Bauer Tamás apja tettes, nem áldozat

2021. január 22. 11:12

Máthé Áron
Vendégszerző
A szülők iránti gyermeki kegyelet érthető, csak nem akkor, amikor egy véres terrorszervezet egyik magas rangú tisztjéről van szó.

Bauer Tamás a következőket állította édesapjáról, dr. Bauer Miklósról, a legsötétebb kommunista idők terrorszervezetének, az Államvédelmi Hatóságnak az alezredeséről: „Amikor letartóztatták, még koncepciós kémper készült ellenük is, azután azt kezdték vizsgálni, hogy másokkal együtt ő mennyiben felelős a korábbi koncepciós eljárásokért, ahogy akkoriban a hivatalos pártzsargonban mondták, a „törvénytelenségekért”. Őt büntetőjogi értelemben nem találták felelősnek, és míg másokat, mint Péter Gábort, Farkas Vladimirt és többeket börtönbüntetésre ítéltek, vele szemben ejtették a vádakat. Nem tartozott azok közé a vezetők közé, akik utasításokat adtak a törvénysértésekre, kínzásokra, és nem tartozott azok közé a vizsgálótisztek és verőemberek közé sem, akik azokat végrehajtották. […] De, ismétlem, büntetőjogi felelősséget nem találtak az esetében, holott kerestek, amikor a párt élén olyanok álltak, akiket az ötvenes években meghurcolt az ÁVH.”

Dr. Bauer Miklós tevékenységéről a „közéleti folklórban” bő három évtizede éve keringenek történetek. Ezekből a történetekből állt össze az ezredfordulón a nagy hullámokat keltő Bauer-ügy. Ennek feltérképezése (Lovas István cikkei a Demokratában, illetve az Élet és Irodalomban lefolyt vita) más lapra tartozik és nem annyira történettudományi összefoglalót, hanem inkább politológiai elemzést igényelne, így most csak arra utalok, hogy kilenc évvel később Vámos György dolgozta fel a történetet a Magyar Hírlap hasábjain (Verőlegények párnák között, 2009. november 21. 4-5.o.)

Hogyan alakult ki ez a folklór? Talán legelőször még a diktatúra bukása előtt említik a baloldali-liberális ellenzéki csoport által, a kommunizmus idején illegálisan kiadott Beszélő című szamizdat újságjában ("Többé nem hazudunk" – Beszélő-beszélgetés Erdei Sándorral, Beszélő 1986/17 (2.sz.). 450.o.). Utána a Kapu című lapban Kubinyi Ferenc írt róla (Kapu, 1989. május, 2.évf.5.sz., 16.o.). További részletek közöl Dr. Bauerről Farkas Vladimir: Nincs mentség. Az ÁVH alezredese voltam című visszaemlékezésében (Interart Studió, 1990), továbbá Gábor Róbert: Az igazi szociáldemokrácia (Századvég Kiadó 1998) és Kiszely Gábor: ÁVH. Egy terrorszervezet története (Korona Kiadó, 2000) című könyveiben. A Magyar Fórum pedig Jelentkezett egy szemtanú (2000.október 12., 8.o.) címen adott közre beszámolót dr. Bauer egyik áldozatának „élményeiről”.

A visszaemlékezések

Ezeknek a hírmondóknak a közlései azonban dokumentumokkal vagy nem vagy nem teljesen tisztázott módon voltak alátámasztva. A szamizdat Beszélő cikkében a következő mondathoz tettek lábjegyzetet: „Hogy a felelősök megnevezése is elmaradt, az egy Péter Gábort nem számítva", s a lábjegyzetben pedig ez állt: „Péter Gábort 1952 utolsó napjaiban még Rákosiék tartóztatták le egy szovjet mintára készülő cionistaper leendő vádlottjaként. Sztálin halála miatt a konstruált per elmaradt, de Péter Gábort tizennyolcadmagával (dr. Bálint István, Bauer Miklós, Bauer Miklósné, Csapó Andor, Danweber, Décsi Gyula igazságügy-miniszter, dr. Janikovszky Béla, Károlyi Márton, Köteles Henrik, Lakatos Dezső, Lakatos Éva, Péter Gábomé, Simon Jolán, Reé Alajos, Soós Vera, Szendi György, Szöllősi György, Tihanyi János, Tímár István) az ÁVH vezetőjeként elkövetett törvénytelenségek miatt 1953-ben bíróság elé állították.

Itt kell megjegyeznünk, hogy igen, a kedves olvasó jól látja:

Dr. Bauer felesége is az ÁVH-n dolgozott! Többek között ő gépelte Szücs Miklós boncolási jegyzőkönyvét, akit az ÁVH-n vertek agyon.

Kubinyi pedig ezt írja: „Végezetül említem meg dr. Szendi György nevét, aki Marosán Györgyöt verte, és akiről a volt politikus sírásba csukló hangon (Hangfelvétel birtokomban K. F.) emlékezett meg az 1962-es központi bizottsági ülésen. Ő volt dr. Bauer Miklóssal együtt Noel H. Field kihallgatója és tanúja Zsigmondi Emőné koraszülésének az Andrássy út 60-ban.” Ezt Gábor „saját hatáskörben” pontosította: „Az ő brutalitásuk miatt hozott Zsigmondi Ernőné koraszülött gyermeket a világra az Andrássy út 60. pincéjében” (Gábor Róbert, im., 182.o.)

Farkas Vladimir visszaemlékezésében többek között a következő olvasható: „...mit művel Dr.Bauer Miklós Dr. Ries Istvánnal. Egy karosszékhez kötözte őt, majd a feje fölé egy vízzel teli edényt helyezett el, amelyből állandóan csöpögött a víz." (274.o.) Gábor Róbert könyvében szerepel a Ries István ellen a kihallgatás során alkalmazott erőszak, továbbá az is, hogy Ries Istvánt „Bauer Miklós ÁVO-s alezredes saját bevallása szerint agyonverte az Andrássy út 60-ban” (243.o.) Gábor Róbert emeli még ki, hogy Dr. Bauer Péter Gábor legbelső munkatársai közé tartozott (161.o.), továbbá nála olvashatjuk páter Kiss Szaléz kihallgatásának történetét is: „Többek között Bauer Miklós százados javaslatára vizet csöpögtettek a fejére, amivel azt akarták elérni, hogy az áldozat megőrüljön. Ugyanezt a célt szolgálta, hogy vödröt tettek a fejére, s azt gumibottal döngették A harangzúgáshoz. hasonló állandó hang rettenetes szédülést okozott.” (166.o.) A Magyar Fórum említett cikkében pedig a szemtanútól a következőket idézték: „Egy Verók László nevű budapesti illetőségű ávós hadnagy ugyanis Bauer utasítására az ő bátyja fejét verte a falba, hogy ezzel kényszerítse az általuk elkészített vallomás aláírására, neki pedig ezt végig kellett néznie, őt így akarták rábírni a jegyzőkönyv aláírására.”

Budapest, 1990. február 6. Marosán Györgyöt hallgatják az Országgyűlés honvédelmi bizottságának ülésén. A bizottság Raffay Ernő elnökletével folytatta a kihallgatások sorát Bokor Imre Kiskirályok mundérban című könyve kapcsán. Marosán György, Fock Jenő, Trombitás Dezső és Beregi Iván tapasztalataira volt kíváncsi a bizottság. MTI Fotó: Kovács Attila

A Beszélőben megjelent interjú lábjegyzetelője azonban elfelejtette hozzátenni, hogy Bauert nem ítélték el a többiekkel, ennek kérdéséről még szó lesz. Kubinyi Ferenc hangfelvételét nem ismerjük, viszont Marosán György közléseit annak figyelembevételével kell kezelni, hogy ő maga is magas rangú kommunista hatalombirtokos volt, másrészt arról többször ír, hogy Bauer Miklós sógora, Szendi György ÁVH tiszt tartóztatta le, és kínozta-kínoztatta meg. „A verés csak egy hét múlva kezdődött. Először Szendi vert meg. Egész éjszakai kihallgatás után elvesztette az önuralmát. Nekem rontott és ököllel az arcomba sújtott. Majd a falhoz állított és a fejem a falba verte. Később markos legényekkel veretett agyba-főbe. […] Szendit külön is gyűlölöm. Buta és gonosz.” (Marosán György: Nincs visszaút, ELTE Állam- és Jogtud.Kar Politikatud. Tanszékcsop., Bp,., 1988., 116-117.)

Nos, annyi biztos, hogy Marosánról Kubinyi azt írja: amikor megpróbáltatásairól mesélt az említett hangfelvétel rögzítése közben, sírásba csuklott a hangja. Maga Marosán, amikor a kommunisták egymás közötti leszámolásait kitárgyaló 1962-es MSZMP KB ülésen tartott beszédére emlékezett, szintén említett egy hasonló érzelmi-indulati hatást: „Időnként le kellett tennem a papírt, nem tudtam folytatni. Elfogott a zokogás.” (Marosán György: Fel kellett állnom, Hírlapkiadó Vállalat, Bp., 1989., 223.o.) Ami a további forrásokot illeti: Farkas Vladimirra lehet mondani, hogy a többieket is be akarta sározni – ez valószínű, csak éppen az is, amit leír. Gábor Róbert állításainak hivatkozásai nem teljesen rendezettek, a Kiss Szalézra vonatkozó információ más forrásból nincs megerősítve, sem pedig a Ries-agyonverés. Gábor Róbert könyvének végére Charles Gati és Pető Iván írt ajánlót.

Pető Bauer Tamás SZDSZ-es párttársa volt, és Pető édesapja szintén ÁVH-tiszt volt, amit egy ideig Pető tagadott.

Dr. Bauer emlékei

Ennek a folklórnak az ellentétpárja Dr. Bauer saját beszámolója. Dr. Bauer Miklós ugyanis 2000 őszén a Magyar Hírlapnak adott interjút (Egy csavar voltam a szerkezetben, 2000. október 16., 12.o.) . Legalább egy hazugság biztosan van benne: „Angliába küldtek egy tűzoltóval – tűzoltóként – az angol kommunista párt meghívására.” Ezzel szemben, mint láttuk, hírszerzőként küldték ki, az ÁVH munkatársaként. Ennek fényében vajon többi állítását miként kezeljük? Főbb állításai a következők: „Rajk Lászlóval életemben egyszer találkoztam, 1944-ben, amikor az általam gyártott hamis igazolványokat átadtam neki. A rend kedvéért teszem hozzá, hogy a Rajk-ügyben bizonyos összefoglaló jelentések szerkesztésében részt vettem, de sem Rajk Lászlót, sem más vádlottat nem hallgattam ki”, illetve a következő: „Nem voltam kihallgatótiszt, összesen két esetben bíztak meg kihallgatással; tolmács voltam, főleg Péter Gábor mellett, azonkívül panaszfelvevő, személyzetis, végül a nyilvántartás vezetője. 1950 őszétől pedig a külföldi hírszerzésben dolgoztam. Ries István kihallgatását valóban én kezdtem el.”. Látható, hogy saját maga is önellentmondásban is van azzal, hogy nem volt kihallgatótiszt, és mégis volt, akiket kihallgatott. (Mint láttuk, Szendi esetében a kihallgatótiszti beosztás nem zárta a saját kezű vallatást.)

További önellentmondás a tűzoltómese és a hírszerzés… Az már csak hab a tortán, hogy ebben az interjúban a Rákosi-féle koncepciós vádakat ismétli meg, tudniillik, hogy Ries és a szocdemek az angol Munkáspárt „instrukciói” szerint cselekedtek 1947-ben. Nem tudja levetni az ÁVH-s szemüveget: „A másik vádpont a franciáknak való kémkedés volt. A francia kapcsolatot is elismerte, hiszen fölolvastam levélváltásait egy francia kormánytisztviselővel. Természetesen ő azt állította, hogy normális kormányközi kapcsolatokról van szó, ami igaz is lehetett, az ÁVH szemében azonban ez kémkedésnek számított.”

Van még egy forrás, egy hosszú interjú Dr. Bauer Miklóssal és Miklósnéval. Ez azonban azóta zárolva van, hogy Kozák Gyula rögzítette. Dr. Bauer rendelkezése szerint a fia, Bauer Tamás dönthet arról, hogy kutathatóvá váljon-e az interjú.

Bauer Tamás 2019-ben, amikor az 56-os Intézetet a Veritas Intézetbe tagolták be, megerősítette a zárolást.

Fennmaradt iratok

Bauer ÁVH-s pályafutásához további adatokat közöl Cserényi-Zsitnyányi Ildik  Az Államvédelmi Hatóság szervezeti változásai című tanulmánya (Betekintő 2009/2). 2013-ban pedig Ungváry Krisztián írt tanulmányt ("Anglia a második legnagyobb ellensége Magyarországnak" – A londoni magyar hírszerző rezidentúra működése saját jelentései tükrében 1951 és 1965 között, in: Századok, 147. évf. 6. sz. / 2013), melyben idézte Bauer Miklós 1951. október 23.-án kelt saját jelentését (ÁBTL O-8-003/1, 39.) „Szakmai téren a rezidentúra beosztottainak fejlődése gyenge, nem kielégítő. Különösen vonatkozik ez rám és Mihályira, kik bizonyos, de nagyon elemi tudással jöttünk ki és a munka jelentéktelen volta és rossz szervezettsége miatt keveset haladtunk tudásban.”

És akkor még minden iratot nem is idéztünk. Dr. Bauer pedig éppen arra számított, hogy nem lesznek iratok: „Igaz, abban is biztos vagyok, hogy vádlóim sem tudják bizonyítani, amit állítanak rólam. Ótven évvel ezelőtti dolgokról van szó. Dokumentumok nincsenek, az ÁVH iratanyagának legnagyobb részét Kádárék 56 után - törvénytelenül - megsemmisítették. Az emlékezet gyarló, szelektív és torzít”. Igen, hiszen maga a kommunista párt határozott erről 1962-ben! „A vizsgálat során előkerült koncepciós iratok, melyek a felelősök megállapítására bizonyító jelleggel nem bírnak, a korábbi PB-határozat alapján kerüljenek megsemmisítésre.”(Közli: Sipos Levente: Hiányos leltár (I.) MSZMP dokumentumok a „személyi kultusz idején elkövetett törvénysértésekről., in: Társadalmi Szemle, 1994/11., 75.o.)

Ries István. MTI Fotóbank

Csakhogy hiába égettek el egyes dokumentumokat, maradtak más iratok. Egy 1955. január 31-i jelentés, amelyben többek között Dr. Bauer saját maga által írott jelentései alapján készült, a következőket írják: „Dr. Ries vizsgálati anyagából megállapítható, hogy az ügyben lefolytatott vizsgálat során vele szemben használtak erőszakot. Több jelentés elfekszik, amelyben Dr. Bauer jellemzi Dr. Ries magatartását, és a vele szemben alkalmazott fenyítési eszközöket.” (ÁBTL 2.1. III/1a. V-143387/1 236.o.) Ebben a jelentésben idézik Dr. Bauer 1950-ben írt, saját beszámolóját: „[Ries Istvánt] beismerő vallomása előtt sírása, piszkossága és bevizelése általi megalázottságot leszidással, leköpésekkel és pofonokkal igyekeztem fokozni.” Ezt egyébként Gábor György is idézte hivatkozás nélkül, Kiszely is idézte, de csak a dosszié jelzetét adta meg, Dr. Bauer pedig az idézett, 2000. október 16-i interjúban ezt mondta rá: „Nem tudom megítélni, hogy az a dokumentum hiteles vagy sem.

Egy másik, 1957-ben keletkezett iratban, amelyben Károlyi Márton ÁVH ezredes vallomása van, ezt olvashatjuk: „azután Riest Bauer verte vagy verette meg” (ÁBTL 3.1.9. V-150019/4, 239.o).

Ezt egészíti ki egy Dr. Bauerről készült, 1962-es felülvizsgálati irat: „A Rajk és SZDP ügyekben mint kihallgató és értékelő vett részt. A Szűcs testvérek kihallgatásának egyik irányítója volt. Kihallgatta: Noel H. Field, Havas Oszkár, Ries István őrizeteseket. Bauernek beosztásánál fogva széles körben volt betekintése az ügyekbe, tudott a koncepciós vallomások felvételéről, az őrizetesek fizikai bántalmazásáról. Tudott Rajk megveréséről, Marschall László sóval történt etetéséről. Bauer Miklós kihallgatói tevékenységére vonatkozóan őrizeteseket nem lehetett meghallgatni, mert azokat kivégezték, vagy a vizsgálat során meghaltak.” (ÁBTL 2.1. IX/64 /14) Persze, annyi apróság van, hogy Noel Field nem halt meg, de ő utólag nem is beszélt soha senkinek semmiről.

És hogy 1962-ben miért tárták fel ezeket a „törvénysértéseket”? Biszku Béla elvtárs, az ’56 utáni megtorlás egyik főszereplője és felelőse az MSZMP Központi Bizottságának 1962. augusztusi ülésén bár a „szocialista törvényességről” meg a „törvényes rend erősítéséről beszélt”, egy lényegesebb okot is kimondott: azt, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának két kongresszusa is elítélte a hasonló ügyeket, tehát nekünk is el kell ítélni (Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, 288. f. 4/50-55. ő. e., 117.o.) A Szovjetunióban zajló hatalmi harc leképeződött itthon is. A kommunista párt legfelső fóruma elé 1962-ben terjesztett összegző beszámoló az ávósok viselt ügyeiről többek a következőket tartalmazta:

A vizsgálók és a verő csoport tagjai a kihallgatások során a legembertelenebb fizikai és lelki kényszert alkalmazták a letartóztatottakkal szemben. Azelőtt is volt verés, ez azonban a koncepciós ügyek vizsgálata során fokozott gyakorlattá vált. Általános volt a vég nélküli kifárasztás. Embertelenül összeverték, gúzsba kötötték, összerugdosták, földre teperve talpalták az áldozatokat, heréjüket gumibotozták, tűvel szurkálták, testükre égő cigarettát nyomtak. Sót etettek velük, órákig kellett kezüket a falhoz szorítva állniok, állva, térdelve hallgatták ki, éheztették, éjjel-nappal bilincsben tartották, nem engedték aludni őket stb. A verések következtében emberek meghaltak, nyomorékká váltak. Az őrizetesek a legembertelenebb megaláztatásoknak voltak kitéve. Egyesekkel emberi ürüléket etettek. A lelki ráhatás a vizsgálók részéről a legkülönbözőbb volt. Elterjedt módszer volt, hogy a hozzátartozóik elleni eljárással fenyegetve zsarolták az őrizeteseket. Családi fényképet tettek az őrizetes elé, fenyegették: ha nem vall - a családdal szemben fognak megtorlást alkalmazni. - V. elvtárs tanúvallomásából: »Beszélgetés közben a vizsgálóm elkezdett játszadozni egy fényképsorozattal, melyen a feleségem képei voltak. Elővett egy gumibotot és megfenyegetett, ha nem ismerem el, hogy amerikai kém vagyok, 10 perc múlva bent lesz a feleségem és a gumibotot tövig fogják belenyomni előttem. Erre én aláírtam a kívánt jegyzőkönyvet.« Sz. elvtársnak azt mondták, hogy kisgyermeke a szomszéd cellában van és »rajta áll«, hogyan bánnak vele. - J. elvtársnak, amikor őrizetbe vették, a felesége másállapotban volt. Az elvtársat több ízben bántalmazták, mivel nem akart »beismerő« vallomást tenni. Egyik kihallgatása alkalmával a szomszéd helyiségből sikolyokat hallott, mire kihallgatója a következőket mondotta neki: »Most tapossuk ki a feleségedből a gyereket.« Fenyegették az őrizeteseket azzal, hogy gyermekeiket elveszik tőlük és más néven intézetbe helyezik, soha többé nem fognak tudni róluk. (Ezt meg is valósították Rajk, Donáth, Dobó és Zsigmondi gyermekeivel, akiket a Lóczy Lajos úti átmeneti csecsemőotthonba adtak, ahol mint elhagyott gyermekeket kezelték őket és más nevet adtak nekik.)” MNL OL 288. f. 4/50-55. ő. e., 37-38.o.)

Ebben pártdokumentumban nem nevesítették Dr. Bauert, de ezt az anyagot más iratokkal összevetve készült feldolgozás arról, hogy Dr. Bauer ügye hogyan alakult a kommunista diktatúra Kádár János-féle konszolidációja idején. Ez az interneten is olvasható, nyomtatásban immár bő két évtizede jelent meg:

„A pártfegyelmi vizsgálat lefolytatásánál az »elvi okok« olyan súllyal estek latba, hogy több személy esetében, akik 1956-ban már egyszer e bűnökért a testület előtt álltak, s akkor ügyük felett napirendre tértek, illetve megrovás–szigorú megrovás büntetést kaptak, most a testület olyan súlyosnak találta vétküket, hogy a legszigorúbb pártbüntetést, a kizárást szabta ki rájuk – Bauer Miklós, Köteles Henrik, Balogh Béla, Moravecz László, Kovács István és Kapitány István említhető ezek között. Néhányuk esetében – például Moravecz László, Kovács István, Köteles Henrik – az 1962-es kizárásra úgy került sor, hogy a Központi Ellenőrző Bizottság az 1956-ban kapott, egyébként sem súlyos ítéletet korábban már törölte, vagyis »bűneik« egyszer már megbocsátást nyertek. A fentebb már említett belügyi és igazságügyi vezetőknek készített összefoglaló szerint a párt egy ügyészt, egy bírót és 14 volt államvédelmi tisztet zárt ki tagjai sorából, név szerint két volt ügyészt, Alapi Gyulát, Olty Vilmost, az ávósok közül pedig Balázsi Bélát, Balogh Bélát, Bauer Miklóst, Barkóczi Pált, Kiss Kálmánt, Kovács Istvánt, Köteles Henriket, Moravecz Lászlót, Nagy Károlyt, Tihanyi Jánost, Toldi Ferencet, Zentai Ottót, Fekete Zsigmondot és dr. Benedek Istvánt. […] Nem ismeretes, hogy Bauer Miklós pártbüntetése szigorítását mennyiben befolyásolta 1957 tavaszi magatartása; nem elképzelhetetlen azonban, hogy a döntéshozókra hatással volt 1957. márciusi levele, hiszen erről még öt évvel később, 1962-ben is említést tett a KEB jegyzőkönyv. Bauer 1957 márciusában levéllel fordult a Legfőbb Ügyészséghez egy, a volt ÁVH-sok felülvizsgálatával kapcsolatos ügyben, melyben utalt Szénási Géza legfőbb ügyésznek arra az 1956. decemberi kijelentésére, miszerint »Farkas és társai is koncepciós ügy, csak ellenkező előjellel«. Bauer szerint jogtalan és mesterkélt volt Farkas mellett négy volt ÁVH-s középfunkcionáriust kiválasztani és ellenük eljárást indítani, hiszen más, náluk sokkal felelősebb személyeket nem vontak felelősségre. Bauernek akkor kétségkívül igaza volt, s bár a legfőbb ügyész fenti kijelentésének lényegét maga is elismerte, a Legfőbb Ügyészség a Fővárosi Bíróságnál rágalmazásért eljárást indított Bauer ellen, és Bauert négy hónapi, letöltendő börtönre ítélték. (Bauer annyit »elért«, hogy Farkas Mihály és a volt ávósok ügyét külön választották, és az említett négy ÁVH-funkcionáriust eljárási kegyelemre terjesztették az Elnöki Tanácshoz.)” (Baráth Magdolna: A Belügyminisztérium „megtisztítása” a volt ávósoktól, in: Az 1956-os Intézet évkönyve VII, 1999., 105-106.)

Erre utaltak az említett 1962-es jelentésben: „Kihallgatása során nem volt őszinte, szemtelen, provokatív magatartást tanúsított, mindössze annyit ismert el, hogy „tudtam bizonyos törvénytelen módszerekről, de elvétve”. És hogy kiket érintett a „felelősségrevonás” 1956 után a kádári konszolidáció idején? A közel ötezer ávósból az 1962-es összefoglaló szerint a belső, tehát a kommunisták koncepciós ügyeiben 249 személy dolgozott. Közülük 11 személyt ítéltek el „törvénytelensértések miatt”, és 26 főt bocsátottak el ugyanebből az okból fegyelmi úton. (MNL OL 288. f. 4/50-55. ő. e., 46.o.)

Az ÁVH vezetőivel szemben a belső leszámolások és hatalmi harcok eredményeként 1953-1956 között lefolytatott eljárások eredményére „bűnösség vagy ártatlanság” tekintetében nem lehet hivatkozni. Az persze igaz, hogy Dr. Bauer Miklós a „Péter Gábor és társai” koncepciós ügyben felhozott vádakhoz képest valóban nem követett el semmit, mivel nem volt „cionista” és nem volt kém. Müller Rolf Péter Gáborról szóló kismonográfiájában így idézi ezt fel: „A koncepcióváltás következtében a „cionizmus” kötődő őrizetesek jó részét folyamatosan szabadon engedték. A főtisztek közül kiszabadult Bauer Miklós [és mások]” (Az erőszak neve: Péter Gábor, Jaffa Kiadó, Budapest, 2019, 204.o.)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Andrássy út 60. szám alatti helységében Péter Gábor (b), a politikai rendészeti osztály vezetője és Himler Márton (j), a Egyesült Államok hadseregének ezredese a háborús bűnökkel és népellenes cselekményekkel gyanúsítottakról egyeztet. A fölvétel pontos ideje nem ismert. MTI Fotó

Vajon mit történt az 1962-es kizárás után? Erről kevesebb tudunk, és a történeti kutatás izgalmas kérdése lehet, hogy az ÁVH-nál a nyugat-európai hírszerzési részleget rövid ideig irányító Dr. Bauert vajon milyen megfontolásból helyezték a KOMPLEX Külkereskedelmi Vállalathoz osztályvezetőnek, ahol kollégái között felbukkant a szintén ex-ÁVH-s, szintén hírszerző Beszédes Károly. Azt viszont biztosan tudjuk, hogy

Bauer Tamás szülei magánéletükben gyakran összejártak még az 1980-as években is Péter Gáborékkal,

ahogyan azt Zinner Tibor közli nemrég megjelent tanulmányában. (Egy zsidó ellenálló. In: Tanulmányok a magyarországi zsidóság történetéből, Budapest, 2019. Milton Friedman Egyetem, 313.o.) Ezt Zinner Tibornak maga a Bauer-házaspár mondta el a ’80-as évek végén, továbbá Tímár István, a volt ÁVH-s tiszt visszaemlékezése is rögzítette, amit Müller Rolf idézett: Péter Gábor szabadulása után Péterék „rendszeresebb kapcsolatot Bauer Miklósékkal tartottak fent.” (Müller Rolf, i.m., 233.o.)

Azt is fel kell idéznünk, hogy Dr. Bauer ügyvédi praxisának egy szakaszában egy másik ÁVH-ssal, Dr. Bárd Károllyal dolgozott együtt, továbbá, hogy Vajda Tibor ÁVH-s tiszt jogi képviseletét Bauer irodája látta el. Ebben az ügyben kapták meg a Kuncze Gábor vezette belügyminisztériumból, Császár Józsefné személyügyi osztályvezetőtől (aki szintén ÁVH-s volt!) azt igazolást, amely szerint az ÁVH-nál tilos volt az őrizetesek bántalmazása. Az irat ahhoz a személyiségi jog megsértése miatt indított perhez kellett, amelyet Bárdy Magda, Vajda Tibor egykori áldozata, kínzottja ellen indított nem más, mint maga Vajda.

Mivel a húsz évvel ezelőtti Bauer-ügyet említettem, úgy tűnhet, hogy az csupán egy adott elbeszélésmódot képviselő szereplőknek volt fontos, lássunk még néhány nyilatkozatot. Az ezredfordulón Ungváry Krisztián az addigi adatok alapján az Élet és Irodalomhoz intézett levelében a „körömletépős” történetet, továbbá Ries agyonverését elutasította, viszont az általa ismert többi forrást hitelesnek fogadta el, és a következőképpen fogalmazott: „Bauer Miklóst részben jogi, de elsősorban morális felelősség terheli a kommunista diktatúra bűntetteiért, melyeket maga is aktívan elősegített (Bauer szerencséje, hogy e morális felelősség döntő része az ő esetében soha sem lesz jogivá változtatható).” (Politika és jó ízlés, Élet és Irodalom, XLIV. évf., 14. szám., 2000. április 7.).

Pünkösti Árpád történész, az első Rákosi-életrajz megírója hasonló fenntartásokkal, de elfogadta az akkor ismert forrásokat, és szintén 2000-ben ezt írta: Dr. Bauer „kereskedelmi ügyekben elért ügyvédi sikerei, vitathatatlan tudása, említett műveltsége nem enyhítő, inkább súlyosbító körülmények. Hogyhogy nem ébredt rá az ötvenes években az ő képességével, hogy az ÁVH szinte minden politikai indíttatású tevékenysége még az akkor hatályos törvényekbe sem fért bele?” (A Bauer-ügy, Népszabadság, 2000. október 24. kedd, 7.o.). Pap László Tamás négy éve pedig az Átlátszó blog felületén a következőt írta: „Dr. Bauer Miklós vállalhatatlan, s ez még enyhe kifejezés.”

A Dr. Bauer Miklósra vonatkozó anyagok szabadon kutathatóak, az 1962-es párthatározat online is nyíltan hozzáférhető. Ezeknek a feldolgozása több tudományos és népszerűsítő munkában is megtörtént. Tagadásnak, mismásolásnak, szerecsenmosdatásnak nincs értelme. A „pietas”, vagyis a szülők iránti gyermeki kegyelet érthető, csak nem akkor, amikor egy véres terrorszervezet egyik magasrangú tisztjéről van szó.

Összesen 124 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem akkor, ha valaki a szavazatomra vágyik.

Ha ennyire nem látja a nyilvánvalót, akkor miért várnál tőle bármit az aktuálpolitikában?

Gyors és kitűnő összefoglalás.

Bauer Miklós pontosan tudta, hogy a rá (is) terhelő iratokat megsemmisíttette a pártja, ez alapján tagadta a bűnösségét.

Az ÁVH 62-es pártbeszámolóban összefoglalt eljárásokról tudni és asszisztálni hozzá, önmagában is emberiség elleni bűntett, ugyanúgy, mint a náci haláltáborokban történtek kiszolgálása. Márpedig annyi nyom azért maradt Bauer után, amely egyértelművé teszi, hogy nem csak tudott róla, hanem közreműködött is benne. A felesége is, a sógora is és az egész életén át megmaradt ávós barátai is.

A legmegdöbbentőbb információ számomra, hogy Bauer Miklósék később is összejártak Eisenberger Benjáminékkal. Márpedig erről Bauer Tamásnak is tudnia kellett.

Szegény 'huszadik századi sorsú' ávósok!

A pártja igen. És valóban nem szavazok rá. Ezen kívül, amennyire hozzáférek a nyilvánossághoz, másoknak is ezt tanácsolom, pl. a Bauer Miklóssal kapcsolatos elvakultság miatt. Probléma, ellenvetés?

Eörsi Mátyás 1990-től 2010-ig SZDSZ szabaddemokrata országgyűlési képviselő, 2002–2009 között az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése liberális frakciójának vezetője volt.
1987-ben létrehozta az Eörsi & Társai ügyvédi irodát, amely nemzetközi kereskedelemre szakosodott. A cégben tulajdonostársa volt Bauer Miklós.
Jól együttműködött cége tulajdonostársával Bauer Miklóssal.
Nem zavarta Bauer Miklós múltja, fátylat rá, gondolta.

Az ÁVH mint családi vállalkozás. Egy korai gebin.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés