Önkénnyel nem megyünk semmire

2020. november 21. 11:02

Janez Janša
Magyar Nemzet
Nyílt levél az Európai Tanács elnökének, Charles Michel úrnak.

„Az Európai Unió történelmi lépés előtt áll. Egységes álláspontra kell helyezkednünk az előttünk álló veszélyekkel szembenézve, és tanulnunk kell a történelemből. A Nyugatrómai Birodalom elbukott, amikor idegen zsoldosok neveztek ki uralkodókat. A Keletrómai Birodalom pedig akkor omlott össze, amikor az iszlám hódító elfoglalta Bizáncot. Segítenünk kell az iszlámot a megújulásban, és ki kell emelnünk, rá kell világítanunk azokra a muszlim országokra, amelyek már a megújulás útjára léptek.

Külső határainkat meg kell erősítenünk. A szomszédos országoknak is erős, egységes és jól működő Európai Unióra van szükségük, jobban, mint valaha. Nagy a tét: a Keleti partnerség tagállamairól, a nyugat-balkáni országokról és a Mediterrán Unió tagállamairól van szó. Ha a kihívásokkal teli időkben figyelmen kívül hagyjuk a júliusban az Európai Tanács ülésén létrejött történelmi megállapodást, az olyan, mintha a jéghegy felé hajózva az esti vacsora menüjén vitatkoznánk.

A válaszút, amely előtt állunk, nagyon egyszerűen összefoglalható. Ha tartjuk magunkat a júliusi Európai Tanács által meghozott megállapodáshoz, akkor felelősségteljes döntést hozunk Európa jövőjéről. Ha pedig figyelmen kívül hagyjuk, akkor Európa sorsáról ellenkezőképpen döntünk.

Az elkövetkező napok meghatározók lesznek egy a júliusi konszenzusra alapozó korrekt és kiegyensúlyozott megállapodás véglegesítésében.

Csak akkor tudunk az előttünk álló rendkívüli kihívásoknak megfelelni, és a járványt követő időszakban a megerősödött Európát útjára indítani, ha mihamarabb befejezzük azt a munkát, amit júliusban elkezdtünk. Ebben a folyamatban ne veszítsük szem elől hosszú távú stratégiai céljainkat, és építsünk az egyezmény kulcsfontosságú politikai és gazdasági elemeire. Ahogy már olyan sokszor bebizonyítottuk, most is hiszem, hogy képesek vagyunk megtalálni a közös hangot és a mindenki számára elfogadható megoldást, amely megvédi az unió pénzügyi és jogi működési kereteként szolgáló európai szerződés épségét.

Bár sürget minket az idő, meggyőződésem, hogy újabb erőfeszítéseket téve sikerül megtalálnunk az utat mindannyiunk egyetértéséhez, amely végül egy szilárd végső megállapodáshoz és egy rendíthetetlen belső egységhez vezet majd, amely átsegít minket az előttünk álló nehézségek idején, a bizonytalanságokkal teli hetekben és hónapokban.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 77 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A legfontosabb mondat:

"Természeténél fogva a jogállamiság azt jelenti, hogy vitás kérdésekben független bíróság dönt és nem egy intézmény politikai többsége. "

Béla hajlamos kissé szeleburdian és fennsőbséggel ítélkezni, de birom a humorát. Valamit benézhetett, korrigálni nem fog.

Kereszténység=Újszövetség. Mi nem állta ki benne az idők próbáját?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés