természettel, amely változik ugyan, de messze nem olyan mértékben, mint azt a haladás ideológusai gondolják. A gyerekeknek önfeledtségben, a kényszeredett napi politikai idiotizmusok kirekesztésével kell felnőniük, s a szülők szuverén joga, hogy ezekből, mikor, mennyit és milyen irányultsággal adagolnak számukra.

Nekünk idősebbeknek enyhén szólva 'karakteres' iskolai ideológiai nevelésben volt részünk, mégsem sikerült bennünket 'szocialista embertípussá' alakítaniuk, mert mi is ellenálltunk, a szüleink is, vagy ha egyik sem, hát olyan olvasmányaink voltak, amelyek nem engedték át nekik a lelkünket, a tudat alatt ellenálltak az ideológiai szőnyegbombázásnak. Ha a szüleink és mi is nem olvastunk volna Balassit, Csokonait, Aranyt, Petőfit, Jókait, Gárdonyit, Adyt, Mikszáthot, József Attilát, Illyés Gyulát, Weöres Sándort, akkor alighanem olyanokká váltunk volna, mint az észak-koreai falanszter.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés